„Elmegyek érted, jó? Aztán kisétálunk. Szombat négykor. Szép estét neked… ömm, nektek – búcsúzott el Márk, Évát pedig elöntötte a melegség: végre valaki, aki Zsemlét is “emberszámba” veszi.”
A sorozat többi részét itt olvashatod
Az elmúlt hónapok teljesen egybefolytak. Hétfő vagy péntek? Majdnem mindegy volt. Éva próbált valami rendszert erőltetni az új életükre, például ugyanarra a napra rendelte meg az anyukájának és magának is a heti bevásárlást, de többször belefutott abba, hogy arra a napra már nem is volt elérhető futár… így szépen lassan feladta, hogy a bezárt világgal harmóniába hozza az életét. Egyre magányosabb lett, és egyre inkább úgy érezte, hogy az élete egy nagy, formátlan massza.
Az, hogy Márk randira hívta (na, jó, nem randi, de találkozás, és az majdnem ugyanolyan jól esett neki), már önmagában is egy csoda volt, ebben a fásult időfolyamban meg aztán igazi ünnepnapnak hatott! Márk… séta a Dunánál… Zsemlével, ráadásul ebben a jó időben? Ennél tökéletesebb hétvégi programot el sem tudott volna képzelni.
„Nem, nem hergelem bele magam. Piroska is világossá tette, hogy ez a srác nem a hozzám hasonló nőkre vágyik – egy ilyen elit, magabiztos, tehetős pasi más körökből szerez magának barátnőt.” – mantrázta magának Éva, mégis, ha csak a szombatra gondolt, máris hevesebben vert a szíve.
Aznap már alig tudott a munkájára koncentrálni. Pedig muszáj volt… örült, hogy egyáltalán megmaradt az egyik munkája – a masszőrködést egy jó időre elfelejthette sajnos – így valahogy lesz egy kis bevétele, míg tart ez a nyomorúság. Délre végzett is, így készített magának egy könnyű ebédet – a tonhalsaláta volt a kedvence – aztán elvonult a fürdőszobában.
Zsemle átvette a rezgéseit, és ő is egy kicsit zsizsegősebb volt egész nap. Jó volt látni, ahogy jön-megy a lakásban, és csóválja a farkát. Izgatott volt ő is…
Márk pontosan érkezett, és hirtelen valami kedveset akart mondani, de megint csak valami esetlen magyarázkodás lett belőle.
– Jó téged újra látni, vagy nem tudom, hogy ilyet szabad-e mondani… Szóval, érted. Örülök nektek – a férfi olyan zavarba jött, hogy Éva hangosan felnevetett.
– Nyugi. A látássérültek is ismerik azt a szót, hogy látni, sőt, képzeld el, még használják is. Mi is megnézünk egy filmet, és gyakran mondjuk, hogy “de rég láttalak”, sőt, amikor kilépünk egy boltból, azt mondjuk az eladónak, hogy “viszontlátásra” – mondta Éva, de hangjában nem volt semmi kioktatás, viszont annál több báj és kedvesség. Ezt Márk nagyra értékelte.
Egymás mellett sétáltak a Dunáig, két megállónyi gyaloglás mindkettejüknek jól esett – és persze Zsemlének is. Márk húzta az időt. Jó volt Évával beszélgetni, gyönyörködni hatalmas hajzuhatagában és elmerülni őszinte nevetésében. Nem akarta megtörni a varázst, és olyan prózai – és valamennyire keserű – dologról beszélni, mint Zsemle nyugdíjazása. Végül Éva csapott bele a témába.
– Mondtad, hogy ismersz valakit, aki jó gazdája lenne Zsemlének. Mesélsz róla? – kérdezte kicsit csendesen Éva. Vissza kellett nyelnie a gombócot a torkából. Még az anyjának sem mondta el, hogy “történés van”, hamarabb el kell búcsúznia a kutyától, ha jót akar a négylábú segítőjének.
