Az a nyomorult buli! – 2. rész

Tudom, hogy igaza van, de elviselhetetlen az a cinizmus, amivel közli.

– Akkor megegyeztünk? Lakat a szánkon és kész? – teszi fel a kérdést. Úgy viselkedik, mintha halál laza lenne, de azért nyugtalan. Ha nem lenne az, nem próbálna hazugságra rávenni.
– Nem tudom… – válaszolom, és valóban nem tudom, mit tegyek. Arról, hogy mi a helyes, fogalmam sincs, mert azt tegnap sem tudtam, nemhogy ma reggel Dávid mellett ébredve.
– Mit nem tudsz? – fortyan fel. – El akarod veszíteni a barátnőd? Biztos, hogy nem! Semmivel sem lesz jobb, ha elmondod neki, mi történt. Meg se könnyebbülsz, higgy nekem!
– Azt se tudom, mi történt. Semmire nem emlékszem, mit valljak be neki?

 
 

Olyan hangosan nevet, hogy kiráz a hideg tőle.

– Próbáld megtippelni, vajon, hogyan kerültél az ágyba bugyiban és pólóban! Szerinted?

Lehajtom a fejem. Már nem hülye kis tini vagyok, aki megbotlott, hanem felnőtt, aki úgy berúgott, hogy hagyta, hogy bárki, hangsúlyozom, bárki bemásszon az ágyába.

– Te miért vagy ennyire aljas? – kérdem.
– Miért lennék az? Mert együtt voltunk, vagy mert el akarom hallgatni?

Jó kérdés.

– Baromi részeg voltál. Én is. Megtörtént, most már nem érdemes a témát csócsálni. Keressünk elfogadható megoldást és lépjünk tovább!

A pasilogika: adva van egy megoldandó helyzet, akkor azt meg kell oldani, és nem lelkizni felette, mert az előre nem viszi. A csavar nem ugrik be a helyére, ha te nem teszed oda, mondta apám gyakran. Most már látom, mennyire igaza volt. És ez a csavar egyelőre nem nagyon akar sehová se ugrani.

Próbálok erősen a tegnap éjjelre gondolni. De a fejem üres vászon, nincsenek rajta se színek, se vonalak. Mit ihattam, amitől ennyire paff lettem? A martinira emlékszem, de az meg se csapta a fejem. Utána talán vodkát naranccsal? Vagy unicumot? Minden homályba vész.

Felállok.

– Most menj el! – közlöm vele határozottan.
– Egy kávét még csinálsz? Lüktet a fejem.

Rámeredek. Gátlástalan szörnyeteg. Látja rajtam, hogy szörnyű állapotban vagyok, és gond nélkül kávét főzet. Szó nélkül kimegyek apró konyhámba és egy olyan erőset készítek, hogy a szívünk is kiesik a helyéről.

Azon töprengek, hogy vajon Julcsi hogy aludt? Tudott-e pihenni? Vagy már megszokta a köztük lévő cirkuszt és eszébe sem jutott őrlődni? Azt viszont biztosan nem sejti, hogy Dávid az ágyamban parádézik, és további hazugságra akar rávenni. Úristen, ha látná, biztosan üvöltözne, aztán meg elintézne mindkettőnket.

Miközben fő a kávé, csörög a telóm. Nem kell mozdulnom, tudom, hogy a barátnőm hív.

Az ágy üres, hallom, hogy Dávid a fürdőszobában van.  Otthonosan érzi magát, ez kétségtelen.

Óvatosan felveszem. Várok. Hátha abbahagyja a dallamot, de ez hiú remény.

– Dávid eltűnt! – kiabál idegesen a vonal túlsó végén.
– Higgadj le, nem értek semmit – mondom, miközben a szívem majd kiugrik a torkomon.
– Nem ment haza, nem veszi fel a telefonját! Senki nem tud róla! – sikítja idegesen.

Én tudok, de nem mondhatom neki. És ha tudná, hogy mennyire nincs baja, nem biztos, hogy örülne.

