Annabella Rose – Egy szerelem története 13. rész

A szerelmi történet előző részeit itt olvashatod

Kedden még takarítás közepette Sylvia viharzott be a házba, persze megint óriási felfordulást hagyva maga után. Érdekes módon cseppet sem bántam, szórakoztató volt ahogy folyamatosan beszélt, mesélt, pletykálkodott, miközben én szedtem össze utána a cuccait, és pakoltam a megfelelő helyre. Már teljen kiismertem magam a Morton villában, mindennek tudtam a helyét, és örültem, hogy Sylvia ellát egy kis plusz munkával, amitől egyáltalán nem unalmas az élet itt a házban.
Erik általában a dolgozószobájában kuksolt és valószínűleg dolgozott, és gyanítottam, hogy oda menekül csacsogós anyukája elől egy kis nyugalmat keresve. Persze nem úszta meg azért, hogy néhány programba édesanyja ne vonja be, így tudtam, hogy a ma esti partira el fogja kísérni.
Sylvia már a szobájában állt a szekrény előtt, és jajveszékelve konstatálta, hogy a kék strasszos selyem ruháját otthon hagyta, így fogalma sincs, hogy mit fog felvenni. Közel álltam hozzá, hogy megsajnáljam, de aztán mégsem tettem, ahogy egy pillantást vetettem az ágyon fekvő új ruhákra, amit ma szerzett be. Gyönyörűek voltak, és gyanítottam, hogy méreg drágák.
Ámulva simítottam végig a ruhákon, amíg Sylvia még mindig a szekrény előtt sopánkodott a kék ruha hiánya miatt.

 
 

– Sylvia ne haragudjon, de nem azért volt vásárolni, hogy a mai estélyre vegyen egy új ruhát? És ahogy látom rögtön lett belőle négy.
Arcomon lehetett látni az értetlenkedést, és egy kis dorgálást is a szemmel látható pénzköltési mániájára.
– Jajj drágám, tudom! De, amikor ott álltam Roberto üzletében, aki meseszép új ruhákat hozott épp Párizsból, nem bírtam ellenállni, hogy ne vegyem meg őket. Különben is, a szekrényben nem kér kenyeret, ahogy drága jó édesanyám mondta. Mondja Bella, mit javasol, mit vegyek fel?

Odaléptem a szekrényhez és végigsimítottam az elegánsabbnál elegánsabb ruhákon és kosztümökön. Anyaguk hol álom puha, hol merev és kissé durva volt a különböző kövektől és flitterektől, amik díszítették őket. Aztán a választásom egy ravaszul szabott, de díszítésektől teljesen mentes fekete estélyire esett, melynek különlegessége a csipke háta volt, ami egészen mélyen megmutatta a viselője formás alakját. Sylvia alakja tökéletes volt, ezt a ruhát simán felveheti.
Sylvia elégedetten mosolygott, és kivette a kezemből a ruhát.
– Látom Bella kedves, önt nem téveszti meg a csillogás és kövek ragyogása. Szeretem ezt a ruhát, rendben, legyen ez!

