Az igaz történetekkel sokszor úgy van az ember, hogy csodálkozni sem mer nagyon, mert nem tudja elhinni, hogy ilyesmi megtörténhet.
Sok emberrel találkozom, még több ember között dolgozom, mindig megtalálnak a különös történetek. Ezekből hoztam egy csokornyit a történetek főszereplőinek engedélyével. Csak a neveket és a helyszíneket változtattam meg. (Imre Hilda)
Amikor ebben a nagy decemberi sürgés-forgásban történik valami különleges, azt el kell mesélnem.
Pontosan olyan ez a történet, mintha egy szép, poros fedelű könyvből kívánkozott volna közénk. Egy könyvből, amelyet ritkán nyitunk ki, de ha igen, akkor mosolygunk, örülünk és átjár bennünket valami szokatlan jókedv és öröm. Íme a mese:
Minden nő tudja, hogy a legjobb történeteket a fodrásznál adják-veszik. Olyan, mint egy vérbeli kirakodóvásár a hajpiacon. A nők ahogy bejönnek, ledobják súlyos táskáikat, lerogynak a forgószékbe és máris felbugyog belőlük a szó.
Mivel a festék lassan alakul az én lényegi színemmé, ülök, várakozom, lapozgatom a semmi kis magazinokat és fülelek. Alig tudom titkolni, hogy hallgatózom, amikor egy negyvenes szőke lobonc mesélni kezd. Szavaiból ítélve Teréz anya reinkarnációját sodorta elém a fodrász székbe a könyvlapjait kuszán rendezgető Élet. És mesél rendületlenül.
Így karácsony tájékán gyakran adakozik, mert az olyan jó. Persze nem akarja nevét adni a dologhoz, mert az snassz.De a lakóparkban, ahol tengeti könnyű kis napjait, sokszor lát koldulókat. Ezért nagy ravaszul kiötlötte, hogy ruháinak egy részét, amelyeket gyorsan megun, mert a divat is gyorsan megunja mind, kiteszi a kuka mellé és némelyik nadrág vagy kabát zsebébe pénzt csúsztat. Hol egy kétezrest, hol egy ötszázast, de egyszer még 10 ezret is tett, hadd örüljön a megtaláló, a szerencsétlen, így decemberben. Hangosan csacsog-ragyog, várja, hogy ámuldozzanak a jótettén, amit a fodrász meg is tesz minden megjátszás nélkül. Azt még megjegyzi, hogy bízik benne, hogy nem italra vagy drogra költi valaki. De hát ez már nem igazán az ő dolga, legyint kacagva.A festék lassan kezdi átvenni a régi hajam felett az uralmat, amikor is nyílik a fodrászat ajtaja és belép egy idősebb nő. Viseltes ruhájánál csak a táskája kiabál jobban a karján. Szétnéz, tétován keres valakit. Meglátja a fodrászt, aki épphogy észreveszi.
– Segíthetek? – kérdi kelletlenül.
– Igen, kedves. Képzelje, pénzt találtam és úgy döntöttem, az idén karácsonyra nem hagyom, hogy ősz maradjon a hajam. Jönnek az unokák is haza Angliából, ne egy öregasszonyt találjanak.
Én úgy bámulok egyikre majd másikra, hogy a teniszmeccsen sem tenném különbül.
A néni hallgat és vár.
A szőke megfordul és negédesen ránéz.
– És hol találta a pénzt, ha kérdezhetem? – búgja felé.
– Nem fogja elhinni…
És már mind tudjuk. Mindegyikünk arcán ott a felismerés.
A reinkarnált Terézke fejére hirtelen égi glória ereszkedik. Ránk néz és annyira elégedett, hogy mi lehajtjuk a fejünket.Mit is mondhatnánk? Ilyen nincs? És mégis van… Ilyenkor decemberben…
fotó: Pinterest
