„Tekintetemmel megkeresem Lillát, aki továbbra is engem néz. Aztán valamit súg a mellette álló nőnek és elindul a terasz felé. Én meg utána.”
A sorozat többi részét itt olvashatod
Egy pillanatra megtorpanok. Elvégre nem vagyok kiskutya, hogy egy tekintetre ugorjak. Mit képzel ez a lány? Mielőtt kilépnék a teraszra, meggondolom magam. Várjon csak nyugodtan, nem az vagyok, aki első szóra rohan. Csak ha fizetnek, de az más. Az a munkám. És most különben is dolgozom.
Komótosan visszaballagok, közben kaján vigyorral az arcomon elképzelem, ahogy rájön, hiába ácsorog odakinn. Meg ne fázzon a drága, mert így éjszaka már nincs meleg kinn. Eszter még mindig Alberttel táncol, de valami nincs rendben, a vállát nyakába húzza, feszült. Az egész teste olyan, mint egy támadásra készülő vadmacskáé. Azon töprengem, megmentsem-e, aztán hagyom. Ideje megtanulnia, hogy a tetteinek következménye van. Amikor véget ér a zene, és átvált pörgősbe és szétválnak, Eszter dühös arccal közeledik felém.
– Miért nem jöttél lekérni? – kérdi idegesen. Közben egy papírlappal legyezi magát.
– Hogy mehettem volna oda? – válaszolom. – Ez nem az óvoda. Ha táncba vitt, gondoltam boldog vagy.
Természetesen csak a látszat miatt tegeződünk. Nem szeretnénk, ha valaki meghallaná, hogy magázódva trécselünk, hiszen az manapság már nem divatos. Párok között meg egyenesen furcsa lenne.
– Igazad van! – jegyzi meg. Nagy dolog, hogy egyáltalán elismeri, valamiben téved.
– Együnk pár falatot, drágám! – mondom, és közben Albertet lesem. Bármi is történt köztük, a férfi érdeklődik Eszter iránt, mert le sem veszi a szemét rólunk.
Átkarolom a nőt, kicsit magamhoz húzom, és úgy teszek, mintha valamit súgnék a fülébe. Valami édes-nyálasat, kérem, hogy nevessen, mert a kiszemeltje figyel bennünket. Kacagjon bájosan és kihívóan. Ez megy neki, sőt teljesen lázba jön attól, hogy a férfit ennyire leköti. Szorosan hozzám tapad és úgy lépünk az egyik asztalhoz, hogy már attól tartok, vésővel kell levakarni rólam.
Szedek a tányérra pár miniszendvicset, ami semmire sem jó, de szép. Eszter sushit kóstolgat, közben persze pezsgőzik. Mivel nem szokott inni, a szeme csillogni kezd és felbátorodik. Már csak azt veszem észre, hogy simogatja a fenekem. Nem épp úrinőhöz méltóan, habár olyan nincs is. Láttam én már elég furcsa dolgot az ilyen estélyeken. A hányás vagy a szex abszolút megszokott, mert inni és nem ismerni a korlátokat, az nagyon megy. Pláne mindkettő egyszerre. És érdekes módon, a konszolidált hölgyek is pontosan ugyanolyan gyorsan teszik szét a lábukat, mint azok, akiket könnyedén leszólnak.
Mivel tudom, hogy nem eshet túlzásba, finoman figyelmeztetem, de nem akarja érteni.
– Eszter! Hagyd abba! – suttogom. – Albert ettől nem kanos lesz, hanem kiábrándult.
Rám néz, lassan kitisztul a tekintete Albert nevének hallatára. Tudtam, hogy ez hatásos lesz. Megkönnyebbülök. Semmi kedvem miatta balhéba keveredni.
Látom, hogy Lilla bejön. Hosszan néz, de az arcáról csalódottságon kívül nem tudok leolvasni mást. Már-már azt gondolom, nagy barom voltam, hogy nem használtam ki a találkozás adta lehetőséget, amikor meghökkenve látom, hogy egyenesen felém tart. A szemén látszik, hogy elszánt és nem kispályás játékos.
– Márk! – kiáltja, és úgy mosolyog, mintha nem az előbb okoztam volna neki csalódást. – Ezer éve nem láttalak!
Eszter hol őt nézi, hol engem. Értetlenül méregeti a bombázó vörös démont. Érzi, hogy Lilla elrontja a játékát pillanatokon belül, ezért akcióba kell lépnie. Mielőtt megszólalhatnék, a lábamra lép. Nem tudom, mit jelez, de hogy valami nem tetszik neki, az biztos.
