Madarász András feje vörös volt a dühtől. Tajtékzott, amikor megtudta, hogy nincs biztonsági kamera a szállodában. Azt üvöltötte, hogy sose gondolta, hogy ilyen proli helyet választ, de nem csodálkozik, hiszen a tulaj magyar. A tulajdonos ridegen nézte a tomboló férfit és félig megértette. A nagydarab ember az agyvérzés szélén állt, ezért nem akart visszaválaszolni semmit, és talán ő sem lett volna kevésbé haragos és ideges, ha a lánya eltűnt volna.
A sorozat többi részét itt olvashatod
Amikor Milán belépett Mr. Big irodájába és meglátta a férfit, első gondolata az volt, hogy Mirella nem véletlenül tart az apjától. Szemmel láthatóan hozzá volt szokva ahhoz, hogy mindenki mindenben ugrik, ha neki valami szeszélye támad. Tekintete azt sugallta, hogy bár aggódik, a dühe nagyobb és szét tudna tépni bárkit, aki szeme elé kerül.
– Maga meg kicsoda? – ordított rá. – Mi a fenét keres itt, amikor a lányom eltűnt? Ebben a szállodában mindenki hülye?
Mr. Big felsóhajtott.
– Ne haragudjon, Madarász úr, de megtudtam, hogy a kedves lánya vele töltötte az estét, és úgy gondoltam, jobb, ha beszél vele.
– Micsoda? Magával? – nézett villámló tekintettel Milánra. – Ugyan már! Az én lányom itt nem ismerkedett senkivel! Hogy a fenébe került össze magával.
Milán mélyen a szemébe nézett és nagy levegőt vett. Érezte a becsmérlést a szavak mögött. A férfi úgy ítélkezett, hogy még egy szót sem szólt. Az meg eszébe sem jutott, hogy esetleg nem ért magyarul. Végtelenül primitív, nyugtázta, de gyorsan elrestellte magát, mert ő is ítélkezett méghozzá úgy, hogy tudta, hogy a férfi egyetlen lánya miatt van ennyire kiborulva.
– Uram, – kezdte – még Pesten találkoztam a lányával egy véletlen folytán, és itt nagy meglepetésemre összefutottunk. Tegnap este elmentünk egy pizzázóba, ennyi volt az egész.
Madarász végigmérte a jóképű srácot, és magában megállapította, hogy ha nő lenne, valószínűleg neki is bejönne, bár lehetne egy kicsit izmosabb.
– És? Mikor hozta haza? Meséljen már, az isten verje meg, nincs időnk udvariaskodni!
– Éjfél körül, de nem kísértem be, csak hagytam bemenni, mert már nagyon fáradt voltam és szerettem volna lepihenni. Így elköszöntem tőle, és megbeszéltük, hogy ma találkozunk, ugyanis itt kezdek ma dolgozni.
– Egy recepciós… – mondta keserűen a férfi.
– Egy mixer-felszolgáló – javította ki Milán.
Mr. Big idegesen pillantott hol az egyik, hol a másik férfira. Az ő szállodájában eddig nyoma sem volt a botránynak. Akadtak kisebb lopások, dorbézoló vendégek, de soha nem történt semmi tragikus. Most pedig szőrén-szálán eltűnt egy fiatal lány, és ő még nem merte értesíteni a rendőrséget, mert a vendég megtiltotta neki.
– Uram, nem tudom, fontos-e, de történt valami a pizzázóban, amit el kell mondanom – szólalt meg újra Milán.
– Mi?
– Nem tudom pontosan, hogy ott-e, de az biztos, hogy az est folyamán Mirella elveszítette az öntől kapott karkötőjét. Csak itt vette észre a parkolóban, szét is néztünk, de nem volt meg. Talán ez nem fontos, de valamiért azt érzem, nem véletlen.
A férfi felhördült.
– A karkötő! A kurva életbe… Nem számít, de ki tudja. Mást nem tud? Más nem volt?
– Tényleg csak ennyi volt. Ettünk, beszélgettünk és hazahoztam.
– Van tanúja erre? Látta valaki magukat? Ha kiderül, hogy köze van a lányom eltűnéséhez, biztos lehet benne, hogy kitekerem a nyakát és ez nem vicc.
