Bence és Anna – Lapok egy házaspár naplójából – 4. rész

Az előző részeket itt olvashatod

Bence

Szilvi már nem az, akinek megismertem. Nem azért, mert most úgy érzi, hogy meztelen képekkel visszahódíthat. Amikor felfigyeltem rá, egy laza, érdeklődő, vidám csaj volt. Az a fajta, akivel jó együtt lenni, mert semmit nem vesz igazán komolyan, kedves, de nem mélyed el semmiben. Egyszóval felszínes. És tagadhatatlan, hogy sokkal könnyebb ilyen emberrel együtt lenni, mint azzal, aki folyton a problémákkal jön, vagy ha nem, akkor a szeméből árad a néma szemrehányás.

Persze, hogy elkapott a gépszíj, amikor az első randin megláttam csipkeharisnyában, és sejtette velem, hogy a szoknyája alatt nincs bugyi. Azután is mindig meghallgatott. Ragyogó szemmel nézett rám és mindig tudott nevetni. Volt ideje rám, nem mondta, hogy fáradt, kedvetlen. Mindig készenlétben állt, hogy eltöltsön velem egy rövid időt, és az lehetett fél óra is. Még azért sem tett szemrehányást, hogy csak felugrottam hozzá egy gyors menetre. Hihetetlenül kényelmes volt ez a helyzet, már-már nem is tűnt igazi megcsalásnak, mert mindig otthon voltam időben és még a házassági évfordulónk is eszembe jutott.

 
 

Erre most kétségbeesetten bombáz a képeivel. Annyira nem számítottam ilyesmire, hogy elöl hagytam a telefonom. Szerencsére a gyerekek nem voltak a közelben, azt hiszem, Anna sem vette észre a felvillanó üzenetet. Iszonyúan felbosszantott. Nem volt szükségem már jelenetre. Azt hittem, megérti, hogy ha nem keresem, nem akarok vele találkozni, akkor az egyet jelent a szakítással. A nők mindig ki akarnak mondatni mindent. Vajon miért bántanám meg szavakkal? Szép volt, vége lett, egy sima üzenet csak tetézné a bajt. Azt sem szeretném, ha könyörögne, kérlelne. Biztosan nem lenne neki kellemes, ha meglaázná előttem magát, mert később meggyűlölne érte. Egyszerűen nem érdekel már, de nem azért, mert ő megváltozott. Aki megváltozott, az én lettem. És a feleségem, aki mintha egyre titokzatosabban viselkedne. Hihetetlen, de túlórázik. Egyre többször üzeni meg, hogy ne haragudjak, de nem ér haza hat előtt, és van a hűtőben vacsora, csak szolgáljam ki magam.

Aztán beesik este nyolckor és olyan lelkes, mint egy tinilány. Tudom, az új projekt, meg a főnök is most nagyon ajnározza. Megemelte a fizetését. Egyik este virággal a kezében érkezett. Egy csokor tulipánt hozott. Azt mondta, nem bírt neki ellenállni, ezért megvette. Furcsa volt, mert régebben nem kedvelte a vágott virágot. Mert hogy azok halott virágok. Most meg ezek a halott növények nem hagyták nyugton?

Egyszerűen féltékeny lettem. Nem is tudom, kire, mire, talán erre az új helyzetre. Még soha nem láttam ilyen szépnek, szexinek, ragyogónak, mint mostanában. A haja, még csillogóbb, mint eddig. Egyre többet gondolok rá napközben. Egyik délután küldtem neki pár kedves sort. Olyan szerelemesest, mint kapcsolatunk kezdetén, de most telefonon. Azoktól régen elolvadt. Most egy szívecske jött válaszul. Semmi szeretlek, mint máskor.

Nem értem, mikor van ideje vásárolgatni. Látom, hogy egyre több szexis bugyi, melltartó és hálóing kerül a fiókjába.

Tegnap este valami tűzvörös csodába jött ki a fürdőszobából hajmosás után. Csak néztem, ahogy dörzsöli a haját, krémezi az arcát és olyan izgalomba jöttem, mint kamasz koromban. Mögé léptem, belecsókoltam a nyakába és megcirógattam a vállát. Hozzám simult, de olyan édes macskamód, hogy egyből magamévá akartam tenni. Nem tiltakozott. Nevetett és a szeme olyan vágy ült, amilyet nőnél nem tapasztaltam soha. Vad, szenvedélyes szex lett a vége. Utána csak pihegtünk. Közben a plafont nézve arra gondoltam, te jó ég, hogy nem vettem észre, hogy egy vadmacska mellett élek, aki gyönyörű, szenvedélyes és minden porcikám kívánja. Ott, akkor azonmód elhatároztam, hogy másnap nyíltan, minden kertelés nélkül lerázom Szilvit. Nem beszélek mellé, csak tömören közlöm vele, hogy részemről már nem oké a kapcsolat és megkérem, hogy váljunk meg egymástól csendben, kulturáltan.

