“A mennyben már nagycsaládos lennék”

Szinte bűvölte az ódon ablaktáblát, hátha megmozdítja valami kósza szellő. De hiába. A levegő nem mozdult, ő meg már egészen bele volt izzadva a ropogós fehér ágyneműbe. Kezdte magát kényelmetlenül érezni, és hagyta, hogy felszökjön az elégedetlenség a szívétől az agyáig – pont úgy, ahogy a vadszőlő kúszik fel a kórház málló falán. Aztán hirtelen oldalra nézett: az átlátszó plexibölcsőben megmozdult valaki. A fia vagy a lánya ébredezni kezdett. Az elégedetlenséget elnyomta a hála.

A két lélegző élőlény éppen akkora volt, mint az éjjeliszekrényén álló kólásüveg. Majdnem súlyra is. Hónapok óta figyeli küzdelmüket. Remegve vágyja a centik és grammok növekedését, a doktornő fukar mosolyát. Azt, hogy hazamenjenek, már nem is meri várni.

Feltápászkodik, és meglesi őket közelebbről is. A mennyben már nagycsaládos lennék – villant be neki ez a sokat emlegetett mondat, ami éveken át elkísérte, de persze soha nem tette boldoggá. Mert mit jelent itt a Földön, hogy ott, az Égben már nyolc kisgyermek várja? Neki csak újabb könnyeket jelentett, semmi mást. De most már vége a búslakodásnak. Itt vannak ők, akikért annyit küzdött, akikre olyan sokat várt.

A szomszéd ágy mellett megszólalt egy halk pittyegés. Ébresztő. Mennie kell etetni. Szobatársa, a hónapok óta a klinikát otthonának nevező nő mozdulatlan maradt. Kikászálódott az ágyból, és odament hozzá. “Hahó, ébresztő!” – bökte meg gyengéden. Semmi reakció. Rázni kezdte, majd egyre hangosabban szólongatta. “Emma, Emma, kelj fel, ébresztő!” Perceken át rázta, mire a nőnek kipattantak a szemei. Azonnal tudta, hol van, és azt is, hogy a hónapok óta tartó kiszolgáltatottság és nemalvás gyakorlatilag robottá tette. Zavartan mondott valami köszönömöt, és ment, hogy tegye a dolgát: ételt adjon annak, akinek életet adott.

Az ikrek pihe-puha takarója közben mozgolódni kezdett. A tükörben még megigazította a haját, egy gyors fogmosást is megengedett magának, aztán a nyikorgó ajtón át távozott, maga előtt tolva az ő csodás üveghintóját, melyben hercege és hercegnője kupogott egymás mellett.

Ha minden jól megy, hamarosan hazamehetnek. Ők hárman: anya és gyermekei. Az a nő, aki negyed évvel ezelőtt veszélyeztetett terhesen belépett a kórház kapuján, nem jöhet haza: ő már nincs többé. “Koraországból” senki nem megy haza úgy, ahogy oda megérkezett.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here