Olvasom a neten a „szenzációs” hírt, hogy Eva Longoria 40 felett is csodásan mutat
bikiniben! Ez aztán a valami pestiesen szólva. Negyven felett zsákban kellene járnia tetőtől talpig! És mekkora hírérték, hogy fel mert venni bikinit! Hát még az, hogy jól is néz ki benne!
Hogy is merte? Felháborító maga a gondolat is. Maga az az elgondolás, hogy egy negyven
feletti nő jól nézhet ki, egyszerűen szenzációszámba megy a bulvársajtóban. Rögtön felmerül bennem egy pár kérdés…
Meddig nő egy nő? Mikortól nő egy nő?
Vegyük csak az alapfelállást. Nem a nő, hanem csak a bikini az, ami ekkora szenzációt vált ki?
Rengeteg féle létezik. Egy nő azért vesz fel egy ilyen napozó cuccot, mert tökéletes a teste?
Aligha hinném, egyszerűen csak szeretné azt érezni, hogy a testének a legnagyobb felületét éri a nap sugara. Talán, mert jól esik neki. Talán, mert a barnaság egyben az egészség jele is nyáron. Vagy csak egyszerűen azért, mert szeret kétrészesben lenni… Nem feltétlenül a testének mutogatása a cél. Nem villantani akar, nem a melleit kirakni, nem a deréktáji zsírpárnákat szeretné közszemlére tenni. De hát ne tegye, ha akarná se, mert elmúlt negyven. Ez a bűvös szám a Kínai Nagy Falnál is stabilabban áll. Nem dönti le semmi.
Akik szerint a 40 év vízválasztó, nem találkoztak még vérbeli nővel. Egy színésznő, ha eléri, akkor kalap, kabát, mehet, ahová tud, mert soha többé nem szerepelhet egy jóképű, akár ötvenes pasi mellett… sem, mert amellé feltétlenül egy 25 éves dukál. Ezzel nagyon nehéz lehet megküzdeni, de hát nem vagyunk színésznők, mindennapi nők vagyunk, akik bármit is tesznek, nem áll meg a Föld forgásában, az idő kereke soha nem fog visszafelé forogni, mert bennünket zavar a korunk. Felébredünk egy szép napon, és hopp túl vagyunk a negyvenes számon. Hogy ez borzalmas? Lehet. Ahogy vesszük. Mivel a mindennapokat tovább kell élni, ezért nem mondhatjuk a Főnökünknek, hogy bocs, már járókerettel jöhetek csak dolgozni, mert túl vagyok a negyedik X-en. Vagy kérhetnénk ruhapénz helyett zsákot a fejünkre, lehetőleg ne átlátszót.
Amikor egy csöpp kislány belebújik anyja cipőjébe és elénk áll, menten elolvadunk. Hiába,
nőnek születni kell, mondjuk azonnal. Lányainkat idejekorán nőcisen öltöztetjük, mert
kislánynak lenni nem menő, de kicsinyített nőnek lenni annál inkább. Mosolyogva hagyjuk,
hogy sminkeljen 10 évesen, mert olyan jól áll neki, olyan cuki lesz a szeme. Hadd fesse be a haját is, hiszen a többiek is csinálják. Aztán az első menzesz ráteszi az i-re a pontot, mertebben a kifordított világban azt hisszük, azzal teszünk jót neki, ha siettetjük a korát, ha nemhagyjuk, hogy azt élvezze, hogy még gyerek. És múlnak az évek. Lassan igazi nővé érik a csupa báj kislánykánk, jönnek a fiúk, a kihívó ruhák, a napi posztok az Instán arról, hogy, most érik nővé, s ezzel villog. Nagyon rövid ez az időszak. Észrevétlenül csöppennek bele a társ, a feleség szerepébe, bár ez utóbbi semennyire nem trendi már. Aztán ott a tábla, vészesen villog rajta a negyvenes szám.
Ekkor lezár a társadalom. Óriási burát rak ránk, nem enged kiszabadulni. Átlátszó a fala, de nincs rajta ajtó. Láthatjuk azt, hogy az élet megy tovább, csak nem nekünk. Inkább mellettünk, ha hagyjuk. A közösség, a média, a baráti körünk ítélkezik, véleményt mond, nagy ritkán elismer, de legtöbbször pellengérre állítja azt a nőt, aki ebben a korban nem áll a sorban, nem bólogat kellőképpen a többiekkel, aki más tud vagy mer lenni. Ha ekkor még nem vagy anya, vagy feleség netán, akkor a társadalom megbélyegez, rossznak láttat.
De ha a nő benne él az elfogadott, klisék által diktált szerepben, azaz gyereket nevel, főz,
mos, takarít, esetleg próbál önmegvalósítani több-kevesebb sikerrel, akkor is megpróbálja
földbe döngölni. Ha sikeres egy nő, ha jó vezető, ha remek főnök, ha lelkiismeretes anya,
vagy csak egyszerűen él úgy, hogy a világ nem szerez róla tudomást nap, mint nap, mert nem hajlandó posztolni a Facen, akkor hogyan lehet elérni, hogy kizökkentsük ebből az ál-jóból?
Természetesen azzal, hogy, hogy a külsejéről beszélünk. Méregetjük, összehasonlítgatjuk,
méricskéljük a bőrének állapotát, vizsgálgatjuk ráncainak számát, s könyörtelen módon
közöljük vele, hogy nem sokat ér, mert már elérte a negyvenet. Nem lesz fiatalabb, szebb
sem, jön a változó kor és rengeteg fiatalabb nő van nála, aki minden téren legyen az külső
vagy belső, különb nála. De a társadalom ez alatt semmi mást nem ért, csak a külsőt.
Mi a tanulság? Tanulság márpedig nincs. Meg kell rántani a vállunkat, hogy 40? Csak ennyi? Az kétszer húsz!
És be kell szerezni egy új bikinit!
