Az angol nő 12. rész

"Megcsóváltam a fejem. Először láttam, hogy gyönyörű arca elfelhősödik. Szemében könnyek gyűltek, majd lehajtotta a fejét. Tudtam, hogy szenved, és menten elsírja magát. Ezt azonban nem hagyhattam. Odaléptem hozzá, leültem mellé, átöleltem, megsimogattam a hátát, aztán belecsókoltam a nyakába. Fejét a vállamra hajtotta, és csendesen elsírta magát. Nem bírom a könnyeket, ezért menten ellágyultam. Fájt, hogy szomorúnak látom, mert tudtam, hogy pokolian szenved, hogy ilyesmit kellett felhoznia. Sarah jó ember, nem akar rosszat, és talán Kingának se lenne kint olyan szörnyű. Ezer lehetősége nyílna, hogy érvényesüljön a világban. Különben is hazajönnénk időnként. Meg beszélhetne az anyjával skype-on, vagy videochatben. Hosszú ideig ültünk így némán, végül döntöttem."

Kristóf

Tulajdonképpen azt se tudom, mi a szerelem, csak homályosan ködlik fel bennem, de ha az, amit érzek Sarah iránt, akkor jó. Vele akarok lenni minden percben, szeretek mellette ülni, hallgatni, nézni őt, és bármit, ami vele kapcsolatos. Nem csak a szexet, bár az fenomenális. Van egy családom, van feleségem és két tündérke lányom, de ez most nem elsődleges az életemben. Én nem házas férfinak, apának érzem most magam, hanem szerelmes kamasznak, legyen ez bármilyen nevetséges. Mások is éreznek így, de nem merik bevallani, ezért hazudnak maguknak, vagy kínlódnak éveken át, és amikor elérik az ötvenet, megbolondulnak, mert nem éltek eleget, ám az alagút végén kezd elhalványulni a fény, amiről azt hitték, a kiút a magányból és a sivárságból. Én azt remélem, hogy valamiképpen képes leszek új életet kezdeni. Újat és jobbat, amiben én vagyok én, és nemcsak férj meg apa leszek, hanem az az ember, akinek vannak álmai és vágyai, de nem döglik bele a munkába. Amióta itthon vagyok, folyamatosan őrlődöm, mert nem tudom, jó döntés-e elhagyni a családom, csak ritkán látni a lányaim. Abban biztos vagyok, hogy Gréte előbb ölne meg, minthogy megengedné, hogy ők velem éljenek. Jó anya. Unalmas feleség, nem motiváló társ, de a gyerekeinkért tűzbe menne. Ezt becsülöm benne. A baj azonban az, hogy nem érzek iránta semmit, pontosabban közönyt, ami elég kellemetlen, mert ő mást vár tőlem. Próbálok erőt venni magamon, hogy legalább kényszeredetten megöleljem, vagy hagyjam, hogy ő tegye, de minden porcikám tiltakozik. Szerintem érzi. Testben és lélekben a másik mellett vagyok, és pokolian félek, hogy elveszítem. Sarah különleges. Olyan, mint egy gyémánt, amit egy olyan földi halandó, amilyen én vagyok, sose bányászhat ki, de ha véletlenül sikerül neki, akkor onnantól kezdve nincs nyugodt álma. Fél, hogy elveszíti, és ez a félelem rátelepszik minden gondolatára. Most még biztos vagyok benne, hogy nincs miért aggódnom, akar engem, vágyik rám és ezt nem szégyelli tudtomra adni. Belevaló nő, nem játssza el a szendét. Ez tetszik. Imponál nekem minden mozdulata, rezdülése.

Az angol nő 11. rész

 
 

Másnap, ahogy felébredtem, persze, hogy életem szerelmére gondoltam azonnal. Tudtam, hogy találkoznom kell Leventével, hogy beszámoljak neki a kinti tervekről, ezért nem terveztem semmit a lányokkal. De mielőtt megbeszéltem volna a találkozót a kisfőnökkel, írt Sarah. Azonnal ugrottam, hogy a fenébe ne tettem volna. Az izgalomtól enni is alig voltam képes, de azt láttam, hogy Gréta gyanúsan méreget.

 – Enned csak kell! – mondta idegesen, és közben a hangjában volt, hogy sejti, mitől vagyok ennyire izgatott.

 – Rendben, igazad van, de kávé és pirítós elég lesz! – feleltem engedékenyebben, mert megsajnáltam őt.

Rám nézett, és legörbült a szája. Már attól tartottam, elbőgi magát, ezért gyorsan bekaptam a kenyeret és lehörpintettem a kávét.

 – Nem tudom, mikor jövök! – mondtam sietve és kapkodva öltöztem. Úgy éreztem magam, mint egy szerelmes tini, aki első randira készül.

