Amikor felébredek, látom, hogy valaki fekszik mellettem. Izmos hátát egy sárkány díszíti. Még kába vagyok, de nem annyira, hogy ne tudnám, nincs pasim. Még véletlenül se ébredhetne mellettem senki, hiszen Pierre hét hónapja lelépett.
Pierre persze Péter, de kinn élt egy évet Franciaországban az apjával, és azóta mindenki így hívja. Úgy dobott, ahogy az meg van írva a 21. századi Hogyan alázzuk meg a nőket leggyávább módon c. könyvben. Üzenetben szakított, aztán tudva, hogy nem vagyok otthon, felosont, összeszedte a holmiját és lelépett. Persze a nekem adott dédnagymama-gyűrűt is visszalopta, hátha akad majd érdemesebb, aki viselheti. Két hónapig nyugtatókon éltem, és maga a csoda, hogy nem rúgtak ki a munkahelyemről. Harmatgyengén teljesítettem és abszolút figyelmetlen voltam.
De így hét hónap múltán egészen jól vagyok. Semmi bőgőroham, semmi átkozódás. Csak érzéketlen nyugalom, és mostanában pár buli, de azok is módjával.
Nagyokat pislogok és moccanni sem merek. Semmire nem emlékszem az éjszakából.
Az utolsó emlékem, hogy Julcsi dühösen elrohan, mert összevesztek Dáviddal. Ezen nem csodálkoztam, mert amióta ismerem őket, mindig is marják egymást. Náluk két véglet van: vagy hatalmas összeborulás, vagy ádáz gyűlölet. Már megszoktuk, pláne én, aki Julcsi barátnője vagyok Csiga csoportos ovis korunk óta.
Már ott is akaratos majom volt, de én szeretem, mert harciassága meleg szívet takar. Köztünk is voltak viták, de mindent meg tudtunk beszélni és még azt is túléltük, amikor negyedikben közénk akart furakodni egy új lány, és miután ez nem sikerült neki, megpróbált egymásnak ugrasztani minket. Nem hagytuk, és erre évek múltán is büszkén gondoltunk. A középiskola után volt egy kis eltávolodás köztünk, mert ő Szegeden tanult tovább, én meg Pesten maradtam. Jóval ritkábban találkoztunk a megszokottnál, de aztán minden visszaállt a régibe.
Egyikünk se siette el a házasságot, nekem jött Pierre, és ment is, a közte lévő időszakot meg megéltük valahogy. Ő már négy éve Dáviddal van, és nem tudtuk eldönteni, vajon házasság vagy szakítás lesz-e a vége.
Kábán, kiszáradt szájjal bámulom a plafont. Egy biztos, otthon vagyok, az ágy a sajátom, megismerem paplanom, de a kék plüssmacit is, ami a mellettem szuszogó fiú nyakába furakodott.
Nem vagyok meztelen, egy póló meg bugyi van rajtam. Az idegen hátból viszont nem tudom kivenni, hogy rajta van-e valami, és vajon történt-e köztünk valami. Megmozdulni sem akarok, nehogy sikítsak egy nagyot, ha megfordul. Aztán mégis sikítanom kell. Meglátom a nyakában lévő láncot, ami hátracsúszott és egy borostyánkő lifeg rajta. Egy szerencsehozó, meg minden egyebet hozó sárga izé, amit Julcsi velem vett a pasijának. A számra szorítom a kezem, hogy ne kiáltsak egy óriásit. Már tudom, hogy a sárkányos tetkó gazdája a legjobb barátnőm pasija, akinek teste az én ágyamat melegíti.
Vajon miért vagyok pólóban és hogy került rám? Miért nincs rajtam melltartó? És persze a legfontosabb: lefeküdtem vele? Ha igen, akkor nem emlékszem egy momentumára sem, de ha nem, akkor sem tudom azt állítani, hogy nem. Mit tettem az éjjel? Mikor szabadult el annyira a pokol, hogy filmszakadás történjen nálam?
Megmozdul. Hátizmai gyönyörűen kirajzolódnak. Igazi vízilabdás hát. Legszívesebben megsimogatnám, annyira vonzó, de eszembe jut, hogy nem vagyok normális és simogassam már a kerti fenyőt, ez a fiú nem az enyém. Ha nem feküdtem le vele, akkor semmi baj, de ha igen, akkor egy csapásra elveszítettem a lányt, aki élete nagy részében a barátnőm volt.