– Drágám, – mondom elképesztően kedvesen – hadd mutassam be neked egy régi kedves ismerősömet! Egy suliba jártunk Lénával.
– Lillával – mondja a lány, akit pillanatok alatt másodszor sértek vérig.
– Bocsánat! Nem is tudom, hogy keverhettelek össze valakivel – jegyzem meg szemét módon és érzem, hogy Lilla meghátrál. Nem tudja eldönteni, hogy bunkó vagyok-e, vagy direkt csinálom.
– Örvendek! – mondja Eszter, de nem örvend. Esze ágában sincs ezzel a nővel törődni, amikor a nagy hala beetetve nem akarja bekapni a horgot.
A két nő fagyosan méregeti egymást. Egyikhez sincs közöm, de ők ezt nem tudják, ezért támadásra készülnek. Eszter nem miattam teszi, őt csak a helyzet zavarja. Lilla meg biztosan azt hiszi, hogy az ideges hölgy mellettem bizonyára a kedvesem. Hála az égnek, nem magyarázkodom.
Hogy a helyzet ne legyen ennyire egyszerű, Albert sem bír veszteg maradni. Tényleg sikerült a beetetés, ő a gazdag és elegáns üzletasszonyra vágyik, és nem hagyja, hogy más elhappolja. Látszik rajta, hogy nem ismer se istent, se embert, ha kiszemel valakit. A vicces hogy azt hiszi, ő választott. Pedig mi miatta jöttünk, és ha ez az este jól záródik, akkor Eszter napokon belül jegyese lesz ennek az idiótának.
Ahogy odaér, semmi eget rengetőt nem tud kitalálni, csak azt, hogy újra táncra kérje. Eszter elbűvölő mosollyal nyújtja neki a kezét, és most nem kér látszólagos engedélyt tőlem. Dolgozik benne a pezsgő, megfeledkezik a tervről.
Lilla, aki nem érti a jelenetet, felhúzza a szemöldökét. Én meg nem kezdem el magyarázni, mert nincs köze hozzá.
– Ez a nő a feleséged? – kérdi pár pillanattal később.
Elnevetem magam. A hangjában némi féltékenységet hallok. Azt a tipikus nőit. A nők akkor is képesek féltékenységre, ha nem akarnak semmit a férfitól, vagy még nincs közük hozzá. A birtoklási vágy óriási bennük. Főleg egy bikában. Lilla az. Hogy honnan tudom? Mindent tudok róla, mert abban az időben információkat gyűjtöttem róla.
Dior parfümje van, megismerem. A nők hasonlóak.
– Nem a feleségem – mondom könnyedén.
– Nem vagy nős? – faggat tovább. Közben észrevétlenül megnyalja a száját. Elképzelem, hogy finom ajkával mit tudnék csinálni, de gyorsan abbahagyom a vágyakozást. Ez a nő egyelőre maradjon csak messze tőlem. Nem kell a szerelem, mert az akadályozna a munkámban. No, meg a pénzszerzésben. Én meg pénzt akarok, sokat és kényelmes módon.
– Nem! Még nem házasodtam meg. – Direkt nem mondom neki, hogy ez okkal történt. Hadd higgye, hogy tervben van nálam ilyesmi.
– Érdekes, pedig a nő majd felöklelt engem a tekintetével.
– Ne vedd komolyan! Csak egy ismerősöm.
Hangom olyan könnyed és laza, hogy a hazugság még véletlenül se színezi át.
– És te? – kérdek vissza.
– Én? – Nem érti. – Ja, nem mentem még férjhez. Nem sokon múlt, de aztán szétmentünk. A mostani viszont valóban el akar venni.
– Akkor kívánhatok sok boldogságot? – A hangom enyhén ironikus.
– Hát, ha jót akarsz nekem, nem teszed – jegyzi meg, és egy pillanatra lehullik róla az álarc.
Úgy áll előttem, ahogy régen: nyíltan és kendőzetlenül. Gyönyörű arcát gondok felhőzik.
– Sajnálom! Nem fog téged hiányolni, ha velem beszélgetsz? – faggatom.
– Aligha, mert az egyik szobában kártyázik.
Úristen, egyszerűen gyönyörű ez a lány! Nézem, ahogy formás mellei kitöltik a ruháját, és alig bírok magammal. Legszívesebben azonnal magamhoz húznám.
– Táncoljunk vagy sétáljunk? – Teszem fel neki a kérdést, és tudom, mit fog válaszolni. Ettől a gondolattól, a férfiasságom azonnal működésbe lép.
Következő rész:
fotó: Pinterest