A vigasztalástól Giginek mindig megfájdult a feje. Úgy érezte, ebben a hazug és képmutató világban senki nincs, aki valóban megértené, mit jelent évekig elviselni és pénzelni egy férjet, aki egy szép napon váratlanul agyvérzést kap. A legfurább az volt az egészben, hogy a férfi milliószor elmondta, hogy tudja, hogy egyszer az lesz a végzete, hogy elpattan a fejében egy ér. És ez pontosan így történt egy napsütéses márciusi napon, amikor hazafelé tartott a kocsmából, ha nem is támolyogva, de erősen ittas állapotban. Amikor összeesett, senki nem volt a közelben. Mintha kiürült volna az apró köz hat óra tájt. Senki nem talált rá még egy negyedórán át és Gigit csak este nyolckor értesítették a rendőrök.
Addig senki nem aggódott a férfiért, mert megszokták, hogy kilenc előtt sose jár haza és azt a nem is keveset, amit kőművesek mellett keres, szinte azonnal elissza. A fene a gusztusát, mondta Marika néni a szomszédban, mert Gigi férje amolyan úri fiú volt már, ami az ivást illeti, mert nem elégedett meg az egyszerű sörrel, pálinkával, kifejezetten a drága italokra hajtott. Aztán április első péntekén valaki fentről megelégelte a folytonos ivászatot vagy a pénzszórást, és megcsapta a férfit, aki úgy dőlt el, mintha villám sújtotta volna agyon. De ezen a tavaszon nem esett szinte egyszer sem, villámlás meg pláne nem volt.
Gigi, akinek Gabriella volt a rendes neve, de azért folyton a flancra vágyott, azt sem tudta, mit mondjon, amikor a rendőrök megjelentek nála. Éppen dolgozatokat javított, mint legtöbbször, mert a felsőben tanított legalább száz gyereket, meg az esti iskolában is, így otthon soha nem unatkozott.
Csak állt tintafoltos kezével és nem akarta elhinni, hogy alkoholista férjét magához szólította a teremtő. Ő már a második volt, aki előbb távozott mellőle a kelleténél, bár ez a szó nem volt épp a legmegfelelőbb. Ha mennie kellett, hát mennie kellett. Nem akart ő másodszorra férjhez menni, de az iskolában ferde szemmel néztek rá, mert senki nem volt híve a fene nagy emancipációnak. Ez egy olyan faluban, amelyben félezren laktak, nem volt szokás. Így amikor bemutatták neki Igort, a kőművest, aki egy csokor krizantémot hozott az első találkájukra, nem tiltakozott. Csak anyja jegyezte meg csendesen, hogy a krizantém temetővirág, de Gigi legyintett. A virág, az virág és azzal már be is tette a vázába, miközben szülőanyja kétszer is keresztet vetett, mintha a virág el lett volna átkozva. Vajon egy növény tehet arról, hogy minek nevezik az emberek? Az egyik elegáns, illatos, a másik semmitmondó és hervatag, A krizantém legalább sokáig bírja az asztalon, nem kell folyton vizet cserélni alatta. Az viszont igaz, hogy a váza rothadás szagú lesz egy idő után, de ilyesmire nem adnak faluhelyen.
A második férjét is szerencsétlen módon veszítette el. Elütötte egy motoros, amikor hazafelé baktatott a kocsmából. Az is szerette a kocsma izét, bűzét, de csak úgy módjával, mert ő a pénzt inkább kártyára költötte. Nem is volt részeg, amikor a motoros elcsapta, csak épp figyelmetlen, mert fejben akkor is kártyázott, ahogy mindig.
Gigi megsiratta illendően, de nem halt bele a bánatba. Tudta, hogy ott vannak neki a tanítványai, öreg szülei, nem lesz magányos.
Amikor másodszorra megözvegyült, az emberek összesúgtak a háta mögött, mert már kezdett gyanús lenni körülötte a sok halál. A falubeliek nem is környékezték meg ezután, pedig Gigi formás, telt asszony volt, zöld szemeinek és méretes kebleinek régen nehezen tudtak ellenállni. Azért hibája volt neki is, méghozzá a tanársága. Mindig irányítani akart mindenkit. Folyton dirigált, és ezt egy épeszű férfi nem igazán bírta sokáig.
De amikor a faluba költözött egy tősgyökeres városi ember, aki marhákat akart tartani, a legtöbben biztosak voltak benne, hogy Gigit fogja kiszemelni magának. Igazuk lett. Az asszony okos és rátermett is volt a nagy szája és a folyamatos irányítás-kényszere mellett. A városi ember azonban nem ismerte őt és kezdetben elbűvölte a kedvessége meg túrós buktája. Így hagyta magát behálózni, egészen addig a pillanatig, amíg egyszer az istállóban a kedvenc tehene kis híján halálra nem rúgta. Zsuzsi, a gyönyörű barna foltos, ki tudja miért, megvadult, amikor Gigit meglátta. Hiába szólt rá a gazdája, hiába simogatta meg a füle tövét nem tudván, hogy az a kutyáknak tetszik csak, a tehén akkorát rúgott belé, hogy két métert repülve az istálló falához csapódott. Elveszítette az eszméletét és ki kellett hozzá hívni a mentőt. A mentős, amikor meglátta az asszonyt, hátrahőkölt. Valamit súgott az orvosnak, aki felhúzta a szemöldökét, de legyintett.
