Créme Brulée – 20. rész – Minden jó, ha…

“Nem lenne jobb, ha elmennél, és megpróbálnád kideríteni, mi is történik a háttérben?
– Igazad lehet. – Laura csalódottan sóhajtott. A számot azért felírta.
– Most mennem kell – pattant fel a húga. – Eszembe jutott valami, és utána akarok járni.
Laura nézte az újra felszabadult, izgága húgát, és már egyáltalán nem haragudott rá.
– Ne kerülj bajba! Jó? – kérte, miután megölelték egymást.
– Én? Ugyan már! Ne feledd, hogy nem engem öntöznek forró vízzel! – kiáltotta az nevetve.  És már ott sem volt.”

Az előző részeket itt olvashatod

Rossz éjszaka volt, rémálmok gyötörték. Hol Balázs kergette álmában, hogy egy ismeretlen férfi. Mindkettő mosolygott, és az egyik kést tartott a háta mögött. Hajnalban leizzadva ébredt. Hirtelen azt sem tudta, hol van, és milyen nap van. Nem értette, miért kavarodott fel ilyen hirtelen élete állóvize, de talán így is volt ez rendjén, mert túl régóta nem történt vele semmi. Most meg mintha nagy változások előtt állna, pedig nem is érezte készen magát minderre. De hát az ember sose mondja magának, hogy na, kinyitom az ajtót, sétáljon be valami új, és majd nem rettenek meg. Legtöbbször már a sodrás közepén vesszük észre, hogy az ár elragadott bennünket.

Hajnali öt órakor a kinti sötétség nem tűnt biztatónak. Maga az ősz sem volt az. Egyetlen egy szívmelengető dolgot azért nem felejthetett el Laura: ott volt Oliver, aki érezhetően egyre jobban kinyílt felé. Nem emlékezett olyan pillanatra, amikor a fiú nem lett volna hozzá kedves. Még akkor is, amikor azt hitte, gúnyolódik vele, akkor is csak játszott minden bántó szándék nélkül. Oliver volt az a srác, akinek helyén volt a szíve, tele volt tervekkel, és a munkától sem félt. S abban is biztos volt, hogy mellette nem fog unatkozni.

 
 

Balázs pedig a filmsztár volt,  rosszfiú a vászonról. Az, aki után ácsingóznak a lányok, de nem ismerik a valóságot. Majdnem bedőlt neki. Majdnem elkápráztatta leírhatatlan eleganciája, sármja. Ez viszont nem elég a mindennapokhoz. A férfiban ott rejlett a gonoszság…

Vajon milyen papírok lehettek azok, amiket keresett? Mit akarhat Balázs a kávézóval? És ebben a pillanatban eszébe jutott valami. A nő, akinek a lakásán kutakodott az a Tihamér nevezetű, talán ő lehetett. Akkor, amikor lement a boltba. Amikor nem volt zárva az ajtaja, de nem fordított nagy figyelmet erre. Könnyedén elhessegette, pedig biztosan tudta, hogy bezárta.

Érezte, hogy ez a vasárnap mindent meg fog változatni. Ezen a délelőttön vár még rá Madame Novák és egy Balázzsal való nem találkozás. Ez találó kifejezés volt…. A nem találkozás lehetősége viszont  tényként lebegett a levegőben, ám úgy döntött, csak Madame Novák után mondja le. Valami félelem is megült benne.. Nem attól, hogy Balázs csalódni fog, inkább attól tartott, hogy lesz-e következménye az elutasításnak.

Amíg így morfondírozott, elaludt. Fél tizenegy is elmúlt, amikor egy váratlan zaj felébresztette. Valaki veszekedett a folyosón. A ház lakói időnként kivetkőztek magukból, ahogy az már lenni szokott. A perpatvar most épp jól jött neki.  Olyan gyorsan zuhanyozott le, mint még soha. Huszonpár éve alatt még egyszer sem készült el hajmosással, sminkkel együtt húsz perc alatt. Felkapkodta magára a piros ruháját, amelyben mindig csinosnak érezte magát. Jöhetett a ballonkabát és a svájcisapka. És a tükörből egy izgatott francia csaj nézett vissza. Persze nem ússza meg késés nélkül, de talán öt perc nem a világ, gondolta.

A Créme Brulée élete már javában zajlott. A borongós őszi vasárnap csodás lehetőség volt azoknak, akik egy forró csoki társaságában akartak időzni egy kellemes helyen. Meglepően sokan ültek az asztaloknál. Juditka meghökkenve nézett rá, amikor meglátta.

– Te nem bírsz a fenekeden maradni? – kérdezte nevetve.
– Dehogynem, de most nem dolgozni jöttem – magyarázta vígan.
– Beugrottál egy sütire? Na, várj, most érkezett  az almás pite, adok egy darabot!

Laura kacagott.

– Isten ments! Inkább egy erős kávét, ha tudsz. Jelenésem van Madame Nováknál.
– Komolyan? Mi akar tőled? Felvesz állandóra?
– Mindjárt kiderül, de az biztos, hogy leszedi a fejem, ha még többet kések… – kiáltotta  és egy szempillantás alatt a főnökasszony ajtajánál termett elfeledve kávét és mindent. Erősen dobogott a szíve, nem is értette, miért. Mint valami rossz gyereknek, aki valami csínyt követett el. Kopogott.
– Jöjjön csak, Laura, már azt hittem, elfeledkezett a megbeszélésünkről!