– Nem tudom… Itt nem ismerek senkit…Ugyan ki bizonyítaná?Talán az étteremben emlékeznek ránk és…
Ebben a pillanatban kopogtak.
– Come on! – mondta Mr. Big leverten. Ugyan mi jöhet még, kérdezte magában.
Az egyik pincérfiú, egy balinéz srác, Nico lépett be izgatott arccal.
– Mi történt? – kérdezte tőle ingerülten.
– Ne haragudjon, de ezt a levelet a recepción hagyták. Felhoztam, hátha fontos. A futár ragaszkodott hozzá, hogy azonnal adjuk át.
– Mutassa! – Azzal a levél után nyúlt. Nagy meglepetésére nem a saját neve állt rajta. Nicora nézett és várta a választ a kimondatlan kérdésre.
Mielőtt azonban Nico megszólalhatott volna, Madarász kikapta a tulajdonos kezéből a borítékot, amin ott virított a neve hibásan.
Feltépte és elsápadt a sorok olvasata közben. Az előbb még vöröslő arcú férfi megtántorodott.
– Tudtam… Sejtettem – motyogta.
– Mondja már! – kiáltott rá Milán. – Mirelláról van szó benne? Tudni akarom, ha igen.
– Elrabolták. Pénzt akarnak érte.
Mr. Big felnézett a plafonra és megint sóhajtott. Ilyesmi őnála? Hát mivé lesz ez a sziget, ha itt is ilyesmik fordulnak már elő? Ez nem Amerika. Azért jött el messzire Magyarországról, mert abban bízott, hogy ez a világ még tiszta, itt az emberek jobbak, becsületesebbek, és nem hajszolják a pénzt, ahogy otthon. Nagyot csalódott és ez a csalódás teljesen összetörte.
– Baj van? – kérdezte Nico, akinek semmi köze nem volt a dologhoz, ezért Mr. Big feddően rápillantott.
– Köszönöm, elmehet! – mondta neki kimérten.
Milán hallotta még, ahogy megfordulva morog valamit a bajusza alatt. Káromkodásnak tűnt.
– Ne, várj! – kiáltott fel. – Nico igazolni tudja, hogy Mirellával voltam a pizzázóban. Sőt történt egy kis balesetünk… Nem igaz, Nico.
A jóvágású, fekete hajú srác megfordult és bólintott. Szemében nem volt kedvesség, érezhetően nem szívlelte Milánt, de azért nem hazudhatott.
– Igen, tényleg az Il Pomodoroban voltam, ahogy ő is – mutatott Milánra. – Egy lánnyal volt.
– Köszönjük, Nico, elmehet! – Mr. Big intett neki újra, mintha mielőbb le akarná rázni.
– Ez nem jelent semmit. Attól még köze lehet a lányom elrablásához – nézett áthatóan Madarász Milánra, aki nem fordította el a tekintetét.
– Megértem, hogy ezt gondolja, de higgye el, tényleg nem tudom, mi lett vele. Én láttam, amikor belépett az üvegajtón, és utána felültem a motoromra.
– Ötvenezer dollárt kérnek érte ma délután kettőkor – mondta a férfi. – Ha nem kapják meg, azt írják, sose tudom meg, hová földelik el.
– Ötvenezer… – morfondírozott hangosan a harmadik, aki már évtizedek óta Balin élt. – Ez itt sok pénznek számít, de nem rengetegnek. Miért nem többet? Miért hiszik, hogy a rendőrség nem találja meg őket?
– Nem tudom, mit hisznek, de az biztos, hogy nem fogjuk értesíteni őket! A pénz előteremtem és kész.
– Engedje meg, hogy segítsek – szólt közbe Milán. – Nagyon aggódom, és szeretném, ha Mirellának nem esne bántódása.
A nagyhatalmú üzletember végigmérte.
– Nem tudom, miért, de hiszek magának. Ha a lányom megbízott magában, és is meg fogok. Jöjjön, nézzük meg a szobáját!
Milán végre elmosolyodott. Közben az járt a fejében, vajon Nico honnan tudta, hogy Madarász a főnöknél van? Hogy jutott eszébe épp neki és épp oda kézbesíteni a levelet? Valami nem volt kerek az ügyben, ebben biztos volt. Abban is, hogy ki nem állhatja Nicot.
Folytatás csütörtökön
fotó: Pinterest