Mivel a fiatal mentős épp a falu mérnökének az unokaöccse volt, mindenki megtudta, hogy már harmadszor kellett Gigi bűvköréből férfit eltávolítani. Kettő a temetőbe, egy a kórházba került. Ez utóbbi megúszta egy nagyobb agyrázkódással és kulcscsonttöréssel, de nem került az örök vadászmezőkre bóklászni.
Ettől a pillanattól kezdve a falu férfijai, ha találkoztak az asszonnyal, átmentek a túloldalra. Ez igen problémássá tette a tanítást, de bíztak benne, hogy a keze alatt lévő tanulókra nincs ilyen hatással. Már két éve tartotta magát a szóbeszéd, amikor Gigi úgy döntött, hogy felhagy a tanítással és polgármesternek jelölteti magát. Barátnője kinevette, mert biztos volt benne, hogy az nem az asszonynak való, és különben sem szavazna rá senki, mert azt hiszik, boszorkány. Gigi ezen hangosan nevetett és közölte, hogy márpedig épp ezért kell rá szavazniuk, mert ha nem teszik, bíz’isten, tesz róla, hogy a férfiak ne érezzék többé férfiaknak magukat. Ezt a beszélgetést egészen véletlenül kihallgatta a boltos fia, aki kissé bolond volt, de nem annyira, hogy ne hittek volna neki. Így azon a szép őszi napon, amikor választani kellett, a falu lakosságának 95%-a rá szavazott, talán csak pár ember nem, aki abban reménykedett, hogy marad minden a régiben.
És egyszeriben, amióta világ a világ, első alkalommal ült nő abban a faragott székben, ami kétszáz éve a hivatal legszebb termében állt.
Ettől a pillanattól kezdve nem volt senki, aki ellene mert volna szólni. Ha kigondolta, hogy a főutca árvácskákkal lesz teli ültetve, akkor úgy lett. Ha fenyőket akart a temetőbe, akkor azt raktak. Ha volt teljhatalmú ember a környéken, az Gigi volt, aki lassan elfelejtette, hogy valaha gyerekeket tanított. Boldog is volt ettől a tudattól, attól viszont nem, hogy férfi továbbra sem fordult meg az ágyában. Kezdte unni a sok női locsogást, de a férfinép nem vágyott a fenyőfákkal szegélyezett, szépen ápolt temetőbe.
Tudta, hogy változtatnia kell a fennálló helyzeten, ezért kitalálta, hogy erős ember versenyt hirdet a környékükön, sőt azon is túl. A férfiember hiú, és ha arról van szó, hogy meg kell méretnie magát, nehezen tud ellenállni a kihívásnak. Igen magas összegű nyereményt hirdetett meg. A második helyezett egy wellness hétvégét nyerhetett, a harmadik pedig egy zenés vacsorát korlátlan ital és ételfogyasztással egy hölgy társaságában. Ez utóbbi személyét titok övezte, de azért Gigi elhintette, hogy a hölgytársaság kellemes, jómódú és intelligens. Nem az utóbbin volt a hangsúly, de önön hiúságát nehezen győzte le.
Kikerültek a plakátok, sőt a környékre is vittek mindenhová, ahol férfi megfordulhat, értsd, futballpálya és kocsma.
Mire eljött a nagy nap, a falu egész lakossága kivonult a focipályára, hogy tanúja legyen a legerősebbek küzdelmének. Volt ott betongolyó dobálás, farönk cipelés és minden, amiből kiderülhetett, hogy ki a legkülönb. Gigi alig győzte vizslatni a jelentkezőket. Akadt köztük néhány a faluból is, de jórészt a máshonnan jöttek taroltak.
A zsüri tagjai gondosan jegyezték a pontokat, és töltötték magukba a jóféle söröket meg pálinkát. Az egész falu hangos elragadtatással szemlélte a versenyt és gyönyörködött az ötvenvalahány férfi nemes küzdelmében. Mind azt hitte, nyerni fog, és egyik sem sejtette, hogy tehet bármit, ha nem tetszik Giginek.
Lassan már csak hárman maradtak. Eljött az utolsó, mindent eldöntő feladat. A közönség összesúgott és türelmetlenül fészkelődött a helyén. Az egyik szép szál legény végül sikeresen cipelte át a célvonalon a betonbőröndöt. A másik kettő sem elégedetlenkedett sokáig. Felsorakoztak a polgármester asszony előtt és várták a jutalmat. Gigi eléjük lépett, végignézett rajtuk és mielőtt szónoklásba kezdett volna, megkérdezte tőlük, mi az eredeti foglalkozásuk. A harmadik helyezett sírásó volt, a második temetőcsősz, az első asztalos, jóféle koporsók készítője. A falu lakossága derülten hallgatta a válaszokat, mert ki számított volna ilyesmire?
A győztes még annyit odasúgott a nőnek, hogy ismeri a szóbeszédet, de nem tart tőle. Majd ő tesz róla, hogy az átok elüljön. És ezzel a mondattal le is zárult a verseny. Gigi megkapta a legerősebbet, aki már nem került özvegyi listájára. Mintha jóban lett volna az élettel, hisz csak a halál adott neki munkát. Az átok ezennel megtört, és Gigi élete végéig a koporsókészítő felesége maradt, sőt még azután is.
fotó: Pinterest
