Renáta átlagos nő volt és ezt tudta magáról. Átlagos életet élt egész harmincegy éve alatt. Nem történt vele semmi különös, nem ragadta el a szenvedély vagy a szerelem egyszer sem. Átlagosan szeretett, főzött és pletykázott. Arra gondolt, a mai világban ez nagyobb átok, mintha himlőhelyes lenne. Azt erős sminkkel korrigálni lehetne, de egy hétköznapi életet, amely mentes minden allűrtől, és nem mutogatható a közösségi oldalakon, titkolni kell.
Manapság mindenki többet akar. Sokkal többet, mint amennyit akarhat. Minden netes fórum azt sugallja, csak akarnod kell, és elérheted, legyen szó bármiről. Ha nem sikerül, akkor rosszul csináltál valamit, vagy nem akartad eléggé. Hogy magyarázhatta volna el anyjának, hogy nem elég a kanapén heverve elképzelni egy tökéletes életet, hogy az megvalósuljon? Anyja illúziókban élt és soha nem vette észre, hogy az élet a maga hazugságaival nem teszi könnyűvé a mindennapok terheit.
Egy átlagos nő azonban mit várhat? Remélheti-e, hogy majd egy cseppet sem átlagos férfi elveszi, csinál neki pár tökéletes gyereket, aztán együtt mosolyognak a karácsonyi fotókon? Nem tűnt életszerűnek, ahogy az sem, ahogy a csütörtöki alkonyatban belebotlott egy olyan férfiba, aki még akkor sem figyelt fel rá, amikor a szó szoros értelemben rágázolt a lábára.
A karácsonyi vásárban, az egyik forralt boros stand előtt valóban megbicsaklott a lába az egyik csálé kockakőben, és önkéntelenül megkapaszkodott a legközelebbi vásárló karjában, hogy el ne zúgjon. Ennél egyszerűbb és semmitmondóbb esemény aligha következhetett volna be az életében, leszámítva a tényt, hogy a nézelődő férfi hosszú, elegáns kabátjában szívdöglesztő volt. És ez a női szíveket romboló ördögfattya rámosolygott, majd kedvesen lefejtette a rátapadó idegen kezet. Renáta elnézést kért, és szemlesütve elkullogott. Az járt a fejében, vajon miért másoknak jutnak az ilyen vonzó emberek? Miféle igazságtalanság, hogy egyes nők eleve karcsúnak születnek, dús fürtjeik ragyognak, mások pedig szánalmasan nagy belüket kitartó edzéssel sem tudják eltüntetni? Ha az égiekben lenne némi együttérzés, megpróbálnák egyenlőbben osztani a szépet. Ehelyett egyeseknek morzsákat szórnak, másoké pedig az egész vekni kenyér.
Az a férfi sem fog rá emlékezni, talán csak amikor bosszankodva törli meg fényes cipőjét, míg ő napokon keresztül fürdeti emlékezetét abban a fekete szempárban.
Hazaérve leült a tükör elé és elkezdte vizsgálgatni magát.
Hogyan lehet egy nő egyik napról a másikra szebb? Válaszok nem érkeztek, a tükör szerencsére hallgatott. Néha elég egy jó smink, csinos ruha, mondta helyette a mindentudó internet, ahová később segítségért folyamodott.
Igaza lehet, döntötte el. Elővette félretett pénzét egy régi kávés dobozból, amit élete nagy utazására gyűjtött és úgy döntött, fontosabb neki, hogy egyszer szépnek lássa magát, minthogy tíz napig sétálgasson rondán egy távoli szigeten.
Szemügyre vette vékony lábát, amelyből kikiabált vastag térde, aztán a fenekét mustrálta, majd a melleit. Nem lehetett semmit tenni, mert egyik sem volt formás vagy vágykeltő. Pár csinos szoknya, egy jó cipő alapjaiban nem rengette volna meg a világát, de még egy frizura sem. Ült, töprengett és mégis arra az elhatározásra jutott, hogy szőke szöghaját begöndöríti. Vagy befesteti vörösre. Minden ötlet, amely eszébe jutott, szánalmasnak és hiábavalónak látszott.
Renáta az maradt volna, aki volt, pedig ő nem akart a régi lenni. Ekkor a szörfözés váratlan lehetőséget kínált fel neki. Műtétek sorát ajánlotta, amellyel új orrot, mellet vagy feneket kaphatott, ha akart. Igazi műnő lehet belőle, ha rászánja magát, bár ő nem ezt a szinonimát használta a hirdető.
Fülig szaladt a szája, amikor rádöbbent, hogy kezében a megoldás kulcsa. Az igazi változást a kés hozhatja el, ami alá fél befeküdni. A kávés doboz tartalma azonban nem fedte az általa elképzelt összes műtét költségét, de nem bánta. Kitalálta, hogy jelzálogot tettet a házára, és a problémát ily módon gond nélkül meg tudja oldani.
A kiválasztott klinika a budai hegyek mélyén lapult, azaz dehogy lapult, fennen hirdette, hogy képesek a varázslatra.
