Az eltűnt illat nyomában

Hétfő reggel van, már megint késésben ér utol a délelőtti megbeszélés időpontja. Visszafogott, de elegánsan csipkés fekete felsőt és sötétkék farmert húztam fel reggel piros cipővel. A hajamat kivételesen nem kötöttem össze, élveztem, ahogy a szél kacéran elkezd játszani vele, óvatos flörtbe kezdve a kusza tincseimmel.

A folyosón gyorsan szedem a lépteimet, már a dugóban ülve átgondoltam a megbeszélés pontjaihoz mit fogok hozzáfűzni. Ezeken a részleteken szaladok végig, amikor egy ismeretlen férfi elhalad mellettem. Talán fel sem tűnt volna, annyira el voltam mélyedve a gondolataimba, de az illat, amit viselt egyszerűen maga a napfény, az életöröm, a kirobbanó testiség, a féktelen szenvedély és mámor pillanatait zúdította rám, amiket együtt közösen éltünk meg. Azt a bizonyos parfümöt használta, amit te.

 
 

Meginogtam.

Az illata másodperc töredéke alatt döntött le a lábamról és repített vissza hozzád, az emlékeink közé. Újra láttam a kis gödröt a szád szegletében, ahogy rám mosolyogtál. Éreztem a kezed simogatását az arcomon, a dörmögő hangodat, a vágyakozó tekintetedet, ahogy rám néztél. Óvatosan bekúsztak a nálam maradt emlékek hangfoszlányai. Vidámság, nevetés, aztán káromkodás, ajtócsapkodás és csend.

Nem tartott a kapcsolatunk sokáig, szalmaláng volt az egész mondogatták a barátaim. Hatalmas tűzzel lobbant fel és ugyanolyan könnyen illant is tova. Hirtelen lett vége. De amíg izzott, addig kiszakított a tér és idő dimenzióból. Csak te voltál és én. Habzsoltuk egymást, mohón, akár a kamaszok, pedig mindketten túl voltunk egy rosszul elsült kapcsolaton. Közel a negyvenhez te elváltál, én szakítottam. Két szárnyaszegett madár, akit egymás mellé sodort a világ folyása. Mégis sikerült előcsábítani a másikból az igazi férfit és az igazi nőt, megélni az elfojtott vágyakat. Egymás tinédzser kivonatai komoly élettapasztalatba csomagolva.

Vajon mi lehet most veled? Miként alakult az életed? Újra feleségül vettél valakit vagy többé nem számít a papír, ahogy mondogattad és nem álltál új reményekkel az oltár elé? Megmaradt-e az átható csibészes mosolyod?

Visszazuhantom a valóságba, szinte égette a zsebemet a telefon. Tudtam, hogy amint végzek a meetinggel meg foglak keresni. A késés miatt csak berobbantam a tárgyalóba. Tele energiával, lendülettel, nosztalgikus varázzsal körüllengve. Csodák csodájára mégis én voltam az első, aki megérkezett. Hiába, hétfő reggeli csúcs.

Előkerestem a telefont, beléptem az applikációba. Nem vagyunk ismerősök, milyen furcsa. Bepötyögtem a nevedet. És ott néztél velem farkasszemet. Felhívás a keringőre.

Elkezdtem írni: Szia! Ma eszembe jutottál. Szívesen meghallgatnám mi történt veled az elmúlt 3 évben. Kávé valamikor? Puszi Niki

Elküldés. Várakozás. Munka. Rezzen egyet a telefonom, feloldom és újra farkasszemet nézek veled…

A történet következő részét itt olvashatod

fotó: Pinterest

Grózer Zsuzsanna
Igazán női szemmel tekintek az engem körülvevő világra. A történéseket a legtöbb esetben az érzelmi szűrőmön keresztül figyelem és engedem be. Tárolom, értelmezem, megélem és érlelem magamban, amíg írás formájában meg nem tudom osztani az Olvasókkal.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here