A női testről nagyon sokat cikkeznek a médiában, ám a férfitest alaposan háttérbe szorul. Mintha azt gondolnánk, hogy nem elég fontos. Manapság, amikor a külsőt istenítjük, már nem mondhatjuk el, hogy a férfi mindegy hogyan néz ki, mert ha egy fokkal szebb az ördögnél, nyert ügye van. Az idősebb korosztálynál talán ez bejött, de a mostani húsz-harminc évesek már szeretnek jól kinézni, és sokkal többet adnak magukra, mint apáik, nagyapáik. Természetesen, megint a mértéken van a hangsúly, ahogy a nőknél is, mert az ápolt, rugalmas test valóban vonzó, de a túlzásba vitt izomnövelés már keveseknek az. Azt gondolnánk, a férfiak nem élik meg a testszégyenítést, nekik szemrebbenés nélkül lehet odaszólni úgy, hogy jaj, de kigömbölyödtél, Pistikém. Legfeljebb megpaskolják a hasukat és közlik, a férfi hassal szép. Viszont nem biztos, hogy boldogok lesznek ettől. Ellentétben a nőkkel, akik búskomorságba esnek, jajgatnak, és vigaszként megesznek egy tábla csokit. A férfiak, ha hiúak, edzeni mennek. A futás, úszás még mindig kevesek kedvence, ám az edzőtermi edzés egyre gyakoribb.
Mind tudjuk, hogy egy kapcsolatban vagy házasság kezdetén, a cingár fiúk mutatósak, azután az idő és rendszeres ebéd, vacsora nem kíméli őket sem. Az evés örömforrás, vigasz, és unaloműző tevékenység is egyben. Mindig eszünk. Ha moziba megyünk, gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy ne csörögjön mellettünk a popcornos zacskó, vagy ropogjon a nachos. Már a színház se szent hely. Eszünk az utcán, a parkban, állva, menet közben és nagy ünnepeken is. Így könnyen felszaladnak a kilók. Amikor egy férfi hízni kezd, nem dől azonnal a kardjába. Egy ideig szokja az új jelenséget, de ha elhatározza, hogy meg akar szabadulni a zsírpárnáktól, belevág. Aztán vagy feladja, vagy nem.
Vajon az aputest, a kigömbölyödött férfi már nem elfogadható? Kell-e szégyellnie magát annak, aki nem lát le a cipője orráig? Az elhízásról mindenki tudja, hogy egészségügyi kockázattal jár, de azzal is tisztában vagyunk, hogy a mellettünk élő, folyton dolgozó, siető férfiak nem maradnak olyan kamaszfiúk kamasztesben, ahogy megismertük őket.
Itt is, ahogy a nők esetében, semmi más nem számít, csak az elfogadás és a szeretet. Bár nekik egy fokkal könnyebb, mert bármilyen testtel, még azzal is, ami riasztó, járhatnak- kelhetnek az utcán felsőtestet nem takaró textilt mellőzve. Miért várnánk el, hogy egy fiú örökké fiú maradjon, amikor felette is múlik az idő? Nem az a legfontosabb, hogy velünk élő házastársunk, párunk jól érezze magát a bőrében? Hangsúlyozom, itt nem arról van szó, amikor egy has már térdig csüng, de egy enyhe uszógumi abszolút belefér, mert még a nagy sztárok sem tudják elkerülni, hát akkor a hétköznapi emberek. Dolgoznak épp eleget, besegítenek ma már a házimunkába, gyermeknevelésbe, nem olyan nagy kár, ha nem lehet vasalni a hasukon, arra ott van a vasalódeszka. A kockahasról meg álmodozzunk csak, hisz mi nők, pontosan tudjuk, milyen nehéz elérni. Egyébként is könnyebben elfogadjuk, ha férjünk, szerelmünk hízik, mint fordítva. A társadalom elnézőbb a kövér férfiakkal szemben. Nem sok olyan esetet hallottunk, hogy a nő azért akart válni, mert a férje nem elég szexi, nem eléggé kigyúrt, sportos, ellenkező esetben viszont egyre többször hivatkoznak arra, hogy nem kívánják a terebélyesedő feleségüket.
Az lenne az igazi, ha ebben az esetben is, mint máskor, megtalálnánk az arany középutat. Jó lenne, ha nem bántanánk, szekálnánk a másikat a súlya miatt, és igyekeznénk többet mozogni, tudatosabban étkezni. Amíg ez álom marad, addig marad a kritika, amely alapján elítéljük vagy megítéljük a kövér embereket. Fogyni nem mindig akarat kérdése, és nincs annál könnyebb, mint azt állítani, hogy nem kell annyit enni, és rendben lesznek a dolgok. Mind tudjuk, hogy ez a hétköznapokban nem ilyen egyszerű.
Egyszóval hagyjuk békén az aputestű fiúkat, akiket egykor szerettünk, és szeressük őket ma is, mert nem akkor jó fejek, ha soványak, hanem akkor, ha odaadóak, hűségesek és figyelmesek. Épp úgy, ahogy feleségük, szerelmük, kedvesük. Az álmodozáshoz ott van a tévé meg a mozivászon. A sztároknak az a dolguk, hogy elérjék, hogy csorogjon a nyálunk, de nem pelenkáznak éjjel kettőkor, nem szaladnak boltba, ha rájuk csörgünk, és a fűnyírást se ők intézik.
Aputestben, ízlésesen, szeretettel telve maradjanak csak meg nekünk a férjeink, szerelmeink. Mi meg szeressük őket, ahogy vannak.
Kép forrása: Pinterest