Én már végérvényesen csakis a feleségemet szeretem.

Nem lesz könnyű menet. De megéri.

 

Anna

 

Úgy tettem, mintha nem láttam volna meg a képet. Szánalmas, ha egy nő vesztésre áll, és mindent bevet, hogy nyerjen. Érdekes, hogy akkor nem igyekezett ennyire, amikor a férjem utána rohangászott! De most kapaszkodna. Ezért fog veszíteni. Ezt én már megtanultam. A jó, az odaadó társ csak egy ideig kellemes, utána már unalmas.  Bármennyire hihetetlen, de egyszer Liza mondta ki a nagy igazságot: az emberek szereik a rosszat, és kifejezetten szeretnek szenvedni. Bence is rászolgált arra, hogy megértse, nem érdemes elkótyavetyélni, ami az övé.

Egyik nap, amikor virágot vettem, tulipánt, gyönyörű rózsaszínt, láttam a férjem szemén, hogy azt hiszi, mástól kaptam. Nem kellett semmit sem hazudnom, mert valóban én vettem, de akármit is mondtam volna, magyarázkodásnak tűnt volna. És élveztem a helyzetet. A gyanút, amire nem volt oka.

A csomó új fehérnemű, harisnya, pár ruha megtette a hatását. Úgy néz rám, ahogy talán tizenöt éve is ritkán nézett. Egyszerűen levetkőztet a tekintetével, pedig én pontosan az a nő vagyok, aki két hónapja, ő mégis mást lát bennem.

Ennél kellemesebb helyzetben aligha lehetek. Ragyogtat.

És élvezem, ahogy az új kolléga, Alex körülöttem sündörög. Nem flörtölök vele, nem titkolom el, hogy a karikagyűrű nem dísz az ujjamon, mégsem adja fel. A legjobb az, hogy nem tolakodó, hanem kedves, vicces és egy parányit pimasz. Minden lehetőséget megragad, hogy a közelemben legyen. Én azonban a többiekkel megyek ebédelni, csinálom a dolgom rendesen, de belül ujjongok. Rég voltam ennyire vidám. Valami rejtett energia tör elő belőlem, mert a túlórák után sem érzek fásultságot, kimerültséget. Bence hiába jár el otthonról, fallabdázik, meg a haverjaival politizál, mégis előbb hazaér, mint én. Otthon ül és rám vár. A gyerekekkel már nem sok tennivalója van, mert mindkettő éli az életét, bár a fiúnk még igényli a figyelmet. Emma viszont unja a társaságunk. Neki negyvenévesen őskoriak vagyunk.

Sose gondoltam volna, hogy ennyit számít a jó smink. Liza rávett, hogy csináltassak műszempillát. Jó, nem azt a seprűset, ami már röhejes, hanem csak olyat, amitől nagyobbnak tűnik a szemem és kihangsúlyozza a tekintetem. Életemben először elmentem kifestetni a lábkörmömet. Csodás lett. Ilyen flancokra soha nem volt időm eddig, igényem sem. De most minden más lett. Bence mindent észrevesz rajtam, és olyan elismeréssel nézi a változásom, hogy már ezért megéri. Magam miatt meg pláne.
Kis barátnője úgy hiszem, egyre görcsösebben kapaszkodik utána, ugyanis nem találkoznak. Hogy ezt honnan tudom ilyen biztosan? A szexből. A szeretkezéseink lágyak, érzékiek, de egyben szenvedélyesek. És nagyon gyakoriak! Mintha egy ismeretlen férfival lennék.
Szeretem őt, tudom. Mégsem felejtem el egyelőre, hogy más nőnél keresett valamit, amit nálam nem talált meg. Azért sem feledem, mert tanulnom kellett és kell is a helyzetből. Azért sem, mert megbántott, de felébresztett. Talán, ha nincs az a ragacs Szilvi, elszürkülök teljesen. Lassan még hálás leszek neki, amiért megtanított önmagam megbecsülésére, és arra, hogy milyen fontos a változás. Egyszer még megköszönöm neki. Most viszont megyek, és valami új illatot is keresek, mert nem árt, ha Bencének eszébe juttatom, hogy a nő akkor is értékes, ha már megszerezte.

Folytatás ma este

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here