Végtelenül kedvesen fogadták, és hosszas beszélgetés után egy mellplasztikában és orrkorrekcióban egyeztek meg. Az orvos részletesen megmutatta a változást Renáta arcán, testén, amely annyira sokkoló volt, hogy azonnal belement. Mégis kérték, hogy fontolja meg, várakozzék még odakinn és gondolja át, mennyire fontos neki a változás.
Renáta nem értette, hogy ez mire jó, hiszen ő már eldöntötte, hogy hatalmas változást akar, a visszautat egy percig sem fontolgatta. Mégis leült a tágas váróteremben, ahol a tojáshéjszínű fotelek fogságában lapozgathatta jó ideig a vastag magazinokat, amíg egy férfi sietve bement. A vele szemben lévő tükör még jobban megerősítette elhatározásában.
Szebb külső, szebb élet, olvasta a klinika szlogenjét. Igazat adott nekik. A szép embereket mindenki szereti és szimpatizál velük, még akkor is, ha netán csalók vagy tolvajok. Az előnyös külső tetszik a munkáltatóknak, és pláne tetszik a férfiaknak, akik nem nagyon hajtanak a belső értékekre. Ezt már sokszor megvitatta barátnőivel és mindannyiszor helyeseltek, ahányszor a téma felmerült.
Nem messze tőle egy férfi bújta a telefonját. Alig pillantott fel, de minden alkalommal, ahogy felnézett, zavarba jött. Renáta nem értette. Az idegen párszor végigjáratta tekintetét rajta, nem volt tolakodó, inkább kíváncsi. Az elég jó pasi kategóriába tartozott. Markáns arcél, kiugró arccsontok, kellemesen vastag száj és magas homlok. Mindez egy pulóver és drága farmer mögé bújtatva. Renáta meglepődött. Egy ilyen jóképű fickó vajon mit akar változtatni magán? Úgy nézett ki, mint egy filmsztár lett, de csak addig a pillanatig, amíg meg nem érezte a nő tekintetét és felé nem fordult teljesen. Ekkor derült ki, hogy arcának bal oldalát hatalmas sebhely borítja. Talán égés, de ebben nem volt biztos. A férfi nem fordította el tekintetét, hagyta, hogy Renáta alaposan megszemlélje.
Amikor hosszú percek múlva a csinos asszisztens behívta, egyenesen boldog lett. Már eldöntötte, hogy milyen orrot akar, Nicole Kidman-é tetszett neki a legjobban, és a mellméret kiválasztása sem okozott neki különösebb fejtörést. Nézte a monitoron, hogyan alakul át idővel és egy pillanatnyi rossz érzés futott át az agyán. Annak a kint várakozó ismeretlennek a tekintete idegesítette. A férfi szemében váratlan kedvességet látott. Mintha tetszett volna neki… Ilyet nemigen tapasztalt eddig. Szinte egész életében átnéztek rajta. Akárhol jelent meg, láthatatlan és semmitmondó volt. Legalábbis ő így hitte. Erre a plasztikai sebészet várójában egy idegen mintha megcsodálta volna. Azonnal elhessegette a gondolatot, hiszen nevetséges volt. Csak egy sérült férfi tekintetét vélte megnyerőnek.
Renáta megrázta a fejét. Nem lehet ennyire bolond. Inkább az orvos arcára pillantott, akinek hangja elaltatta minden kétségét: ha megműti, más lesz. Ha sikerül a műtét, akkor ő szép lesz. Ezt akarta hallani, semmi mást.
Az idegen azonban továbbra sem hagyta nyugton. Miért nézett rá úgy? Mi volt az közlendő, amit tekintetébe rejtett? Egyre idegesebben hallgatta az orvost és hirtelen úgy érezte, hazugság minden, amire vágyik.
Legszívesebben felugrott volna a masszív, marasztaló fotelből, de udvariassága nem engedte. Mindenre rábólintott, amit az orvos mondott, de enyhe hányinger kezdett eluralkodni rajta. Fel nem foghatta, hiszen ő jött ide, ő akart változást, akkor mire fel ez a nagy ellenállás rövid időn belül?
Az nem lehet, hogy az a pillanat odakinn sorsdöntő legyen…
Amikor az orvos befejezte, Renáta sietve felkapta táskáját és ígérte, hogy jelentkezik, de ez pontosan úgy hangzott, mint amikor nem mer valaki tiltakozni vagy dönteni és a majd mögé bújik.
A váróteremben még mindig ott ült a sebhelyes arcú. Egyenesen őt nézte, ahogy kilépett a fehérre mázolt ajtón.
Nem mondott semmit, de Renáta mégis hallotta szavait. Ne tegye, ez szállt felé. A levegő megtelt valami kellemes jázminillattal, ami különösen furcsa volt ebben az évszakban. Csak bólintott és elmosolyodott. Átlagos, gondolta, és megrántotta a vállát. Akkor mi van? Valakinek kell annak is lennie. Azzal felemelte fejét és ki tudja mitől, boldognak érezte magát egy futó pillanatig. Még jó, hogy a fodrászt nem mondta le, gondolta elégedetten.
fotó: Pinterest
