Just a gigolo – 4. rész – A jobbhorog

“– Táncoljunk vagy sétáljunk? – Teszem fel neki a kérdést, és tudom, mit fog válaszolni. Ettől a gondolattól, a férfiasságom azonnal működésbe lép.”

A sorozat többi részét itt olvashatod

– Sétáljunk! – A lottó ötös sem ennyire biztos, mint ez a válasz. Érzem, hogy merevedésem lesz. Megpróbálok valami kiábrándítóra koncentrálni vagy egyszerűen nem gondolni a szexre. Ez gyakorlatilag lehetetlen.

– Maradjunk a táncnál! – mondom kissé erőltetetten. Tudom, hogy profizmusom abban is kimerül, hogy azt a nőt sose hagyom cserben, aki fizet. Elvégre felfogadott és nekem azon az estén, azokban az órákban nincs magánéletem. Egy tánc még talán belefér, de azon túl semmi más.
– Jó – válaszolja, de a viselkedésem érthetetlen számára. Nem az van, amit ő akar, és ezt kevesen szeretik.

 
 

A zenekar valami andalító édesbús muzsikát játszik, nem szeretem az ilyen nyálas összeborulást. Fél szemmel Eszterre pillantok, aki szinte ráolvad Albertre. Már csak azt várom, hogy a férfi a parketten tegye magáévá. Működik köztük a kémia, az tagadhatatlan.

Lilla udvariasan a kezét nyújtja és táncolni kezdünk. Bőre finom, bársonyos, hatalmas szempillái mögül egy riadt kislány pislog rám. Megtartja az illendő távolságot, ami a jelen helyzetben abszolút megfelel nekem. Sőt vágyam is visszavonulóban van, ennek pláne örülök.

– Mesélj magadról! – mondom neki. Ez a két szó egy indítógomb. Kiejtem, és senki nem tud ellenállni neki. Legtöbben azonnal szómenést kapnak és mindent kimondanak, ami a szívüket nyomta. Legyen az pár hét, hónap vagy év eseményeinek sora, egyszerűen csak mondják és mondják.

Némelyek első pillanatban még hárítanak, mert megerősítést várnak.

A mit meséljek kérdés, amivel visszalőnek felém, nem azt akarja jelezni, hogy szűkös a mondandójuk, hanem beleegyezésemet várják egy végtelen szóáradatra.

Lilla a második kategóriába tartozik. Biztatást vár.

– Nem túl érdekes az életem – válaszolja.

Basszus, ezt ismerem… Ebből minimum két óra lenne, ha nem egy táncra kértem volna fel.

– Mesélj a vőlegényedről!

Nem érti, miért nyaggatom ilyesmivel, de aztán nem gondolkozik sokáig.

Az első öt percben még hallom, amit mond, később már elveszítem a fonalat. A blabla szintjén érzem a mondanivalóját. Unom. Nem figyelek. Egy-egy mondatfoszlány megragad, amelyből kiderül, hogy a pasija nagyon gazdag, szereti a szerencsejátékokat és folyton veszít. Ez nem viseli meg, mert apuci vagyonát költi, így nem roppan bele pár millába, ami kiúszik a keze közül egy ilyen estén. Aztán van, amikor normális, olyankor tenyerén hordozza a lányt, nyaralni viszi a világ minden pontjára, majd ott is kártyaasztalhoz ül.. Lilla meg egyedül bóklászik unalmában az ismeretlen vízpartokon. Minél többet hallgatom, annál kevésbé érdekel. Már tudom, mekkora szerencsém volt, hogy nem jöttünk össze a suli alatt. Most biztosan egy sivár házasságban tengődnénk. Megkönnyebbülök. Attól pláne, hogy véget ér a zene, és Eszter felém tart.

– Márk, én bogaram, elkísérnél mosdóig? – kérdi.

Nem értem, miért nem tud oda egyedül menni, de bólintok. Lilla ott marad egyedül a táncparkett közepén, és tekintetében megvillan a gyűlölet. Nem tudom, kit utál jobban, engem, aki túlzott közönnyel hallgattam, vagy Esztert, aki úgy ragadott meg, mint pók a zsákmányát.

