Fáradt volt. Persze, minden kamasz borzasztóan fáradt: nem csak a testi és lelki növekedés használja el az erejét, hanem az állandó megfelelés is, egyszerre két világnak: egy gyermeki engedelmesnek, és egy felnőttes felelősségtelinek.
Ő azonban még az átlagnál is fáradtabbnak érezte magát. A kétlaki élet szívta le. Nem, nem a szülei válása miatt vált kétlakivá – vagyis érzelmi hontalanná, ahogy magát nevezte magában – hanem épp azok kétszínűsége miatt. A kerület ismert vezéregyéniségei voltak – egy időben kis plakátokon találkozhatott szembe velük a gimiből hazafelé tartva – mindenki csinosnak, okosnak és gazdagnak tartotta őket.
Nyilván azok is voltak: rengeteget dolgoztak ezen a tökéletes képen. Ő azonban látta az otthoni arcukat is, amelyről persze hallgatnia kellett – erre tréningezték is évek óta. Elalvás előtt az apját keresve gyakran pattant le a zárt iroda ajtóról – a férfi késő estig dolgozott… aztán meg a kagylóba okádta minden felgyülemlett feszültségét. Az anyját egyszer – még tízéves sem volt akkor -, rajtakapta a takarítóval – elég nyilvánvaló volt, hogy nem pókhálóztak.
Muszáj volt kilöknie magából ezeket a torz élethelyzeteket, ezért naplót írt. Az utolsó laphoz közeledve érezte, hogy ez így nem mehet tovább. Döntenie kell. Kinevezte tehát a fordulónapot: amikor betelik a füzet, változtat a dolgokon.
Csütörtök este a belső borítót is befedték a keserű szavak… péntek reggel ezért hanyagul magára kapott pár cuccot és a táskáját. A füzet és a telefon az asztalán maradt. Kíváncsi volt ugyan, hogy hogyan és mikor kezdik majd keresni a szülei, ugyanakkor undorodott is a gondolattól.
Három nappal később egy magánnyomozó talált rá és vitte haza. A szülei sírtak és ordibáltak az idegtől és a szégyentől. A nagy örömteli találkozás helyett csak az ingerült vádaskodás várta. Nem változott semmi. A közösségi oldalon aznap éjjel egy nyájas poszt jelent meg, melyben a szülők megköszönték a segítséget, és biztosították az olvasókat, hogy mostantól nagyon vigyáznak majd az ő drága lányukra.
fotó: Pinterest
