„Ha ma nem fog repülni, rokonság ide vagy oda, akkor soha. És, hogy a baj ne járjon egyedül, váratlanul eszébe jutott, hogy Balázs előtt sem mutatkozhat, mert hogy lehetne azt elmagyarázni neki, hogy nem idióta, csak valaki véletlenül tönkretette a holmiját. Elhiszi ezt egyáltalán valaki?”
Az előző részeket itt olvashatod
Miután Laura valahogy összeszedte magát mind lelkileg, mind kinézetileg, elhatározta, hogy csakazértis jó napot varázsol magának. Vannak helyzetek, amelyek nem ronthatók tovább. Egyszerűen úgy borzasztóak, ahogy vannak, de ha nagyon igyekszik az ember, talán egy morzsányi jó kifacsarható belőlük. Felvértezve magát, mély levegőt véve, beállt a pult mögé.
Abban a pillanatban megszólalt a bájos kis csilingelő hang, és megérkezett az első vásárló. A lány pillanatok alatt elmerült a munkában. Mosolygott, csomagolt, kellemes napot kívánt, és tíz másodpercenként az ajtót leste. Fél tizenegy táján megérkezett az idős úr, akit napok óta nem látott. Vagy csak úgy tűnt neki. Halványszürke zakót, fekete nadrágot viselt, és a nyakában kasmírsál volt. Mélyen ülő ráncai még megközelíthetetlenebbé tették az arcát. Alapból volt benne némi távolságtartás. Leült a bejárathoz legközelebb álló asztalhoz és várta, hogy valamelyik felszolgáló észrevegye. Laura természetesen meg sem közelítette, több okból kifolyólag. Nem volt megfelelő az öltözéke, és aznap semmi kedve nem volt csevegni egy morcos férfival. Tekintete az ajtót szuggerálta, közben meg csak-csak eszébe jutott, hogy Luca vajon mit ügyködhet Balázs közelében. Nincs gyalázatosabb érzés, mint a saját húgra féltékenyen gondolni, tudatosult benne. Ezért gyorsan elhessegette a kínzó érzést.
Andi vette észre legelőször a törzsvendéget. A legszebb mosolyát rajzolta a fejére és odapattant hozzá. Bólogatott, mosolygott, felírta a rendelést, majd újra bólogatott, de már nem mosolygott. Vajon mit mondhatott neki a férfi?
Amikor visszajött leadni a rendelést, csak úgy odalökte, hogy két macaron és egy hosszú kávé lesz. A barista fiú felvonta a szemöldökét, és halkan megjegyezte:
– Lesz… lesz, ha megcsinálom, te felfuvalkodott liba.
Andi szerencsére nem hallotta. Dúlt-fúlt, látszott a fején, hogy valami nem stimmel nála, de erőt vesz magán.
Dél is elmúlt, de se Balázs, se Madame Novák nem mutatkozott. Nem volt ez így jól. Laura teljesen belefáradt a várakozásba. No, nem a főnökasszony miatt, mert egy újabb kellemetlenség nem hiányzott neki. Az emberek jöttek-mentek, péntek délutáni vibrálás érződött a levegőben.
Laura lassan elengedte magában a türelmetlenséget. Két óra tájt azonban, amikor egy cseppet fellélegezhetett volna, valaki hátulról befogta a szemét. Nem hallott lépteket, és mivel csak az udvari bejárat felől érkezett, azonnal tudta, hogy Oliver az.
– Oliver, nem nyomd már ki a szemem! – kiáltotta vidáman.
– Szervusz lepkelány! – nevetett a srác – Már össze kell fogatni téged valamivel, különben szétesel?
– Nagyon vicces vagy! Volt egy kis baleset… Aztán nem tudtunk jobb megoldást.
– Ez a hely neked nem hoz szerencsét, nem gondolod? – komorodott el a fiú.
– Ez semmiség! Andi véletlenül leöntötte a ruhám. Ennyi az egész! Nem az évszázad tragédiája történt – tiltakozott Laura. – Meghoztad a tejet meg a többit?
– Mi az, hogy! És olyan sajtot hoztam a croissant-hoz, hogy mindenki megnyalja utána a tíz ujját!
Andi, ahogy meghallotta a vidám hangot, azonnal ott termett. Laura elé furakodott és vicceskedve odatartotta az arcát Olivernek.
– Már nem is üdvözlöd régi barátnődet? – kérdezte cukiskodva.
– Jaj, dehogynem! – bólintott a fiú. – Hello, puszillak! – tette hozzá, de nem csinált semmit. Laura ránézett Andira, aki zavarba jött, elpirult és szeme lángokat lövellt. Laurára.
Juditka kuncogni kezdett.
Oliver sarkon fordult és elindult a hátsó ajtó felé.
– Ez mi volt? – kérdezte halkan Laura, hogy Andi meg ne hallja.
– Ez egy nemkívánatos csaj lepattintása volt premier plánban.
– Elég faragatlan módon.
Judit beletúrt a hajába, elgondolkozott, és ennyit tett hozzá:
– Majd később elmesélem! De ajánlom, hogy légy résen! Andi jó munkaerő, de veszedelmes ellenség.
Laura meghökkent. Ki a fene gondolta, hogy akaratán kívül belemászik egy régi kapcsolatba?