Sarah egy világoskék nyári ruhában várt a tágas hotelszobában, amit annyira jól ismertem már. Úgy nézett ki, mint egy angyal. Haja messziről illatozott, és olyan álomszerűen gyönyörű volt, mint egy filmsztár. Azon gondolkodtam, kire emlékeztet, de nem jutott eszembe senki hozzá fogható. Volt azonban valami fura a tekintetében, ami megijesztett. Szakítani akar, gondoltam pokoli szúrással a mellkasomban.

 – Kedvesem, te szeretsz engem? – kérdezte, ahogy leült a kanapéra. Olyan kecses és bájos volt, hogy alig bírtam ki, hogy ne ugorjak rá, de éreztem, most nem díjazná.

 – Igen, nagyon! – feleltem, és vártam, mi sül ki ebből, mert hogy valami terve volt, az biztos. Abban bíztam, hogy nem akar még hazamenni, vagy azt mondja, költözzünk össze, vagy hasonlók…

 – Christoph, hallgass meg, kérlek, és ne vágj közbe, mert amit mondani fogok, komoly dolog, de hiszem, hogy megértesz.

 – Sarah, megijesztesz! – leheltem és ijedtségem egyre nőtt, ahogy a szorítás is a mellkasomban. Az nem lehet, hogy elveszítsem őt, mert nem bírom ki az életet nélküle.

 – Azt akarom tudni, volna-e kedved velem élni? Mit szólnál, ha összeköltöznénk?

Amikor kimondta, a mennyországot éreztem a földre ereszkedni. Istenem, van ilyen? Engem akar, és ezt ki is mondja?

 – Mást se akarok a világon! Elválok azonnal érted. 

 – Ennek nagyon örülök. Tudom, hogy boldoggá teszlek, de én is így vagyok ezzel. Azonban volna még valami, amit nehezen mondok ki, de nagyon nyomja a szívem.

 – Bármit szeretnél, mondd! Én teljesítem minden kívánságod, jó? Soha nem kell mosogatnod, ha ettől tartasz! – tettem hozzá vicceskedve, mintha nem tudtam volna, hogy különben se mosogat soha.

 – Jól van, drágám, de nem ilyesmiről van szó. Én gyereket szeretnék! Mindennél jobban!

Hirtelen leesett az állam a csodálkozástól. Ez most mi? Tudtam, hogy nem lehet neki. Nem volt titok, rég elmondta.

 – Szeretnéd, ha örökbe fogadnánk? Benne vagyok!

 – Nem egészen…Én…Szóval, én mást találtam ki.

 – Béranyát fogadjunk? Ez legális az Egyesült Királyságban? – Megkönnyebbülten löktem az ötleteket, mert boldog voltam. Igazán boldog.

 – Nem, én azt gondoltam, hogy a kisebbik lányodat neveljük fel ketten.

Hirtelen megakadt bennem a lélegzet. Néztem, ahogy mosolyog, ahogy spontán megnyalja a száját, és láttam rajta, hogy nem viccel.

 – Ebbe Gréta sose fog beleegyezni! – jelentettem ki határozottan.

 – Tegyél próbát! Én hajlandó vagyok kifizetni az összes adósságotokat, váljatok el, és engedje el velünk a kicsit. Láttad, mennyire odavolt értem.

Hallgattam. Az tény, hogy Kinguci szemmel láthatóan rajongott Sarah-ért, de azért az anyját biztosan nem cserélné le egy másik nőre, a gyerekek nem a külső miatt szeretnek valakit.

 – Igen, nagyon tetszel neki, és biztosan csodásan nevelnénk, de szerintem, ez nem jó út. Mi lenne, ha mégis az örökbefogadással próbálkoznánk?

 – Te nem érted, hogy nekem nem bárki kell, hanem a te csodás kislányod, aki szép és okos? Értsd meg, nagyon megszerettem, ahogy ő is engem.

Megcsóváltam a fejem. Először láttam, hogy gyönyörű arca elfelhősödik. Szemében könnyek gyűltek, majd lehajtotta a fejét. Tudtam, hogy szenved, és menten elsírja magát. Ezt azonban nem hagyhattam. Odaléptem hozzá, leültem mellé, átöleltem, megsimogattam a hátát, aztán belecsókoltam a nyakába. Fejét a vállamra hajtotta, és csendesen elsírta magát. Nem bírom a könnyeket, ezért menten ellágyultam. Fájt, hogy szomorúnak látom, mert tudtam, hogy pokolian szenved, hogy ilyesmit kellett felhoznia. Sarah jó ember, nem akar rosszat, és talán Kingának se lenne kint olyan szörnyű. Ezer lehetősége nyílna, hogy érvényesüljön a világban. Különben is hazajönnénk időnként. Meg beszélhetne az anyjával skype-on, vagy videochatben. Hosszú ideig ültünk így némán, végül döntöttem.

Folytatjuk…

 

Kép forrása: Pinterest

 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here