Hatalmas csend uralta az elmúlt két napunkat. Lőporos hordón ülünk, és nem tudjuk, melyikünk alatt fog robbanni. Valószínűleg mindketten azt hisszük, a másik fog meghátrálni. A meghátrálás azonban nem jelent abszolút vereséget, mégis tisztában vagyunk a pozíciónkkal. Lassan már úgy gondolkozom, mintha háborút vívnék. Pedig ez nem az, mert ahogy az igazi háborúnak, így ennek sem lehetnek győztesei.
A sorozat többi részét itt olvashatod
Vajon mi lenne a jó mindkettőnknek? Erre lazán azt mondhatnám, tekerjük vissza az időt, és tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna. Ezt a gyávaság mondatja velem, pedig mindent el lehet mondani rólam, de azt hogy gyáva lennék, aligha.
Délután négyre megyek vissza a kozmetikába, ahol a feltűnően jókedvű Nina vár. Az oldaltükör előtt egy karcsú vázában most vörös rózsák sorakoznak, legalább egy tucat és meseszépek. Valóban elvarázsolhatta azt a férfit, aki küldözgeti neki, mert szemmel láthatóan nem az aluljáróban vásárolta a küldője. Nina sugárzik. Lelkes, kicsit hangosabb is a megszokottnál, de nem tolakszik a történetével. Mindenről csevegünk, ahogy máskor. Megmutatja a vadonatúj készítmények katalógusát, ajánl egy finom illatú bőrradírt és éjszakai bőrtónus-javító krémet is. Kedvelem, mert sosem unott, soha nem erőszakos, mégis megtalálja a módját, hogy felkeltse az érdeklődésem.
– Szép rózsák – jegyzem meg, amikor már majdnem készen vagyok.
A szája fülig ér, és boldogsága szó szerint sugárzik.
– Jaj, annyira, de annyira csodásak, hogy nem is tudom, mit mondjak! Nem vagyok hozzászokva ilyesmihez. Most viszont naponta érkezik egy csokor, és nem is tudom, merjek-e boldog lenni.
– Mindenképpen! – mondom, és nem kis irigység vegyül a hangomba. – Nagyon odalehet érted, ha ennyire el akar kápráztatni.
– Hát épp ez az… Ez ijeszt meg.
Még letörli az arcom, és egy pillanatra gondterheltté válik.
– Megijeszt? – értetlenkedem. – Mi a baj ezzel? Nem hinném, hogy neked félned kellene valamitől. Csak ha…
Itt elharapom a mondat végét. Jobb nem szólnom semmit, pedig kezd kíváncsivá tenni a lovag, aki ennyire hajt rá.
– Tudom… És az a baj, hogy… Nem tudom, ki merjem-e mondani… Nős férfiról van szó – nyögi ki elpirulva, mintha előttem szégyellné magát.
Elnevetem magam.
– Ezt eddig is sejtettem, de nem te leszel az első és az utolsó a világmindenségben, akivel ez előfordul. Csak tudd, meddig mehetsz el és te mit akarsz tőle.
– Épp ez a baj, hogy nem akarok egy családot szétrobbantani, de azért a virágok nagyon tetszenek. És persze az is, aki küldi.
– Mit akar tőled, elmondta már? Ígért valamit?
– Nem, igazán semmit, de kedves, sokszor keres, érdeklődik irántam, és felajánlotta, hogy nagyobb reklámot csinál az üzletnek. Hogy exkluzívabb és drágább legyen…
– Na, szép! És most ettől én, mint vendég, legyek boldog? – hangosan kacagok, közben meg tudom, hogy tipikusan olyan férfival van dolgunk, vagyis neki, aki mindent bevet, csakhogy megkapja őt. Nem, ez rossz kifejezés. Dehogy őt! Csak a testét és semmi mást. A legtöbb férfi nem is érti a lélek és a szív szót. A testet viszont annál inkább, mert azt használhatja, abból előnye származik, de a lélek keservei mindig terhesek.
– Nem, persze, hogy nem… Még nem álltam kötélnek, mert furdalna a lelkiismeret. Két gyereke van, biztosan gyűlölne mindkettő. Én nem értem a férfiakat, miért nem bírnak nyugton maradni a feleségük mellett!
Ezt olyan tekintettel kérdezi, hogy legszívesebben szemébe nevetnék. Mekkora naivitás lakozik ebben a lányban! Én már öreg, tapasztalt róka vagyok hozzá képest.
