Camille Claudel oly korban élt, amikor a nőknek pontosan meghatározott szerepük volt a világban, és abból kitörni gyakorlatilag lehetetlen tűnt. Ma, amikor azt mondjuk, sokat változott a nők szerepe, még mindig előfordul, hogy azért nem tudnak érvényesülni, mert nem férfinak születtek. Az évezredes beidegződések, tradíciók, a kemény férfiuralta művészetek sora, ritkán engedi be sorai közé a nőt. Gondoljunk csak bele, hány költőnőt, festőt, írót vagy épp szobrászt ismerünk, nem beszélve a politikáról, filmrendezőkről, humoristákról. A 21. században, bár történt némi előrehaladás, a nőknek még igen sok teendőjük akad, ha el akarják érni céljaikat, és be akarják bizonyítani, hogy a házimunkán és a gyereknevelésen túl is tehetségesek valamiben. Ebben kivétel talán a színjátszás és az énekesi karrier. Másban viszont kétszeresen is bizonygatniuk kell, hogy alkalmasak a feladatra.
Camille Claudel 1864. december 8-án született egy észak-franciaországi faluban, Villeneuve-sur-Fere-ben. A család később Párizsba költözött. A kislány tehetsége korán megmutatkozott, és senki a családban nem gátolta fejlődését. Apja beíratta az Academia Colarossiba, ahol Alfred Boucher tanítványa lett. Ez a hely arról is volt nevezetes, hogy sok másikkal ellentétben hajlandó volt nőket is felvenni. Később tanára Olaszországba költözött, és maga mögött hagyta az iskolát. Ekkor Camille 19 éves, és találkozik a kor már akkor elismert és befutott művészével, Rodin-nel, aki átveszi az iskola irányítását. A szobrász 24 évvel idősebb a lánynál, de ez egyiküket se akadályozza meg abban, hogy szenvedélyes, de viharos kapcsolat bontakozzon ki köztük. Rodin különben se vetette meg a szebbik nem bájait, bár élettársa volt, aki gyereket is szült neki. Ez a kapcsolat minden, ami lehet: Claudel a szeretője, múzsája és tanítványa is lesz egyben, miközben tehetsége fokozatosan kibontakozik. Sokan mondogatják, hogy nem tud kilépni a nagy művész árnyékából, mert őt másolja, pedig a lány szobrai már ekkor tele vannak élettel és érzelmekkel.
Adva van tehát egy ifjú szobrásznő, aki nemcsak kiváló abban, amit csinál, hanem gyönyörű is. Vonásait Rodin megmintázza A csókban, Az örök tavaszban és a Pokol kapujának egyes alakjaiban. Camille szíve minden szeretetével rajong a férfiért, aki nem akarja elhagyni miatta addigi párját, de őt is maga mellett tartja. Így az ifjú szerető csak ihletője marad, életébe nem engedi be igazán. Soha nem élnek együtt, és ez talán mindkettőjüknek megfelel. A lány idővel terhes marad, de végül közös gyermekük halva születik. 1898-ban kapcsolatuk szakítással ér véget, amelyet a lány nem tud megemészteni. Egyszerűen felőrli Rodin hiánya, és szerelme átcsap önsorsrontásba. Fájdalmát ekkor még képes alkotásokba sűríteni, amelyek közül Az érett kor az egyik legismertebb. Ez a szobor a tehetetlen szerelem, a kínzó hiány, és a könyörgés megtestesítője. Egy fiatal lány nyúl kétségbeesetten, megalázottan egy öregedő férfi után, aki mást választ helyette.
1905 után mentális problémái elhatalmasodnak rajta, idegösszeomlást kap. Közel 90 szobrát összetöri. Paranoiás lesz, retteg attól, hogy Rodin meg akarja mérgezni, és folyamatosan azzal vádolja, hogy ellopja az ötleteit. Ezután a skizofrénia jelei is megmutatkoznak rajta. Édesapja elvesztésével fokozatosan elszegényedik és betegségét még az alkoholizmus is tetézi.
A tehetséges és szépséges Camille, aki csodagyerekként indul, elmegyógyintézetben végzi. Rodinre gyakorolt hatását nem lehet megkérdőjelezni. Azt sem, hogy a neves szobrász egyes munkáin a kezeket és a lábakat ő formálta, ami végtelen bizalmat jelent Rodin részéről.
1913-tól haláláig már nem igazán alkot, bár próbálnak rajta segíteni orvosai azzal, hogy engedik dolgozni. Családja sosem akarja már kivenni az intézet falai közül, ami szintén tragikus. Anyját is hiába győzködik erről. Rodin se látogatja meg soha. Utoljára akkor megy el hozzá, amikor még nem került elmegyógyintézetbe. Ekkor látta meg A könyörgő c. szobrát, amely láttán elsírta magát.
Így ért véget egy tragikus szerelem, és porladt el egy kimagaslóan tehetséges művésznő élete. Harminc elzárt év után, amit különböző intézetek falai között töltött, Camille Claudel 1943. október 19-én örökre lehunyja szemét. Hogy odafent volt-e még mondanivalója szerelmének, tanárának, annak az embernek, aki miatt élete felfordult, nem lehet tudni. Egy bizonyos, mindketten jelentős hatást gyakoroltak a másik művészetére, és ha Camille férfinak születik, talán híresebb művész válik belőle, mint Rodin. Erre azonban nincs bizonyíték, mindkettőjük tehetsége azonban vitathatatlan.
Ha életében nem is, halála után elismerték művészetét. A párizsi Rodin múzeumban külön szobát is kapott, de saját múzeum is őrzi e kivételes nő munkásságát, akit felemésztett a szerelem és annak tudata, hogy mindig annak árnyékában kell maradnia.
Kép forrása: Pinterest