Az egészet csak egy módon tisztázhatom. Ha felébred, megkérdezem. Két eset van: vagy tagadni fogja, mert ő is részeg volt, és ciki lenne, vagy nem volt elég részeg és őszinte lesz hozzám. Hogy melyik a rosszabb, nem tudom eldönteni.
Mindenesetre most itt van mellettem, és érzem a bőréből áradó illatot, amely keveredik valamilyen férfidezodoréval. Esküszöm, mindjárt beindulok tőle, ami mindenképp gyalázatos tőlem, főleg azért, mert az eszem tiltakozna. Létezik, hogy ennyire ki lennék éhezve? Ennyire gátlástalan és szánalmas lennék, hogy ráfanyalodom valakire, aki a másé?
Ekkor lassan megfordul. Nem nyitja ki a szemét, de átnyúl hozzám. Lassan megsimít és kezével benyúl a pólóm alá. Mindezt csukott szemmel. Vajon tudja, hogy nem Julcsi fekszik mellette? Vagy megjátssza magát? Érintése megborzongat. Ujjai nyomán bizseregni kezd a bőröm.
Ettől úgy megijedek, hogy óvatosan kiszedem a kezét a pólóm alól, és kicsusszanok a takaró alól. Morog valamit, de nem értem.
A fürdőszoba biztonságába menekülök. A tükörből egy olyan arc néz vissza rám, akit nem ismerek.
Karikás a szemem, kiélt a fejem, de a testem pasi után kiált. Úgy döntök, ideje lezuhanyozni és észre térni. Talán a hideg víz segíteni fogok rendes mederbe terelni a gondolataim. Hosszan állok a langyos (dehogy hideg!) víz alatt, majd illatosan beburkolózom egy vastag törülközőbe. Nem bánnám, ha már Dávid felébredne, hogy tisztázhassam, mi is történt éjszaka. Visszamegyek és leülök az ágy szélére.
– Hű, de jó illatú vagy! – szólal meg váratlanul. – Gyere, bújj vissza!
– Inkább nem… – mondom.
Kinyitja végre a szemét, és nincs megrémülve. Nem csodálkozik, egyszóval tudja, hogy mellettem fekszik.
– Az éjjel nem voltál ennyire szemérmes – közli.
– Szexeltünk? – kérdem halkan.
– Mi az, hogy! Életem egyik legjobbja volt.
Szemében nincs ravaszkodás. Nyíltan mustrál. Ő bezzeg nem tűnik mosott rongynak. A sors még ebben is igazságtalan a nőkkel.
Összeroskadok. Egyetlen szót sem tudok szólni. Julcsi meg fog ölni. Vudubabaként végzem valahol egy külső kerületben, ahol kéjesen röhögve hagyja a kocsiból kidobott hullámat. Jó, ez nem egy film, de akkor is. Meg meri tenni, ebben biztos vagyok.
Sose hittem a matt részegségben, abban, hogy lehet annyit inni, hogy minden emlék eltűnjön a fejünkből, de most bekövetkezett.
– Istenem! – mondom.
– Hát köszönöm ezt a kedves megszólítást, de adnál egy pohár vizet, mert nem érzem a nyelvem?
Annyira meglep ez a szemtelenség, hogy csak felállok és mennék is ki a konyhába, ha nem csúszna le rólam a törülköző. Gyorsan felkapom, és kifutok. Töltök neki egy hatalmas pohárral és beviszem. Már ül az ágy közepén és vár.
– Az a törülközős akció nem volt rossz! – vigyorog.
– Fogd be! – mordulok rá. – Nem hiszem el, hogy téged nem bánt, ami történt.
– Pedig elhiheted. És ami itt történt nálad, ami akár lehetne Vegas is, az maradhatna Vegasban is.
Egy hajtásra megissza a vizet, és arcáról nem tűnik el a vigyorgás.
– És a megbánás? – támadok rá. – Az nincs?
– Minek lenne? Úgyis megtörtént, nem tudunk rajta változtatni.
– Szemét vagy! – sziszegem.
Nevet.
fotó: Pinterest
