Idén nem dőltem be a nagyvonalú újévi fogadalmaknak. Tutira mentem. Nem a lefogyok (amúgy hova is: ötven kiló vagyok), nem iszom több kólát (esélytelen), és a többet olvasok (két gyerek és munka mellett egy laza Háború és béke?!) tengelyén mozdultam el, hanem egy kicsit rugalmasabbra írtam a programot… hátha így be tudom tartani.
“2020 a félelmektől való szabadulásom éve lesz!” – írtam bele cirádás betűkkel a naplómba. Hmm, ez jól hangzik, ebbe bármi belefér (elég sok parám van, na…)! Az első, amibe belekezdtem, a tánc, konkrétan a hastánc, írtam is róla korábban… A második félelem pedig az úszás, amelyet röpke négy évtized alatt nem sikerült elsajátítanom. (Csóri Lajos bá’ a SZTE-n három szemeszter úszás után így sóhajtott fel az úszómesternek: “Már csak ezt nem tudtam megtanítani úszni!”)
Gugli barátom ajánlott egy szuper női trénert, írtam is neki rögtön. Igen, igen, női oktatót kerestem, mert egy férfitól jobban esne ugyan a szájon át lélegeztetés, azért ez mégis csak egy érintésen alapuló, bizalmi kapcsolat… szóval, lett nekem egy Borim.
Féltem, (ó, igen, már megint a félelem), hogy nem lesz szimpatikus ő, vagy a hely, de pozitívan csalódtam: a kis hotel egyetlen medencéjében vállig (mármint az én vállamig, neked az biztos max térd, hehe) ért a víz, Bori pedig maga volt a megtestesült nyugalom.
Olyan fürdőruhát választottam, amelyben tuti nem jövök zavarba (legszívesebben egy búvárruhát öltöttem volna magamra, bár lehet, hogy akkor furán néztek volna a liftben), ezért egy rövidnacis dresszt vettem fel… aztán egy papucsot, egy úszósapkát, egy pár szilikon füldugót, egy úszószemüveget, meg egy orrcsipeszt (miért nincs úszó-bukósisak, nem egyszerűbb lenne?). Kezdhetünk is!
A vízből vidám ovisok pattantak ki olyan magabiztossággal, amiből rögtön rájöttem, hogy ők álltak sorban az én adagomért is… de már nem volt visszaút. Bori bizalmat árasztott és türelmes volt. Akkor sem nevette el magát, amikor életemben először ki mertem nyitni a szemem a víz alatt, és megláttam a lábát, majd ennek örvendezve hangot is adtam (no nem a víz alatt, persze)!
A rögtönzött fizika óra során megpróbálta bebizonyítani, hogy a víz fenn fogja tartani a testemet, én pedig váltig állítottam, hogy a kivétel erősíti a szabályt, én pedig el fogok süllyedni.
Első úszás órám végére kiderült, hogy nem is olyan félelmetes a víz, hogy nem véletlenül voltam kettes fizikából, és, hogy sosem késő elkezdeni felszámolni a félelmeinket!
Köszi, Bori, egy hét múlva megint megyek!