Ekkor az orromat egy jól ismert illat csapta meg, a karomon az összes szőrszál az égnek állt, és szívem kissé hevesebben kezdett verni. Éreztem, hogy valaki közvetlenül a hátam mögé lép, aurája az enyémbe olvad. Jóleső bizsergés fogott el, és nem volt erőm megfordulni, de láttam Sylvia tekintetét, ami a fejem fölött jó húsz centivel összekacsint valakivel.
– Remek ízlése van Bellának Erik, mindenképp ragaszkodj hozzá, hogy segítsen a nyaralóban a berendezés kiválasztásához, ha már úgyis megtartottad.
Hangjában némi szemrehányást véltem felfedezni, de semmi komolyat.
– Rendben Anya, úgy lesz.
Hangja meleg volt és kellemes, nem volt más választásom, mint megfordulni a hang irányába. Erik alig 30 centire állt tőlem, és majd beleszédültem, ahogy felnéztem a szemébe. Kristálytiszta smaragd zöld színű szeme csillogott, haja frissen mosva precízen állt a beállított formában, arca frissen borotváltan illatozott, öltözéke az elmaradhatatlan fekete garbó és hozzá egy zakó. Hanyagul a szekrény oldalához támaszkodott a vállával, kezét zsebre tette és mélyen a szemembe nézett.
– Miss. Rose nem tudom, hogy pénteken mikor fogok tudni elindulni, mert lesz még egy megbeszélésem délután, így megkértem Gordont, hogy vigye ki önt és a csomagokat a házhoz, ha ez így megfelel Önnek.
Egy pillanatra nem értettem, hogy miről beszél, túlságosan lefoglalt, hogy ne essek össze a látványtól, amit Erik nyújtott, így nagyon lassan fogtam fel, hogy a hétvégéről beszél.
– Ohh, ez így tökéletes lesz, köszönöm. Akkor én majd megbeszélem Gordonnal, hogy mikor tud értem jönni.
Hangom kicsit makogós volt, és zavart, de legalább ki tudtam nyögni valamit. Erik elmosolyodott, ami olaj volt a tűzre, mert még soha nem láttam mosolyogni. Ám ebben a mosolyban minden benne volt, és teljesen biztos voltam benne, hogy tisztában van vele, hogy milyen érzések kavarognak éppen bennem.
Éreztem, hogy az arcom színe kezd átváltani rubint vörösbe, így gyorsan elnézést kértem, és motyorásztam valamit arról, hogy a konyhában még sok a dolgom, és kiviharzottam a szobából.
Te jó ég, ez állati ciki volt! A konyhában még egy kicsit puffogtam, hogy lehetek olyan, mint egy tizenhat éves kamaszlány, aki itt olvadozik egy helyes pofitól. Na jó, de ha csak legalább ennyi lenne, de nem. Erikben volt valami annyira megfoghatatlan, de mégis markáns férfias erő és kisugárzás, ami mágnesként vonzott. Csak cseresznye volt a hab tetején, hogy állati jóképű volt és okos és lássuk be, hogy gazdag is. Bár soha nem érdekelt a pénz, hogy kinek mije van, ezt számtalanszor be is bizonyítottam előző kapcsolataim során. Gyakran estem abba a hibába, hogy egy idő után én oldottam meg a problémákat, akár anyagi szinten is. Aztán ez a kapcsolatot és leginkább engem is felőrölt. Soha nem voltam eltartott, tizennyolc éves korom óta magam élem az életem, minden anyagi segítség nélkül. Azt hiszem, még egy gazdag férj mellett sem tudnám csak lóbálni a lábam és egész nap céltalanul bolyongani az üzletek között. Ez nem én vagyok.

Miközben a konyhában tettem vettem egy jó húsz perc múlva hangos vitatkozás közepette Sylvia és Erik elmentek az estélyre. A vita nem volt komoly, csak amolyan anya fia torzsalkodás.
A ház csendes lett és nyugodt, én pedig most már nyugodtan befejezhettem a munkám. A vihar és a villámcsapás kivonult a környezetemből.
Mire a végére értem a dolgomnak már nagyon késő volt, így hulla fáradtan léptem ki a bejárati ajtón. Meglepetésemre Gordon ált a kapufeljárón, és a kocsiban olvasott. Ahogy meglátta, hogy kilépek az ajtón, kipattant a kocsiból, és a hátsó ajtót szélesre tárta.
– Jó estét Miss. Rose! Mr. Morton kérte, hogy ma este vigyem haza Önt, mert nem szeretné, ha későn egyedül sétálna haza.
Egy pillanatra ledermedtem, de aztán óriási hálát érzetem Erik iránt, hogy gondolt erre, és örömmel fogadtam most el ezt a kedvességet, mivel majd összeestem a fáradtságtól. Most, hogy Sylvia itt van, elég sok időmet elveszi a munkától, hogy a cuccait keresgéljem, vagy segítsek neki megfelelő ruhát, sminket, táskát választani az éppen hivatalos programjához, szóval kissé megcsúszok a munka befejezésével. Ezek szerint ezt Erik látta, vagy észrevette.
Hálás tekintettel ültem be a hátsó ülésre, és hagytam, hogy Gordon haza furikázzon. Majdnem elaludtam a kellemesen meleg autóban, amikor megérkeztünk a lakásom elé. Gordon kedvesen kisegített az autóból, és mint a múltkor is, most is a bejáratig kísért.
A lakásban már Lucifer várt izgatottan, hogy hol késem a vacsorájával, és elég szemrehányó pillantások közepette fogyasztotta el azt.
Oké, késtem! Mea culpa. Közben egy kis post-iten a fejemben feljegyeztem, hogy ne felejtsem el megkérni a szomszéd nénit, hogy etesse meg Lucifert a hétvége alatt, amíg én távol leszek.
Erikkel. A nyaralóban.
Ami már vészesen közelgett.

Folytatjuk…

fotó: Pinterest

#nemkoronavírus
A MyMirrornál az induláskor úgy döntöttünk, hogy szórakoztatni fogunk. Azóta a világunk kifordult sarkaiból és tudjuk, hogy a vírus okozta sebek nehezen gyógyulnak majd. A mi küldetésünk azonban nem változott.
Most is megpróbáljuk a bezártságunkat vidámabbá, elviselhetőbbé tenni. Ezért azokat a tartalmakat amelyek nem tartalmaznak információt a koronavírusról #nemkoronavírus jelöléssel látjuk el annak érdekében, hogy azokat, akik kerülik a vírussal kapcsolatos tartalmakat így is megnyugtassuk, hogy abban a cikkben nincs szó erről. Együtt túl leszünk ezen az időszakon! 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here