“Szeretem ezt a nőt. Ez van.” – summázta önmagának, miután letette a telefont.
A sorozat többi részét itt olvashatod
Húsvét közeledtével Éva megkezdte a szokásos böjti időszakot, az elcsendesedést, a lakás dekorálását és a nagytakarítását.
Pár éve a húsvét lett a kedvenc ünnepe. Nem volt ez mindig így: csupán egy-két évvel látásának elvesztése után kezdett “szóba állni” Istennel, addig rettenetesen haragudott rá. Aztán a tragédia után annyi csoda, gondoskodás, és szeretet árasztotta el, hogy el kellett gondolkodnia azon, hogy nem véletlenül történt vele az, ami… hogy kell lennie egy Nagy Tervezőnek, egy Gondoskodó Apának, aki mindig mellette áll, aki beleengedi bizonyos helyzetekbe, elvezeti bizonyos emberekhez… Az, ahogyan a rehab tanárát kapta, az, ahogyan a vakvezető kutyája érkezett hozzá, az, ahogyan meg tudták venni ezt a jó kis lakást, és az, ahogyan munkát szerzett a helyi idősotthonban masszőrként… több volt, mint véletlenek sora. Szóval, amióta békét kötött az Istennel, Jézus feltámadásának ünnepe lett számára a legkedvesebb.
A feltámadás… néha úgy érezte, hogy kicsiben ő is átélte ezt. Meghalt látó nőként, leszállt a sötétek legsötétebb bugyrába, de vak emberként kijött a világosságra és az igazi életre. Hát hiszen kell-e több, mint egy szerető anya, egy jó munka, egy kedves kis otthon… és most a szerelem? Teljesebb az élete, mint látó korában!
Miután kipucolta a konyhát, kidobta a régi élelmiszereket és rendet tett a fiókokban, elindult, hogy levigye Zsemlét, hazafele jövet pedig vegyen két csokor virágot. Ez is a rituálé része volt: húsvét környékén minden hétre vett egy kis tulipánt, vagy egy jácintot, barkát, szellőrózsát.
Még csak a futtató felé tartottak, amikor Márk telefonált, hogy felugrana egy kis sütivel meg kávéval. Éva visszautasította a sütit – böjti időszakban mindig lemond az efféle finomságokról – de a kávéra és persze a szerelme jelenlétére igent mondott. Mire a férfi felcsengetett, már otthon voltak, a lakás pedig ontotta a tisztaság- és virágillatot.
Márk azonnal meg is jegyezte, micsoda szép virágokat vett Éva.
– Az ciki, ha nem értem, hogy miért vesz virágot egy látássérült személy? Úgy értem, például a tulipánnak nincs is illata, azt miért vetted? – kérdezte a férfi, mert már megszokta, hogy Éva sosem sértődik meg az efféle fura kérdéseken.
– Tudod, látó koromból azért még emlékszem, mennyire más egy asztal, ha egy vázányi friss virág díszíti… Amúgy pedig, ez olyan, mint a szerelem. Nincs mindig veled, mégis tudod, hogy van, létezik és viszontszeret, és ennyi már elég is a boldogsághoz – magyarázta Éva, Márk pedig értette, nagyon jól értette ezt a hasonlatot.
– Olyan szép vagy, Éva. Annyira sajnálom, hogy így fogadott a családom – kezdte a magyarázkodást, hiszen látogatásának egyik célja éppen az volt, hogy átbeszélje ezt a kellemetlen hétvégi találkozást.
– Tudod, apám nem egy könnyű eset. Mindig is féltem tőle, és azt hittem, nem szeret. Volt is ebben valami, nyilván. De felnőttként már egy kicsit megértőbb vagyok vele: az anyja ivott, az apja verte, a szomszéd néni adott neki enni. Sosem tanult meg szeretni, csak a pénzt – azért, mert neki mindig is nélkülöznie kellett. Ez persze nem mentség. Csak egy kis adalék ahhoz, hogy ne ítéld el őt csak az alapján, amit láttál a múltkor.
– Nyilván. Minden érzéketlenség mögött van egy történet. Én ezt már nagyon sokszor megtapasztaltam. Ne félj attól, hogy én megutáltam őket. Semmi efféle. Inkább hálás vagyok, hogy te ebben a miliőben úgy nevelkedtél fel, hogy megőrizted a szívedet, és jó, empatikus és nyitott ember maradtál – mentette fel Éva, és kinyújtotta a kezét az övé felé. 
Hosszasan ültek így, egymás ujjait, kézfejét simítva, majd Márk egyre közelebb hajolt hozzá.
– Most megcsókollak – magyarázta.
– Tudom. Attól, hogy nem látok, még érezlek… tudod, a szemem helyett a szívemmel – válaszolta, aztán átadta magát a csóknak.
A huzat hirtelen bevágta az ablakot, ez rebbentette szét őket. Márk észhez tért, és eszébe jutott, hogy még egy dolog miatt akart Évával személyesen is beszélni, ez pedig Zsemle ügye volt.
– Arra gondoltam, hogy húsvétkor el is vihetnénk Zsemlét Juci nénihez egy amolyan próbaidőre. Tudom, ez nem egyszerű döntés. De azt eszeltem ki, hogy ameddig ez a pandémia tart, és bezárva élünk, én mindenhova elkísérlek, ahova muszáj elmenned. Utána meg hátha lesz egy újabb kutyus, aki segít neked. Nézzük a jót a rosszban: alig tudunk kimozdulni, de ha ki kell, én itt leszek neked… – próbálta előadni tapintatosan a terveit Márk.
Éva tudta, hogy szerelmének igaza van. Mégis, belesajdult a szíve a gondolatba, hogy egy nap majd felkerekednek Zebegénybe, de már csak ketten jönnek vissza Márkkal.
– Igazad van. Legyen így. Az utolsó húsvétunk együtt. Utána eltemetem őt a szívemben, és hagyom, hogy egy másik életben támadjon fel… drága, hű társam, Zsemle…
fotó: Pinterest
