Jöjjenek most olyan tragikus magyar művészszerelmek, amelyek a józan ész határán egyensúlyoztak, ahol a szerelem erősebb volt, mint a konvenció. Ezek a szerelmek a törékenységük miatt váltak legendává, még akkor is, ha nem fejeződtek be úgy, ahogyan a filmeken szokás. A boldogan éltek sem volt teljes mértékben igaz, de valóságot csak azok tudták, akik benne maradtak életük utolsó pillanatáig.
Ady Endre és Brüll Adél
A magyar irodalom egyik legviharosabb szerelme. Egyszerre volt szenvedélyes, pusztító és intellektuális. Párizsban bontakozott ki. Léda művelt, erős akaratú asszony volt, aki nem hódolt be Adynak, aki megszokta a rajongást, akinek a kis „női csukák” nem jelentettek sokat, csak az egoját fényezték. Kapcsolatuk tele volt féltékenységgel, sértettséggel és szakításokkal. Az asszony még gyermeket is szült Adynak, aki sajnos halva jött a világra. Ez is megpecsételte egyébként sem szokványos kapcsolatukat. Olyan hatással voltak egymás életére, amelyet kevés ember él meg ezen a bolygón…
Ez a szerelem nem élte túl a hétköznapokat, és talán akkor sem élhette volna túl, ha mindketten szabadok és függetlenek lettek volna.
József Attila és Kozmutza Flóra
József Attila szerelmei közül kiemelkedik a Flóra iránt érzett, mert talán az volt a legreményteljesebb és az utolsó is egyben. A költő egész élete tele volt szomorúsággal és lelki bizonytalansággal, nem beszélve az anyagiakról. Flóra ennek terhét nem merte vagy nem tudta vállalni. A rendes élet utáni vágy csak vágy maradt, és a kétségbeesés elérhetetlenséget eredményezett. József Attila egész élete tragédiára épült, és olyan körülmények közül, ahonnét érkezett, talán a szerelem sem tudta volna megmenteni. Sosem jutott neki más, csak gyötrelem és kilátástalanság. Flóra nem erre vágyott, később férjhez ment Illyés Gyulához, akihez nem maradt hű, mert Szabó Lőrinccel is szerelembe esett.
Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni
Fiatalon kötöttek házasságot. Kapcsolatuk a háború poklában is kitartott, bár előtte megingott. Radnóti egy éven át más nő mellett kereste a szerelmet, miközben felesége tétlenül figyelte a viszonyt. Fanninak is voltak rajongói, de az is sokat elmond a jelleméről, hogy férje tragikus halála után sose ment férjhez. Hogy később megérintette-e a szerelem, nem mesélte el. Bölcs asszony volt, aki nem a nemzet özvegyeként élte a mindennapjait. Későbbi naplójában azonban elmondja, hogy házassága alatt ötször kényszerült abortuszra, mert Radnóti úgy vélte, erre a világra nem szabad gyereket szülnie.
Radnóti Miklós házasságon kívüli kapcsolata után visszatért feleségéhez. A kényszermunkatáborokból élete utolsó percéig neki írta a magyar irodalom legszebb szerelmes verseit.
Csáth Géza és Jónás Olga
Csáth Géza kiváló orvos és még kiválóbb író volt, de morfiumfüggő. Novelláiban olyan szálakat vitt a végsőkig, amelyek már előre jelezték életének tragikus végkifejletét. Élete tele volt önpusztítással, féltékenységgel és paranoiával. Házassága végül felesége megölésével és saját maga elpusztításával végződött. A művészi egység, a tehetség az ő esetében nem teljesülhetett ki, mert a lelki instabilitás veszélyes elegyet alkotott a zseniális íróban. A démonok győzedelmeskedtek, pedig elképesztő tehetséggel áldotta meg a sors. Vesztére.
Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva
Két rendkívüli tehetség, két erős ego és két érzékeny idegrendszer. Egy rendkívüli kapcsolat tele konfliktussal, mély érzelmekkel, sértődéssel és vádaskodással, nem beszélve Latinovits önmarcangoló mindennapjairól. Ez a szerelem mérhetetlenül sok sebből vérzett, de tartalmazott felemelést és pusztítást is. Ruttkai Éva sosem beszélt a színészkirály halála után könnyedén erről a kapcsolatról. Bizonyára megvoltak a titkai, szépségei és a csúfságai, ahogy minden más szerelemnek. Az a tépték-marták, de imádták szerelem volt ez, amely sosem múlt el, de a maga nemében álomszerű lehetett időnként. Latinovits mégis a halált választotta, bár ennek bizonyítékára nem leltek az utókorban.
A tragikus művészszerelmek paradoxona, hogy bár az életben nem tudtak kiteljesedni, az irodalomban, a színházban vagy a festészetben örökkévalóvá váltak. A szenvedésből és a fájdalomból olyan csodálatos művek, alakítások születtek, amelyek legendává tették őket. Persze ők is emberek voltak, hibákkal, tévedésekkel, kudarcokkal és sok-sok szenvedéssel.


























