Oliver ez alatt kipakolt. Inas testén megfeszült a pólója. Ha vékony is volt, ez senkinek nem tűnt fel, mert szálkás izmai sok erőt sejttettek. És a feneke sem volt utolsó. A fene vigye el, hogy ő meg ilyesmit vesz észre, gondolta Laura megfedve önmagát, de azért a tényt nyugtázta. A farmer és fehér póló alatt és mögött egy érdekes személyiség lakott. Erre kezdett lassanként ráébredni.
A kamra megtelt illatos sajttal, tejjel és tejszínnel. Oliver mindig kiváló árut szállított, ezért is szerették.
Amikor végzett, az egyik láda aljáról elővarázsolt valamit. Egy darabka sajt volt az.
Kivette és visszasétált a kávézóba.
– Ezt neked hoztam, lepkelány! – mondta.
– Ez meg mi? – lepődött meg Laura már sokadszorra.
– Új sajttal kísérletezek. Azt hiszem, nem lett rossz. Kóstold meg!
Juditka intett Laurának, hogy nyugodtan hátra mehet pár percre. Laura rámosolygott. Milyen kedves vele!
– Csak pár perc, amíg eszem valamit, jó? – mondta neki.
– Nyugodtan, és igyatok is hozzá egy finom teát!
Laura kért két csészét. Meg sem kérdezte, Oliver szereti-e a teát, mert a fiú biztosan tiltakozott volna, ha nem. Kiválasztott két erős fekete tea filtert, és már forrázta is őket. Oliver lehuppant a kis étkező egyik székére és csendben figyelte. Nem bírta ki, hogy ne mosolyogjon, ahogy a szeme a hajcsatra tévedt.
A sajt kiváló volt. Enyhe fokhagyma és valami ismeretlen fűszer járta át. A ropogós baguette mellé fenségesen illett. Mindkettőjüknek jól esett csendben eszegetni, és a teát kortyolni. Oliver elmesélte, hogy kiskorában hogyan ejtette bele a macskát az egyik tejes hordóba, amiben az aludttej várakozott. Azt is, hogy az apja úgy kiabált vele, hogy azt hitte, megüti a guta, pedig ő csak a macskát akarta megitatni. Laura elképzelte a lelkes kisfiút, aki nagy szeretettel próbálkozik…Végtelenül kedves volt, ahogy mesélt, ahogy a szeme is nevetett beszéd közben. A délután megfényesedett ettől a pár egyszerű perctől. Aztán megcsörrent a telefon, és Olivernek mennie kellett. Megköszönte a teát, és már ott sem volt. Laura most is, mint az utóbbi pár nap alatt, megállapította, hogy nagyon szeret vele lenni.
Lesöpörte szoknyájáról a morzsákat, aztán fogta a két csészét és a mosogatóba tette. Majd kissé elábrándozva ment vissza a pult mögé, ahol Juditka tartotta a frontot. Azt már nem vette észre, hogy Andi csúnya tekintettel méregeti. Azt sem látta, ahogy a lány gunyorosan elvigyorodik, majd bólint valamire, amit önmagának mond.
Balázs aznap nem jött be. Madame Novák sem. Egyik sem volt megszokottnak mondható. Vajon mi történt? Az alkalmazottak, ha meg is lepődtek, nem mutatták. Viszont Laura kicsit szomorkásan nyugtázta magában, hogy Balázzsal nem hogy egy lépést haladt volna előre a kapcsolatuk, inkább, mintha ma hátrált is volna.
Az októberi péntek a vége felé közeledett. Már mindegyikük elfáradt, de a vendégek még csak ekkor kezdtek igazán szállingózni. Laura cipője kiállta a próbát, nem törte fel, nem nyomta. Ránézett az órájára, és látta, hogy fél óra és végez. Az a nap már nem tartogatott számára ajándékot Balázstól. Igaz, Oliver sajtot hozott neki, ami azért is csodás volt, mert a fiú gondolt rá, és azért is, mert iszonyúan ízlett neki.
A pult mögött állva, figyelve a sietős vásárlókat, Laura gondolatai Lucához tértek vissza. Elhatározta, hogy mihelyt végez, felhívja és megkéri, beszélgessenek, mert jó lenne tisztázni a köztük lévő helyzetet. Sejtette, hogy ez nem lesz könnyű, de meg kellett próbálnia.
És ekkor megtörtént a legrosszabb, ami történhetett aznap. Nem a szívnek, de a szív miatt.
Andi egy tálcával egyensúlyozott el mellette, amelyen egy nagy bögre forró víz volt. Nem tudni miért ott, és akkor, de megbotlott és a víz egyenesen Laura kezére borult. A lány elfehéredett, és a fájdalomtól megszólalni sem tudott. Nem ordított, nem sikított, csak állt ás nézte, ahogy a karjáról a víz a kötényére folyik.
Juditka viszont nagyot kiáltott.
A vendégek is felkapták a fejüket. Laura szeméből lassan csorogni kezdett a könny, és az égés fájdalma elárasztotta az egész testét, pedig csak a karját érte.
Andi meghökkent, de ijedtségnek nyoma sem volt a tekintetében. Viszont egy üzenet volt benne, ezt még a vak is látta volna:
– El a kezekkel a pasimtól, mert jön még folytatás!
Folytatás hétfőn
fotó: Pinterest
