Az emberi természet, vagy mondjuk az enyém, olyan, hogy sokáig nem gyanakszik. Elhiszi, hogy vannak jó és rossz emberek, de nem keresi senkiben a gonoszt. Ehhez azonban jó adag tapasztalatlanság és naivitás kell. Ez bennem is megvolt, hiszen falun nőttem fel, és hiába történt velem pár rossz dolog, alapvetően nem akartam csalódni az emberiségben.
Nem készültem mindig Eladónak, és úgy gondoltam, a rossz általában rossz emberekkel történik. Ezt hallottam apámtól, aki a jóságról úgy prédikált, mintha minden emberben benne lett volna, csak egyesek nem vették észre. Ez azonban ostobaság. Vannak romlott elmék, olyanok is, akik már akkor azok, amikor még gyerekek képében élnek. Ilyen volt Bandi is, aki felettem járt két évvel, és kifejezetten angyalarccal áldotta meg a természet. Akik jobban ismerték, azt mondhatták róla, hogy ördögfióka, de sokak szerint ez tévedés volt. Ő maga volt a rafinált gonoszság. Nekem nem volt semmiféle kapcsolatom vele, leszámítva, hogy tudtam, hol lakik, és egyszer-egyszer láttam, amint besegít az apjának, aki a falu sintéreként ügyködött.
Valódi sintér volt, nem menhelyet működtetett. Az volt a dolga, hogy begyűjtse és ártalmatlanítsa a kutyákat, olykor a macskákat is, ha valaki nem győzte a túlzott szaporulatot. Felénk az ilyesmi nem volt elítélendő, de dicsérendő sem. Bandi azonban még játszott is a halálukkal, amiről persze nekem akkor fogalmam sem volt. Ezt azért mesélem el, mert évekkel később kapcsolatba kerültünk egymással, és be akarom mutatni, honnan indult és mivé lett.
Az volt az első nagy hiba, hogy otthon tudták, hol lakom a városban. Anyám meg megmondta neki. Így egy nap, minden előzetes jelzés nélkül becsengetett. Lehettem volna máshol is, de épp otthon voltam. Semmit sem változott, ezt azonnal láttam, amikor ajtót nyitottam. Kedves, mosolygós arca, szőke, göndör haja elaltatta bennem a gyanakvást, amit első pillanatban éreztem, és csak az a kellemetlen érzés mardosott, hogy miért adtam meg a címem a szüleimnek. Megkérdezte, bejöhet-e. Kelletlenül bár, de igen mondtam. Épp tanultam, más dolgom akkor nem volt, és hát régi életemből egy srác volt, akiről azt hittem, kinőtte az akkor csínytevéseknek hitt aljasságokat, amelyeekről sokáig pletykáltak. És különben is ki gondol mindig a rosszra?
Leült, szétnézett és közölte, hogy igen apró helyen lakom, nem erre számított. Azt gondolta, felvitte az isten a dolgom, elvégre messzire kerültem. Mentegetőztem, pedig nem kellett volna, de gondoltam, beszélgetünk egy kicsit, aztán majd elmegy, és én soha többé nem nyitok ajtót anélkül, hogy a kémlelőn kinéznék. Valóban csevegtünk a semmiről fél órát, még nevettem is az emlékek felidézése közben, amikor váratlanul ez a mondat jött ki a száján:
– Ideje lenne már velem is dugnod, nem gondolod?
A szemem kikerekedett, és úgy bámultam rá, mint egy marslakóra.
– Menj a fenébe! – válaszoltam könnyedén, mintha csak poén akart volna lenni.
– Komolyan mondom! Hallottam, hogy megvoltál pár embernek, én is sorra kerülhetnék, ha már ennyire jó nő vagy!
Ekkor felálltam, és villámgyorsan kinyitottam az ajtót. A kis lakás előnye, hogy csak pár lépést kellett megtennem.
– Tűnj el! – kiáltottam fel.
Még kiitta a poharát, majd finoman letette az asztalkára, és visszakézből arcon vágott.
– Soha többé ne merj így beszélni velem! – kiáltotta, miközben nekiestem az ajtónak, de nem rogytam össze. – Még találkozunk, te rühes kurva!
Mielőtt bármit felelhettem volna, kinyílt a mellettem lakó ajtaja, és megjelent egy férfi, ötvenes lehetett, és rám nézett.
– Valami gond van? – kérdezte. – Hívjam a rendőrséget?
– Nem kell! – feleltem gyorsan, és láttam, hogy Bandi lesiet a lépcsőn. Minek a balhé?
Az arcom jegeltem fél napig, de a szemem így is bekékült. Két héten belül már a mostani tágas albérletben laktam, messze a régitől, és soha többé senkinek nem adtam meg a lakcímem.
Ehhez az esethez nem kellett Eladónak lennem. Nem azért ütött meg. Újabb tanulsága volt az életemnek, hogy a múltat magam mögött kell hagynom, mert onnan nem sok jót várhatok. A jövő meg nem létezik, tehát, én a 26 éves, szép és kívánatos Eladó a jelenben kell, hogy éljek, ez a legfontosabb.
Még egy kevés, és szabad leszek, gondoltam akkor és gondolom most is. Jó érzés, hogy már nem félek senkitől, és ez nemcsak azért van, mert van egy sokkolóm, hanem az ominózus eset után beiratkoztam egy önvédelmi tanfolyamra. Az egyik legtehetségesebb tanítvány vagyok, mondta rám Géza, és ezzel nem túlzott.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
