Talán most sikerül 3. rész

"Megütöm, de azonnal, gondolta a lány, de inkább behúzta a fejét a vállai közé és úgy hagyta el az épületet, mint aki menekül. Voltaképpen azt is tette. Ez a rohadt foci…Mi a jó égnek kellett neki beíratnia Levit? Járt volna úszni vagy karatéra. Ezután most már két embert kell kerülnie egy helyett? Káromkodott egy nagyot, aztán beszállt a kocsijába, és elindult a postára, hogy felvegyen egy ajánlott levelet."

Bea meglepődött, de megrántotta a vállát. A noteszos skalpvadász. A gyerekének apja! Ugyan, hány nő mondhatja el magáról, hogy Iván teherbe ejtette? Biztosan nem ő az egyetlen, csak ő nem vetette el.

 
 

 – Ez egyáltalán nem kavar fel. Nagylány vagyok. Már nem is emlékszem arra a hülyére, akire annyira vágyakoztam.

 – Tényleg? – kérdezte gúnyosan a barátnője. – Nem hiszek neked.

 – Pedig nincs miért hazudnom, főleg neked.

Talán most sikerül 2. rész

Pedig hazudott. Igenis felkavarta, de nem maga miatt. A fiát féltette, aki nem tudott az apjáról. Ha kérdezett róla, Bea kamuzott valamit, egyszer azt találta mondani, hogy egy olajfúró tornyon dolgozik a Csendes-óceánon, és onnan nem tud hazajárni. Gyorsan hozzátette, hogy ez nem baj, mert nem szeretik egymást. Máskor azt lódította, hogy katona volt, és elesett Boszniában. Levi tényleg nem tudta, mit gondoljon, mert az anyja elképesztő módon csűrte-csavarta a történéseket.

 – Minek hazudsz ennyit? – kérdezte egyszer Tamara. – Ebből pár éven belül nagy balhé lesz. Nem hülye a fiad, és nem fogja sokáig benyelni a sztorijaidat.

 – Értsd meg, képtelen vagyok elmondani neki az igazat! Különben is mit mondhatnék? Kicsikém, anyád egy kaland volt, és nem kellett apukádnak, aki egy szélhámos, és te se kellettél?

 – Ahogy gondolod – legyintett a másik, és nem akarta ecsetelni, hogy milyen pokoli napok várnak Beára, ha egyszer robban a bomba. Márpedig fog, főleg, ha az iskolában valaki felfedezi, hogy Levi nem tud semmit az apjáról.

 – Halálra fogják szekálni…– jegyezte meg csendben, de nem forszírozta tovább a dolgot.

A következő edzésre már Bea vitte a fiát. Nem akart bujdosni, és persze nem csalódott Pálfi Tibiben. Épp csak odaköszönt neki a sértett macsó, és hagyta, hogy a szőke hajzuhatag-anyuka, Barbara egészen közel álljon hozzá, és úgy magyarázzon neki, mintha értene a focihoz. Milyen átlátszó, gondolta derűsen. Minden nő meg akarja kaparintani, mert úgy érzik, megütik vele a főnyereményt. Üssék!

Amikor otthagyta a fiát, és kifelé gyalogolt a bordó téglaépületből, aminek nemrég cserélték a tetőzetét, sőt az öltözőket is felújították, meglátta Ivánt. Feléje tartott, nem lehetett gyorsan egy fa mögé ugrani, sőt láthatatlanná se tudott válni. Teste-lelke rühellte a találkozást, főleg, amikor meglátta, hogy Iván egy ötévesforma kisfiú vezet kézen fogva. Bea gyorsan végignézett magán. Haja copfban volt, egy kopott farmerbe ugrott indulás előtt kapkodva,  és csak leheletnyi festék fedte csak a szemét. Érezte, hogy nyúzott, nem ilyen állapotban vágyott viszontlátni egykori szerelmét.

Iván meg se lepődött igazán, és képes volt úgy mosolyogni, mintha jóban lennének.

 – Hát te? – kérdezte és megállt.

 – Én? Ja, én…Épp csak beugrottam, erre jártam – hebegte zavartan.

 – Tényleg? – hangzott a csodálkozó kérdés.

Tudja, hogy hazudok, gondolta a lány. Már megint ő van fölényben, én meg nem csinálok semmit. Miért nem rúgok bele? Miért nem üvöltök vele, hogy menjen a pokolba és eszébe ne jusson köszönni ezután.

 – És te? Mit csinálsz errefelé? – kérdezte összeszorított szájjal.

 – Visszajöttem, azaz jöttünk, és most én is erre jártam! – nevetett fel a srác.

 – Vicces – jegyezte meg Bea, és lépett is tovább.

 – Egyébként, csak mondom, piszok jól nézel ki! – szólt utána kedvesen.

Megütöm, de azonnal, gondolta a lány, de inkább behúzta a fejét a vállai közé és úgy hagyta el az épületet, mint aki menekül. Voltaképpen azt is tette. Ez a rohadt foci…Mi a jó égnek kellett neki beíratnia Levit? Járt volna úszni vagy karatéra. Ezután most már két embert kell kerülnie egy helyett? Káromkodott egy nagyot, aztán beszállt a kocsijába, és elindult a postára, hogy felvegyen egy ajánlott levelet.

Eközben Pálfi Tibi, aki nem szokta meg, hogy visszautasítsák, hosszan a lány után nézett. Tetszett neki, de azért nem halt bele, hogy lerázta. Ott volt neki legalább félt tucat nő, akik bármit, de tényleg bármit megtettek volna, hogy boldog legyen. Péntek volt, este nem volt programja, másnap meccs se, így adta magát a helyzet, hogy kikeresse az egyik szőke hurrikán számát, és megkérdezze, beugrana-e hozzá este kilenckor, mert megmutatja neki az autogram készletét. Nem, a nőknek nem kell sok…Szépek, illatosak és egyszerűek. A szép szavak meg ingyen vannak.

A mellette álló másik festett szőke csodát későbbre tartogatta, mert vannak ínségesebb idők, amikor a teltkarcsúak is átmelegítik az ember ágyát. Máskor azonban csak a nagyon csinos, nagyon vékony nők jöhettek szóba nála. A foci azonban sok lehetőséget kínált,  még a kezét se kellett kinyújtania, ragadtak rá minden felesleges igyekezet nélkül is. Hajadonok, elváltak, férjezettek, egyszóval az összes nő a városban, akit elhanyagoltak vagy nem hanyagoltak el odahaza, de vágyott egy kis kalandra.

 – Te, Sanyi, ki ez a nyikhaj? – fordult a segédedző felé, és fejével Iván felé bökött.

 – Azt hiszem, ő a lesz az új háziorvosunk, azt beszélik. Nem ismered meg? Pedig tiszta apja! – nevetett amaz. – A nők kedvence, épp válik.

 – Te honnan a fenéből tudsz ennyi mindent róla? – Húzta fel a szemöldökét Tibi.

 – Tudod komám, én beszélgetni is szoktam otthon az asszonnyal! – felelte a Sanyinak nevezett, és elindult a fiúöltöző felé, ahol már igencsak zajlott az élet…

Folytatjuk…

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here