– Történt valami?  – kérdem, miután eltávolodunk.
– Nem is tudom, hogy mondjam meg…
– Kopjak le? Most azonnal?
– Nem erről van szó… Hazudtam rólad Albertnek egy óriásit.
– Mit mondtál neki? Remélem, nem azt, hogy erőszakkal vettelek rá, hogy itt legyél vagy velem legyél?

Eszter meglepő módon zavarba jön.

– Valami hasonlót…
– Halljuk!
– Azt mondtam, hogy megzsaroltál a céggel kapcsolatos dolgokkal. És valóban azért vagyok itt, mert megfenyegettél. Így nekem el kell játszanom, hogy kedvellek, és jól érzem magam veled, különben képes lennél akár meg is ütni engem.

Meglepődöm. Tudom, hogy a nők profin játszmáznak, de nem értem, hogy erre miért volt szükség. Megrántom a vállam. Hát legyen!

– Rendben! Akkor most üsselek meg? Vagy tekerjem meg a karod látványosan? Az tetszene neki?
– Ne viccelj! Te is tudod, hogy nem erre gondolok. Egyszerűen csak tegyél úgy, mintha nem engednél el engem egyedül még pisilni sem. Ne vedd le rólam a szemed, és néha nézz rám haragosabban, éreztetve, hogy hatalmad van felettem!

Majdnem elnevetem magam. Már bánom, hogy nem a Színművészetire jelentkeztem. Most hasznot húzhatnék belőle.

Váratlanul megmarkolom a csuklóját és magamhoz húzom. Olyan váratlanul éri a mozdulat, hogy feljajdul. Őszintén, minden manír nélkül. Tökéletesen sikerül bemutatnom, milyen az, ha valaki diktál.

Rám néz rémülten. A szája sarkában azonban árulkodó mosoly ül. Ez a kettő együtt félelmetes kombináció.

– Óvatosabban – sziszegi.

Mielőtt azonban válaszolhatnék, ott terem Albert.

– Minden rendben van, drága Eszterem? – kérdi vészjósló hangon.
– Abszolút! – válaszolom én, de mielőtt leráznám egy-két keresetlen szóval, ököllel az arcomba vág, és elterülök a földön, mint egy liszteszsák. Még hallom, hogy reccsen az orrom, ami annak a jele, hogy talán eltört.
– Neee! – sikoltja a nő. – Az isten szerelmére!

Albert rámered, nem érti. Azt hiszi, jót tett, megvívott a sárkánnyal a nőért, de az nem boldog.

– Menjünk innen! – mondja haragosan, miközben egyre több fej fordul felénk. Az orromból ömlik a vér, pokolian fáj. Az elmúlt bő másfél évtized alatt még soha nem kaptam senkitől jobbhorgot. Ennek borsos ára lesz.

Eszter már nem tud visszakozni, elvégre sötét színekben festett le engem. Így hagyja, hogy a férfi elvonszolja. Felállok, bemegyek a mosdóba és megállapítom, hogy pocsékul festek. Letörlöm az orrom alatt csordogáló vércsíkot, majd megmosom az arcom. Biztosan lila lesz, ami azt jelenti, hogy nem dolgozhatok egy ideig. Eszternek a kiesett munka költségét is állnia kell. Az ingem is tönkrement.

Az még megfordul a fejemben, hogy mennyire kiismerhetetlenek az emberek. Erről a pasasról sem gondoltam, hogy képes lesz verekedni egy nőért. Nagyon berágott rám. Nem létezik, hogy Eszter nem mondott neki más durvaságot is velem kapcsolatban. Már nem tudom megkérdezni. Majd másnap, ha visszaviszem a kocsit.

Most azonban fájdalomdíj gyanánt használni fogom. Biztosan nem kell már hazafuvaroznom, hiszen a lovagja magával vitte a várába. Elmosolyodom és a kíváncsi tekinteteket elkerülve eltűnök az egyik oldalajtón.

Előző rész

Következő rész:

Just a gigolo – 5. rész – A fúria

fotó: Pinterest

 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here