Az anyaságra nem lehet felkészülni. Nem ugyanaz elolvasni a témában mindent, megnézni kétszáz videót, és elhinni, hogy menni fog. Űrhajót se tudnánk vezetni, csak mert láttuk, hogy kell. Mindenki halálosan természetesnek veszi, hogy a terhesség nehéz vagy bonyolult, kivéve azokat, akik fél lábon ugrálva falat festenek és üdvözült arccal közlik, hogy soha ilyen boldogok nem voltak.
Arról beszélni másokkal, hogy milyen érzés megélni a testem változását, tabu. Mintha nem tudtad volna, hangzik el a leggyűlöltebb mondat. Tudtam, de nem sejtettem, mondhatnám én egy lopott poénnal, de nem vicces. Persze, hogy láttam másokat, de a bőrükben nem voltam. Aztán jön a szülés, az ilyen-olyan, amelyben vagy megdicsőülsz, hiszen mosolyogva ordítottál, vagy lesajnálnak, hiszen nem is szültél, császároztak. Az meg semmi, hisz feküdtél és nem éreztél semmit. Az ilyeneket megütném, csak utána kérdezném meg, hogy volt-e részük a csak fekvésben.
Miután megszületett a babám, azt hittem, új élet kezdődik számomra. Így is lett. A kialvatlanságról nem írnak tonnányi könyvet, pedig kellene. Pokoli. Ebben a szóban minden benne van: olyasféle ingerültséget éreztem, amilyet addig ritkán. Utáltam mindenkit, és belemartam bárkibe, akivel találkoztam. A fáradtságtól szédültem, és néha úgy éreztem, nem érdekel senki és semmi, csak legyen csend. Csend azonban ritka vendég volt nálunk. A hasfájáson, a fogzáson túl úgy hittem nincs is élet, és valóban nem is volt. Hol volt már az a lány, aki azt tehetett, amit akart, aki oda ment, ahová kedve tartotta, és teszem azt, olvashatott vagy filmezhetett kedvére?!
A tudhattad, hogy ez lesz mondat állandósult az életemben, és leggyűlöltebbek egyike lett, mert menjen a francba, aki mindig ezzel jön. Megélni, érezni minden pillanatban, hogy nem vagy önmagad, nem ugyanaz. A friss anyáktól mindenki elvárja, mi több, követeli, hogy ha fáradt is, mosolyogjon, elvégre mi baja lehet, ha a gyereke eszik és alszik, hiszen azt a kis sírást meg pelusozást ki lehet bírni. Más is kibírta. Ezzel a mással tele van a hócipőm, mert a másnak se neve, se teste, de arra jó, hogy az ember orra alá dörgöljék, hogy lám, ő is itt van, nem halt bele. Attól, hogy az ember nem hal bele, fájhat a szíve, lehet elveszett és tanácstalan.
Miért hiszi mindenki, hogy a nők úgy születnek, hogy azonnal értenek egy csecsemőhöz, hogy a köldökzsinór, ami összeköti őket, elég ahhoz, hogy tudják gondozni, és ráérezzenek a babára? Nem, a sok baromság helyett az iskolában azt kellene tanulni, hogy milyen a családi élet, hogy lehet kibírni, hogy az anyasággal rakás olyan dolog kerül felszínre, ami addig nem. Az is tantárgy lehetne, hogy hogyan küldjünk el mindenkit akárhová, aki nem segíteni, inkább tanácsolni akar, miközben rosszallóan néz ránk, ha nem úgy szoptatunk, netán nem szoptatunk, ahogy szerintük kell. A vedd fel-ne vedd fel témakörét meg se említem, mert menten agyvérzést kapok.
De jó lenne arról hallani, hogy egy lány, ha anya lesz, egy ideig se nő, se ember! Nem kolléga, barátnő, egyszerűen csak egy ellátó személyzet, aki minden pillanatban csak egy emberrel törődik. Azzal, akit alig ismer, de akiért felelősséggel tartozik. Arról se beszél senki igazán, hogy az aggdalom szétmarcangolja az embert, mert nemcsak az a fontos, eszik-e, kakil-e a pici, hanem, hogy mennyit, hogyan, és vesz-e levegőt, fázik-e, mosolyog-e stb. Soha életemben nem kellett felelősséget vállalnom senkiért ily módon. A macska meg a hörcsög nem számít, mert azt ott lehetett hagyni, és ha nem kapott enni egy napig, lazán túlélte. Most meg egy élőlény akkor nyugodt, kiegyensúlyozott, ha mellette vagyok. Azaz mindig. Nem lehet hajat mosni, körmöt festeni soha többé nyugodtan. A legrosszabb, hogy panaszkodni se. A világ álságos, somolyognak rád, és összenéznek, hogy lám, neked se jobb, mint nekik, és te se vagy különb anya.
A férjem is egy idő után átnézett rajtam. Megértem, mert nem volt velem miről beszélnie. Csak a napi szükségleteket vitattuk meg, és gyakran hallhatta tőlem, hogy elegem van, hogy fáradt vagyok, majd kiborultam és sírtam. Ez utóbbi igen gyakran előfordult. A tükörből hosszú ideig egy bálna nézett vissza, szülés után egy kisebb, de nem sokkal. Elfelejtettem nőnek, feleségnek lenni, mert minden pillanatban volt valaki, aki másra figyelmeztetett. Szeretem a gyerekünket. A világ minden kincséért se adnám senkinek, de néha visszamennék az időben, hogy átgondoljam, valóban jó döntés-e világra hozni valakit, aki belőlünk van. Ha ezt kimondom, megtörtént már, megfagy körülöttem a levegő, mert ez is tabu. Az anyaság szent és sérthetetlen. Ha gyereked van, kivont karddal kell menned az úton, és le kell mészárolnod még a legkisebb fűszálat is, hogy a gyereked útja egyenletes legyen. Már nem mondhatsz rosszat, hisz akkor negatív vagy. Nem lehetsz kedvetlen, üres, sérülékeny, mert megszólnak, kigúnyolnak. Szánakozva nézik a botlásaid, és ritkán találkozol olyan emberrel, aki hasonlóképpen gondolkodik. A bajokról legfeljebb titokban sugdolózhatsz, mert a játszótéren csak tökéletes anyák ülnek, akik sose tévednek, és akiknek a gyereke már úgy született, hogy tudott ülni, és szólt, ha bekakilt. A nők hazugok. Kevesen állnak meg megkérdezni, jól vagy-e? Még kevesebben akarnak segíteni, mintha a világ úgy lenne kitalálva, hogy egyedül kelljen szenvedned, elvégre TE AKARTAD. És ha ez így van, akkor dögölj bele.
Anyának lenni nem rózsaszín álom, csak kimondani tilos. Lebegj csak, vigyorogj és ne beszélj másról, csak a gyereked alvási szokásairól meg a székletéről. Ez jár neked, és ha nem érted meg, akkor menj arrébb, és jajgass magadban egyedül. Rossz anya vagy.
A világban csak JÓ anyák vannak, szentek és önfeláldozók, akik azért élnek, hogy a levegőt is megszűrjék porontyaiknak. Nem tudtad? De jó lenne, ha valaki egyszer azt mondaná, nem baj, hogy így érzek. Nem baj, ha haragszom a megváltozott életemre. Ha nem számít, hogy dühös vagyok, ha nem alszik a kicsi.
Ugye lesz olyan, amikor szabad majd sírni, és nem szánakoznak rajtam, mert kudarcot vallottam egy pillanatra? Ugye lesz?!
Kép forrása: Pinterest