– Igen. Egy csodálatos asszonyt képzelj el… A Dunakanyarban él, és még a pandémia előtt volt két szemműtéte. Nem sikerült olyan jól, de most már, ebben a borzalmas időszakban nincs mit tenni, nem vállalják az újabb műtétet. Juci néni – Julianna amúgy – egy családcentrikus tündér. Rengeteget beszél, de imádnivaló a humora és döbbenetes a tudása. Szóval, egy egyéniség. Imádni fogod, ha… ömm. Na. Ha esetleg azt mondod, hogy rá bízod Zsemlét – mondta lendületesen Márk.
– Arra gondolsz, hogy ha Juci néni is megvakul, akkor Zsemle tudna neki segíteni? – kérdezte Éva.
– Tudom, hogy Zsemle hét éves lesz, és, hogy már nem alkalmazzák vakvezetőnek. Nem is ezt várnánk el tőle, csak azt, hogy Juci nénit jobb kedvre derítse, hogy legyen kiért felkelni és sétálni menni. Gondolom, te is olvastad, hogy egy jószág évekkel is meghosszabbíthatja egy idős ember életét. Van kutya, van motiváció… – magyarázta a férfi, de nem tűnt erőszakosnak, inkább egy logikus érvelésnek.
– Ezt biztosan csak a te segítségeddel tudnám megvalósítani, a bemutatást, az összeszoktatást… ez egyedül, ebben a helyzetben nem menne. De nem akarlak kihasználni, nem szeretném rabolni az idődet a barátnődtől, családodtól… – Éva nem vacakolt, amúgy is mestere volt a belekérdezésnek…
– Barátnőm nincs, a családom meg nem nagyon beszél velem, de ez egy hosszú sztori, hagyjuk is. Segítek Zsemle átszoktatásában, ha szimpatikusnak találod Juci nénit. Mit szólsz? – faggatta Márk a lányt.
– Nagyon örülök neki! – válaszolta izgatottan Éva, bár maga sem tudta eldönteni, hogy annak örül, hogy a férfi segít neki, vagy annak, hogy egyedülálló.
Miután megbeszélték a legfontosabbat, Márk egy termoszt és még pár cuccot vett elő a kis oldaltáskájából.
– Hát, tudod, most, hogy nem tudunk beülni sehova, én arra gondoltam, hogy rögtönzök itt a Duna partján egy kis kávézót… gyertek, üljünk le, én meg kipakolok – terelte ismét nagyon esetlenül a vak lányt egy padhoz.
Éva zavarában megint tanítani kezdte Márkot.
– Ha egy látássérültnek akarsz segíteni, akkor ne taszigáld, és ne te ragadd meg a karját, hanem ajánld fel, hogy hadd karoljon beléd. Így te is könnyebben irányíthatod az illetőt – de mire befejezte a leckét, már le is ült a padra, Zsemle meg leült mellé a fűbe.
Márkot teljesen elvarázsolt a lány, és a kis sajátos világa. Még nem merte volna kimondani, hogy szerelem, mert ahhoz neki sokkal több kellett, de mindenképp nagyon ígéretes és mámorító volt Évával lenni. Előpakolta a termoszt, a poharakat, a kiskanalakat, a tejszínt és a pötyit, de egy szalvétába azért csomagolt pár kockacukrot is, mert nem tudta, Éva hogy issza a kávét.
– Egy tejszínnel, cukor és egyéb édesítők nélkül – mondta mosolyogva Éva, és kinyújtotta a kezét a pohárért. Még sosem érezte ilyen jól és biztonságosan magát egy férfi társaságában. Egy fél óra múlva hazasétáltak, és megbeszélték, hogy hétfőn, amint Márk megtudja a beosztását, telefonon egyeztetik az első látogatás időpontját Zebegényben.
Hogy a későn elfogyasztott kávé, vagy valami más miatt, nem tudni, de Éva szemére hosszú órákon át nem jött álom…
Folytatás szombaton reggel
fotó: Pinterest
