A riasztórendszer bár működött, a betörőket nem akadályozta meg semmiben. Egyetlen képet vittek csak el, a legdrágábbat. Egy ikont. Hogy ez tudatos volt-e, vagy csak azért választották, mert az volt a legkisebb, nem lehetett megmondani. Látszólag semmi máshoz nem nyúltak, a lakás szinte érintetlen állapotban maradt. Csak a kép helye virított csak a falon. Móric nehéz szívvel vette tudomásul, hogy legelső szerzeményét meglovasították. A rendőr is csak hümmögött, és közölte, hogy nem találtak ujjlenyomatot. Mivel a tulajdonos nem léphetett a lakásába, amíg a szakemberek dolgoztak, az ajtó előtt téblábolt és Magdának írt. Hívni már nem akarta, ehelyett pár szóban felvázolta a helyzetet és gyorsan hozzátette, hogy alig várja, hogy másnap találkozzanak. Jó éjszakát kívánt, majd zsebre vágta a telefont. Jóval később, amikor rápillantott, válaszban reménykedve, értetlenül tapasztalta, hogy Magda meg se nézte. Talán már alszik, nyugtatta magát. Elvégre nehéz napja volt, és különben se kamaszok, akikhez hozzá van nőve a mobil. Elmosolyodott, és magában még egyszer szép álmokat kívánt a nőnek.
Egyszer csak megállt előtte a rendőr, aki elsőként érkezett a helyszínre. Úgy vigyorgott, mint egy jóllakott napközis, ami az adott helyzetben igen szokatlan volt.
– Történt valami? – kérdezte tőle óvatosan.
– Soha életemben nem volt még ekkora szerencsénk. Megoldottuk az ügyet, már csak a betörőt kell elkapni, ami nem lesz nagy ügy. – Arca ragyogott az elégedettségtől.
– Ezt hogy érti? – nézett rá értetlenül.
– Nézze, mit talált a kollégám! Az a szerencsétlen kiejtette a lakcímkártyáját a zsebéből vagy a tárcájából.
Valóban ott állt feketén-fehéren a kártya, rajta egy férfi neve és címe.
– Ilyet se hallottam soha! – mondta teljes döbbenettel Móric.
– Mi is ritkán, de a kollégáim már el is indultak megkeresni. Bizonyára meg lesz lepve, ha otthona előtt vendégeket talál.
– Egyszerűen nem hiszem el, hogy valaki ennyire amatőr lenne…– morfondírozott tovább.
– Balszerencsés…No, meg amatőr is, mert betörni nem szoktak az emberek okmányokkal a zsebükben. El se hiszem! A fiúk az őrsön hülyére röhögik majd magukat! – A rendőr megcsóválta a fejét. – Az év lúzere. Mond magának valamit az a név, hogy Pál András?
– Nem, nem ismerek ilyen nevű embert.
– Köszönöm, akkor ennyi lenne. Ha gondolja, elmehet, mi meg értesítjük, ha megtaláljuk őt is, meg a festményt. Ugye egy ötvenszer negyvenes ikont mondott?
– Igen, Agárdy Gábor műve. Még édesapám vette, barátok voltak. Jézust ábrázolja.
– Értem! – bólogatott a fiatal fakabát, és mindent feljegyzett, amit még hallott. – Nincs véletlenül egy fotója róla? Ha minden jól megy, holnap akár vissza is kerülhet a helyére. Én a maga helyében azonban megrősíteném a bejárati ajtót, mert amint láthatta, semmiben nem állította meg az elkövetőt.
– Nincs… De így lesz! – bólintott a károsult. – Pál András, töprengett magában rendületlenül.
Ki a fene lehet, és honnan tudhatta, hogy ebben a lakásban őrzi a gyűjteményét? Valakinek eljárhatott a szája azok közül, akiknek megmutatta őket. Másképp nem történhetett volna meg. Elszégyellte magát, mert eddig bizalommal volt az emberek iránt, pontosabban azok iránt, akikről azt hitte, közel állnak hozzá. Úgy látszik, tévedett. A pénz az pénz, valakinek nagy szüksége lehetett rá, ha nála próbálkozott. Szerette Agárdy műveit, de ez különösen azért volt értékes számára, mert apja ráhagyta. Ha rafinált a tolvaj, biztosan nem vitte haza, hanem azonnal túladott rajta…
Móric elmosolyodott. Hogy lenne már dörzsölt egy olyan fickó, aki a tetthelyen hagyja a nevét és a címét? Mivel nem volt más teendője, elköszönt. Még látta, hogy sárga szalaggal látják el az ajtót, ami reggelig arra szolgált, hogy senki meg ne közelítse. Biztos volt benne, hogy nem lesz gond, az éjszaka folyamán nem fog senki újra próbálkozni.
Újra a telefonjára nézett, és tudatosította magában, hogy Magda azóta se nézte meg az üzenetét. Kicsit csalódottan nyugtázta, hogy lám, mennyire elérhetetlen a számára. Viszont gyorsan tárcsázta Lajost, a mestert, akiről tudta, hogy képes hajnalok hajnalán is kijönni magasabb árért, és felmérni a terepet. Valóban nem jó ajtót választott, ami a saját naivitását is tükrözte.
Mindezzel egyidőben Magda ájultan feküdt a földön, és Billy eltűnt. Nem lehetett tudni, él-e, vagy meghalt, de egy másik kutyasétáltató észrevette, pontosabban a kutyája és jelzett neki. Döbbenten látta, hogy véres az aszfalt körülötte. Hívta a mentőket, de csak akkor mert lehajolni hozzá, amikor a diszpécser határozottan kérte, hogy nézze meg, él-e még. Az idős férfi óvatosan az ismeretlen nyaka felé nyúlt, de mielőtt Magdához ért volna, hallotta, hogy nyöszörögni kezd. Felsóhajtott, és szinte beleordította a telefonba, hogy életben van, siessenek.
Az est már rég ráült a városra, amely mélyen aludta álmát, és nem törődött senkivel. Azokkal se, akik örültek a pihenésnek, de azokkal sem, akik azt se tudták, ezen a világon vannak-e még testben és lélekben.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