– Biztos, hogy kalandot akar, hiszen szép vagy! Ki tudna ellenállni neked?
– De hát várják otthon! A felesége biztosan főz rá, vasalja az ingeit, vagy ha nem is teszi, ettől függetlenül szeretheti, még ha nem is a házimunkában mutatja ki.
– Ebben igazad lehet, főleg, ha jómódban élnek… Lehet, hogy a felesége csúnya, elhanyagolt vagy rossz természetű.
Mi a fenének beszélek ilyesmiket, szidom magam. Olyan, mintha önmagamat akarnám leszólni, vagy épp ellenkezője. Be akarom bizonyítani ennek a lánynak, hogy a feleségek nem unalmasak és rusnyák?
Nina szeme kikerekedik.
– Ebben nem hiszek… Soha nem mondott róla egy rossz szót sem. Nem szapulta, ami nekem nagyon tetszik. Sőt ez tetszik a legjobban, mert hallottam a hangján, hogy tiszteli.
– Akkor marad az unalom.
Felállok, belenézek a tükörbe, és hirtelen mintha egy valódi unalmas feleség arcát látnám. Talán én is az lettem, csak nem vettem észre? Mikor váltam tökéletes feleségből megunt feleséggé?
– Igaz… Talán hisztis a nő… Vagy követelőző. Pedig egy olyan férfi mellett, mint ő…Ha tudnád, mennyire jóképű! Olyan szeme van, hogy tekintetétől az ember bugyija leolvad. Majdnem.
Nevetünk. A pénztárcámért nyúlok, ideje kiszellőztetnem a fejem, menni készülök.
Nina számol, én meg fizetek. Amikor elrakja kezelés árát és a busás borravalóm, hirtelen felcsillan a szeme.
– Megmutassam, hogy néz ki? Persze nem akarok erőszakos lenni, meg nem is mutogattam eddig, de veled annyira jól meg lehet beszélni mindent…
Elmosolyodom.
– Hát persze… Nagyon kíváncsi vagyok a te híres lovagodra – mondom könnyedén, és akkor, abban a pillanatban összeáll a kép bennem.
Liliom, gazdag férfi, udvarlás, megunt feleség. Igen, ez mind én, mind mi vagyunk. Nina ezt adta tudtomra az elmúlt másfél órában. Még a két gyerek is stimmel. A férjem szintet lépett és most már nem escort csajokra vadászik? Azokban nincs semmi pláne, hisz pénzért bármire hajlandók. De itt van ez a szép, üde lány, aki nem adja magát… Hát kell nála vonzóbb zsákmány?
A szívem a torkomba ugrik. Nina a pulton kutat a telefonja után, mire rájön, hogy rápakolt egy csomó papírtörlőt, azért nem találja.
A lábam remegni kezd, aztán a számba harapok, hogy ne ordítsak fel. Egy hete még boldog voltam és nem tudtam róla. Milyen egyszerű dolog is a boldogság, és mennyire nem vesszük észre, ha ott van az orrunk előtt!
– Megvan! – kiáltja. – Egy pillanat, keresem is a mentett képek között… Na, hol is van? Nem hiszem, hogy töröltem, pedig nem akartam, hogy meglegyen, mert akkor gyakran megnézem, és előbb-utóbb hagyom magam befűzni.
Hangja egyre idegesítőbb, már bánom, hogy belementem abba, hogy megmutassa. Hogyan fogom palástolni a meglepetésem, ha elém tolja? Nagy levegőt veszek és igyekszem erős maradni.
– Kinagyítom, jó? – kérdi, és már tolja is elém. A képernyőn egy tényleg jóképű, megnyerő arcú férfi mosolyog valakire, akire néz. És ez a férfi nem az én férjem. Nem ismerem, sose láttam.
Önkéntelenül felsóhajtok, és csak annyit mondok, hűha, dögös!
Nina hálásan pillant rám.
– Ugye, hogy ugye? Hát lehet neki nemet mondani? Vagy ha igen, meddig? – teszi fel a költői kérdést, de én már nem hallom, mert kint vagyok az utcán, és magam sem értem, miért, de nagyon örülök, hogy tévedtem. Legalább ez a lány nem sározódott be előttem.
Beszállok a kocsimba és úgy döntök, meglátogatom a férjem az irodájában. Ideje tárgyalnunk.
fotó: Pinterest
