A ruha szavak nélkül mutatja meg, kik vagyunk, néha azt is, kik szeretnénk lenni. Ha belépünk valahová, azonnal elárul rólunk pár dolgot. Nem feltétlenül azt, hogy gazdagok vagy szegények vagyunk-e, inkább, hogy hogyan érezzük magunkat a bőrünkben. A ruhák üzenetek, olykor pajzsok, máskor pedig segélykiáltások. Néha titkos vágyak, amelyeket az ember önmagának sem mer kimondani.
A 21. század szereti leegyszerűsíteni az öltözködést, pedig tudjuk, hogy az emberi lélek és a külső megjelenés szorosan összefügg. Nem véletlen, hogy vannak napok, amikor egyes ruhákban bátrabbnak, erősebbnek vagy kívánatosabbaknak érezzük magunkat, de előfordul az is, hogy a ruha alatt láthatatlanná szeretnénk válni.
Egy kamaszlány sok esetben azért vesz fel túl nagy pulóvert, mert nem tud mit kezdeni teste változásaival. Egy frissen elvált nő gyakran színesebben öltözködik, mint élete során bármikor. Olyan kihívó öltözékben merészkedik az utcára, amelyről nemrég még elítélően nyilatkozott.
A gyászoló emberek sok esetben nem bírják elviselni magukon a színeket, annyira erős a fájdalmuk, de akadnak olyanok is, akik épp szabadulni akarnak a feketék bezártságától. Vannak, akik annyira nem szeretik önmagukat, hogy nincs erejük felöltözni, inkább szürkében járnak-kelnek éveken át.
Aztán találkozhatunk olyanokkal is, akik mindig tökéletes ruhákat választanak. Annyira tökéleteseket, hogy szinte védőpajzsként mutatkoznak bennük. Ez azonban lehet a túlzott kontroll egyik formája is. Nem mindig a hiúság áll a háttérben, olykor a félelem dominál.
Az öltözködés egy csendes nyelv, amely beszél helyettünk. Régen a ruháknak szimbolikus jelentőségük volt, hiszen a praktikum volt a legfőbb cél, de az embereknek volt ünneplőjük és gyászruhájuk is. Mindenki, még a szegényebbek is őriztek egy-egy különleges darabot az élet fontos pillanataihoz. Az öregek sok esetben előkészítették azt a holmit, amelyben a haláluk után akartak nyugodni. De ha orvoshoz készülődtek, akkor vadonatúj alsóneműt vettek fel, kifejezve ezzel is a tiszteletüket.
A ruhák visszafelé is hatnak ránk. Bizonyítható, hogy elegánsabb darabokban magabiztosabbá válunk, sportosabbakban pedig energikusabbá.
A ruhákhoz érzelmileg is kötődünk, hiszen emlékek fűznek bennünket egy-egy darabhoz. Talán ezért is olyan nehéz kidobni őket. Ezért lepődünk meg annyira azon, ha valaki elengedi magát, ugyanis az annak a jele, hogy nem fontos önmagának. Nem törődik azzal, mit mutat a külvilág fel, ami azt is jelenti, hogy nem akar találkozni önmagával, de másokkal sem.
Manapság sokan azért öltötnek úgy, ahogy, hogy megfeleljenek a külvilág elvárásainak. Egy algoritmus, egy trend ingadozásait követik, miközben nem biztos, hogy jól érzik magukat a bőrükben.
Egyes emberek viszont soha nem hordják azt, amit szeretnének. Félnek mások véleményétől, a koruktól, a testüktől, és attól, hogy nevetségessé válnak. Pedig a ruha nem mindig azt jelenti, hogy láthatók akarunk lenni, vagy épp pasivadászaton vagyunk. Lehet, hogy azért elegáns valaki, hogy érezze, még van helye a világban.
Az ember minden reggel felöltözik valaminek. Lehet titkárnő, utcaseprő, banktisztviselő, nem számít. A jelmezéhez igazodik. Ruhája egy szerep, amely talán a túléléshez kell, de az is lehet, hogy a reményhez. Ezért nem lenne szabad ítélkeznünk, hiszen nem tudjuk, mit rejt egy kihívó öltözék, de az sem, ha valaki zsákot húzott magára. Sejteni sejthetjük, de kimondanunk nem feletétlenül szükséges.
Fotó: Anastasia Shuraeva: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/divat-magassarku-cipo-ruhazat-5704845/
