Újrakezdők kávéja

Kinézett a konyha ablakán, megpillantotta a férfit, és mosolyra húzta a száját. “Bugris egy pár vagyunk mi!” – motyogta maga elé, majd levette a kotyogóst a gázról. Kiöntötte a forró fekete levet egy üvegpohárba, majd egy bádogbögrébe is töltött belőle, és elindult a kertbe.

“Hoztam kávét! Gyere, igyuk meg!” – invitálta egy kis pihenőre a férfit. Szüksége is volt rá, hogy egy kicsit fellélegezzen… nem neki találták ki ezt az ásást, az biztos. Nemrég költöztek Nógrádba. Mindketten panelgyerekek voltak, aztán meg panelházastársak, csak nem egymással, és nem ugyanott… Most újra egyforma életet élnek, csak most már együtt, itt, a vegytiszta béke közepén megtalált kis házban.

Nehezen építették fel magukat. Sok évi bántalmazás az egyik oldalon, a “semmiből jövő”, mindent borító megcsalás a másikon: mindkettejüknek volt miből meggyógyulni, újrakezdeni. Egy közös barátjuk mutatta be őket egymásnak. Óvatosan, bizalmatlanul haladtak egymás felé. Fél szavakkal pedzegették az irányt, amely felé haladni szeretnének. Költözés igen, gyerek nem. Idő egymásra igen, munkamánia nem. Takarékosság igen, nagy utazások nem. Őszinteség igen, hazugság soha többé.

Megállapodtak. A házikót már közösen keresgélték. Végül ráakadtak erre a faluvégi kis épületre, melyet lassacskán építenek-szépítgetnek.

Újrakezdők. Vidéken, egymás oltalmában, éppen tavasszal. Néha meg-megmosolyogták magukat és egymást, mert igazából semmihez nem értettek: az ásó feltörte a tenyerüket, nem tudták, mi mellé mit kell ültetni, mikor kell leszedni a borsót… De nem bánták. Egyszer és mindenkorra belefáradtak a lángolásba, feszültségekbe, veszekedésekbe, bosszankodásokba. Békét akartak. Derűt.

Felhörpintették a kávét, aztán befejezték az ásást, kiszedték a földből a nagyobb köveket, majd elgereblyézték a kertet. Olyan volt ez a folyamat, mint az életük: felfrissült, felesleges szeméttől mentes és sima. Megnyugodtak, termőre fordultak, pont, mint a kertecskéjük.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here