– Julcsi! Biztosan lemerült, vagy még alszik.
– Tudom, hogy lehet ez is, de érzem, hogy baja esett! – Már sír. Hangosan és színpadiasan. Ezt már ismerem. Kicsit túljátssza, mert megszokta, hogy olyankor figyelnek rá.
– Ugyan már! Nincs semmi baja, te is tudod! Nem az első alkalom, hogy veszekedtetek és nem aludt otthon, sem nálad! Nyugodj meg, megkerül! – mondom és hallom, hogy Dávid megereszti a zuhany csapját.
– Igazad van! – egyezik bele. – Abban reménykedtem, hogy te tudsz róla valamit. Anna azt mondta, veled látta valaki.

Ledermedek. Velem? Erre mi a jó eget mondjak? Tagadjam le vagy valami átlátszó hazugsággal bújjak ki a válasz alól? Soha többet nem iszom! Soha többé nem megyek buliba. Öreg vagyok én már ehhez a feszültséghez.

– Tényleg beszéltünk… – mondom óvatosan, bár ezzel az erővel a pápával is beszélhettem volna, arra se emlékeznék. – De utána eltűnt. Szerintem, hívd fel pár haverját, vagy tudod mit, még várj egy kicsit. Ha kialussza magát, hívni fog.

Hümmög, majd elköszön.

Dávid fél pucéran áll a fürdőszoba félfájának támaszkodva és mosolyog.

– Hallom, elő fogok kerülni nem sokára – mondja. – Úgy néz ki, hogy igen, csak előtte iszom egy kávét.

A kávé! Már lefőtt, kitöltöm és automatikusan öntök hozzá tejet. Nem tudom, hogyan szereti, sose figyeltem rá. Lefeküdtem vele, de a kávézási szokásait nem mértem fel. Hazudni viszont hazudtam már miatta. Egy igazi barátnő, gondolom keserűen.

– Hú, ettől a halottak is felébrednének! – szisszen fel. – De nem baj, most erre van szükségem!

Mélyen a szemembe néz.
Nem szólok semmit. Szeretném, ha elmenne.

– Nem maradt Pierre után egy póló? Utálom felvenni az előző napit.

Tudom, hogy maradt, de nem válaszolok azonnal. Egy fekete feliratos. Ha megkeresem, talán gyorsabban elhúz.

– De. Idd a kávét és tűnj el! Pocsék a helyzet anélkül is, hogy itt rontanád a levegőt!
– Két perc! Megiszom és megyek.

Akkor jövök rá, hogy én is még törülköző-szettben vagyok. Kinyitom a szekrényajtót és a takarásban magamra kapok egy pulcsit. Még szerencse, hogy az alsó fiókok egyikében tartom az alsóneműt. A pólót kivadászom legalulról. Nem is értem, miért nem dobtam ki még. Hét hónap után a francért őrizgetem? Nem ereklye, és nem egy szenté volt.

Amikor kilépek immár felöltözve félig, rám bámul.

– Itt egy póló! Nem kell visszaadnod.
– Jó nő vagy – közli. – Eddig nem is vettem észre.
– Fogd be és húzz el!

Megint nevet. Egész reggel rohadtul jó a kedve. Ennyire nem lehetett jó a szex velem. Vagy mégis? Kár, hogy egyetlen pillanata sincs meg.

Belebújik. Lehörpinti a kávéja maradékát és tekintetével a nadrágját keresi. Az ágy mellett rálel. Az egyik zoknija azonban nincs meg. Keresi, én meg nem segítek neki.

Menjen már el! – mondogatom magamban.

A nadrág tökéletesen áll a fenekén. Az egész pasi nagyon bejön, csak a mocsok stílusa nem.

– Kösz a kávét – mondja végre. – Meg az estét – teszi hozzá halkan.

Azzal felveszi bőrdzsekijét és már kinn is van. Nagyot sóhajtok. Hála a magasságosnak! Tuti, hogy nem volt köztünk semmi. Emlékeznék rá! Dávid testére biztosan. Ettől a ténytől megnyugszom. Tudom, hogy nem csináltam semmi rosszat. Egyszerűen érzem.

Folytatás hétfő reggel

Előző rész

fotó: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here