Mi nők nagyon vékony határokon egyensúlyozunk folyamatosan. Legyünk intelligens, megértő társak, de mocskos ribancok az ágyban, vicces, türelmes beszélgetőpartnerek, de bujaságtól és túlfűtött erotikáról suttogó cicababák, odaadó anyák, és persze tökéletes háziasszonyok. Járkálunk a szerepek között, keresgéljük a megfelelőket az adott pillanathoz vagy eseményhez és ha mákunk van még időben észrevesszük, hogy nem a pasink hívott vissza még egy kis telefonszexért, hanem az osztályfőnök a soron kívüli szülői értekezlet kapcsán. Ebbe csak akkor zavar be pöppet az élet, amikor az alkohol csábításának engedve eresztjük ki a stresszt, és ekkor ezek a szerepek egy kicsit összemosódnak, a határok arrébb vándorolnak. De tény, hogy a legmulatságosabb történetek ekkor születnek és válnak örök életűvé.
Jó pár évvel ezelőtt egy kis lakásban éltem, az akkori pasimmal amolyan tipikus se veled se nélküled kapcsolatban tengődve. Már abszolút felidézhetetlen, valószínűleg teljesen komoly és fontos problémán összepattanva én faképnél hagytam. Az ajtóból még természetesen visszaszóltam, hogy amúgy pont semmire se jó mint ember, sem mint férfi, és lesz szíves örökre kitörölni az emlékezetéből mert én így fogok tenni a következő pár órában. Azzal a lendülettel el is robogtam egy házibuliba a barátnőmhöz és a férjéhez, akik kis népes társaságot összehívva ünnepelték a barátnőm szülinapját. Természetesen az egész odavezető úton stuffoltam magam, és bámultam a telefont, ami nem akart megcsörrenni. Pedig magam előtt láttam, ahogy a pasim ruháját szaggatva esedezik, hogy megbocsássak, és könyörög hogy menjek vissza, különben iziben a 68-as busz alá veti magát.
A mocsok, még neki áll feljebb!
Megérkezve a buliba szó nélkül a barátnőm kezébe nyomtam az ajándékot, és már kaptam is a Bailyes-es üveg nyaka után, gondoltam megtaláltam hű társam a beígért emléktörléshez. Őszinte leszek, nem kellett sok, hogy elveszítsem a kontrollt, és vihorásszak mint egy 15 éves, aki után fütyülnek az építkezésről. Hatalmas megváltó beszélgetések közepette, ami egy házibuli során vagy a konyhában, vagy az erkélyen/teraszon a cigizők között, vagy a mosdóban történik, megint eljutott a tudatomig hogy a Mocsok nem keres! A Szemétláda!
De ekkor a dühöt már sírós kétségbeesés váltotta fel, és „A francba de hát szeretem azt a hülyét!” felkiáltással már nyúltam is a telefonomhoz, hogy felhívjam. Méltóságomat azért annyira megkímélte, hogy a második csengés után felvette és nyugodtan végighallgatta ahogy hol szidom, hol búgok a telefonba, próbálva kitalálni melyik lenne a célravezetőbb hogy minden újra rendben legyen és kis világom visszaálljon a régi kerékvágásba.
Aztán váratlan ötlettől vezérleve közöltem, hogy most rögtön indulok haza, fél óra múlva álljon a nappaliban, ígérem, hogy jóváteszek mindent.
4A taxis viszonylag jól tűrte, hogy macerásabb vagyok a többi átlag utashoz képest, így a „hova megyünk kisasszony” kérdésre miután azt válaszoltam hogy a sárga póznás utcába Kispestre, nem esett kétségbe. Megvárta türelmesen amíg előkotrom ólomnehéz fejemből a pontos címet.
A lakásba már a helyzethez képest viszonylag egyszerűen jutottam be, bódult agyamban már a tervet szövögetve, amivel életem pasiját elcsábítom, de legalább halálos szerelembe ejtem újból. Nincs mit tenni, mindent be kell dobni, illetve a ruhát inkább le….Vészesen próbáltam megszabadulni minden ruhadarabomtól, miközben a magnóval bíbelődtem hogy erotikus zenét találjak, ami részegen, maximum egy kézzel már zűrösebben alakult. Sebaj, nem adtam fel, csak a koordinációs képességem mutatta már a low buttery jelzést, de nem foglalkoztam vele, mentem a szekrényhez, hogy elővadásszak egy fehér lepedőt.
Mert ez volt a terv! Pár nappal azelőtt láttam egy videoklipet, amiben a buja énekesnő meztelenül egy fehér lepedőbe burkolódzva sétálgatott egy nappaliban a reggeli fénytől gyönyörűre világítva. Ez iszonyatosan vonzó, és nőies volt, gondoltam, hogy most ez kell ide!
Az én kis tervemmel azonban alapvetően több probléma volt. A klipben a csaj nem volt olyan részeg mint egy csacsi, ellenben én igen. A videoklipben valószínűleg egy jól megkoreografált mozdulatsor volt, nekem nagyjából az agyam azon területe, ami bárminő koordinációért felelős, már tetszhalott volt, szóval a látvány a következőképpen festett: Összeborzolt hajjal, ami a reggeli kócos cuki hajat akarta volna helyettesíteni, egy fehér 220X220 cm-es lepedőben bukdácsolva a 170 centimmel, estem keltem a nappali közepén, fél kézzel a lepedőt szorítva magamon mert már alatta tök pucér voltam. Hangos ‘kurvaéletbemár” morgásokkal próbáltam magam újra két lábra verekedni, amit folyton megakadályozott a lepedő, ami a lábam köré csavarodott, miközben Életem Értelme már csendben figyelte furcsa kis performanszomat az előszobából.
Ez a hernyózós vergődés közben már fel is tűnt nekem, ami új erőt adott és lábra verekedve magamat, belülről abszolút Britney Spearst megszégyenítő erotikus mozgásnak tűnő, kívülről valószínűleg valami felismerhetetlen kakadutáncra hasonlítva közelítettem A Férfi felé.
Láttam hogy próbálja kellő komolysággal figyelni kétségbeesett próbálkozásomat mind a talpon maradásra, mind az elcsábítására vonatkozóan, de már a szemén láttam hogy jól szórakozik, szája körül apró nevetés indul, amikor pont telibe hánytam. Vállában megkapaszkodva még öklendeztem pár szexit, aztán felsóhajtva közöltem: Ezt nem pont így terveztem…
Mély levegőt vett, felnyalábolt és lepedőstől a kádba ültetett. Mire lemostam a buli hozadékát és szégyenérzetem egy kis darabját, már a kitakarított nappaliban ülve várt a kanapén. Mellém kucorodva átölelt és csak annyit mondott: Szerintem ezt tanítanod kellene…
Nem lehetett azért olyan rossz a kis előadásom, mint aminek tűnt, mert csak itt szuszog most mellettem egy 12 éves kissrác szája körül apró mosollyal.
fotó: Pinterest