Laura tele szorongással lépett be a már ismerős irodába. Most is meglepte az a rend, ami ott fogadta.

Madame Novák nem mosolygott, de nem is volt barátságtalan.
– Kérem, üljön le! – mutatott a kényelmes fotelre.
– Jesszusom, mi lesz itt? – töprengett a lány. Valahogy kivégzés szaga volt az egésznek.
– Nagyon fontos dolgot szeretnék magával megbeszélni. Először is szeretném, ha tegeződnénk!

Laura kikerekedett szemmel hallgatta. Ez jobban kezdődik, mint remélte.

– Igen… – hebegte. – Ha így látja…látod jól…
– Elvégre rokonom vagy. És nem sokára nagy felelősséget rakok rád, megérdemled.
– Rám? Ezt hogy érti…érted?
– Szeretném, ha a kávézót te vezetnéd.

Nagy csend lett. Vajon jól hallotta, amit Madame Novák mondott?

– Én? Miért?– kérdezte döbbenten.
– Először is azért, mert én már nem akarom. Szeretném, ha a tied lenne. Valahogy a sors is errefelé irányított téged. Jó ideje szerettem volna már élvezni az életet, és nem akartam tovább a Créme ügyeivel bajlódni, erre odafent meghallgatták az imáim. Ideküldtek téged, aki a testvérem unokája vagy. Ennél jobb nem is történhetett velem.

Laura meghatódott.

– De én nem értek ehhez! És mit jelent az, hogy az enyém? – tiltakozott.
– Pontosan azt, amit mondok. Te fogod örökölni utánam. Pontosabban sokkal előbb. A napokban már előkészítettem a szerződést. Én már utazni és pihenni szeretnék. Viszont te meg Oliver majd viszitek a helyet a hátatokon. Méghozzá remekül. Tudom.

Laura mélyen elpirult.

– Oliverrel? – kérdezte zavartan.
– Ne hidd, hogy csukott szemmel járok… Láttam, hogy vonzódtok egymáshoz.
– Oliver is tud róla?
– Dehogy tud, veled akartam közölni, őt csak mellékesen említem, mert biztos vagyok benne, hogy remek páros lesztek.

Laura szó nélkül maradt. Ilyesmi nem minden nap történik az ember életében. Egy kávézót örököl, amely addig is a szíve csücske volt. A főnökasszony neki adja, mert megbízik benne. Megerősíti abban is, amit eddig is tudott, hogy Oliver csodás pasi. Érhet ennél nagyobb boldogság valakit váratlanul? Hát nem sok.

– Madame Novák… Nem tudom, mit mondjak!
– Mit mondanál, kedvesem? Csakis igent. És akkor én felállok, és már itt sem vagyok. Szükség van a fiatalításra. A gárda már megvan, ismered őket, nem lesz gond velük. Legfeljebb eggyel – tette hozzá kacsintva.

Úgy látszik valóban mindent tudott – De arról majd teszel, hogy a küszöböt se lépje át.
– Istenem…
– suttogta Laura boldogan. – Hogy köszönjem meg?
– Úgy, hogy felvirágozatod – mondta kacagva Madame Novák. – Egy dolgot azonban még tudnod kell, ami remélem, nem veszi el az örömöd.
– Remélem…
– Van egy befektetési társaság, ami a nyakamra jár egy ideje. Valamiért nagyon kellene nekik az épület. Kezdetben rengeteg pénz ajánlottak, később azzal fenyegetőztek, hogy ha kell keményebb eszközökhöz folyamodnak… Mostanában, mintha feladták volna. Egy biztos, nem tiszta eszközökkel szerették volna elérni, hogy eladjam a kávézót. Mindvégig elhajtottam őket. Bízom benne, hogy téged nem fognak megkörnyékezni.

Laura felsikoltott.

Már tudta, mit kerestek nála. Azt hitték, ő a tulajdonos, és ha így van, akkor a papírokkal megzsarolhatták volna őt. Vagy ki tudja pontosan milyen szándékuk volt vele.

– Ennek a befektetési társaságnak van valami köze a Váradi féle bankhoz? – kérdezte csendesen.
Most Madame Novák álla esett le a csodálkozástól. Nézte Laurát, és nem tudta mire vélni a kérdést.
– Alaposan megleptél ezzel a kérdéssel, kislány! – mondta kisvártatva. – Igen, ők állnak a háttérben. Legfőképp az apa, aki messze földön híres gazember. Van egy fia. Talán láttad már a kávézóban.
– Igen, láttam – jegyezte meg a lány. És most már minden érthető volt. Nem volt itt szó sem hódításról, sem romantikáról. Az élet ennél egyszerűbb és kegyetlenebb. Balázs új módszert választott, mert az addigiak nem váltak be. Lehet, hogy nem volt olyan aljas, mint az apja, de semmivel sem volt jobb nála. Ezt nagyon rossz volt beismerni és elfogadni. A mozivásznon soha nem így működik a romantika. Ott mindig jó a történet vége. Az övéké azonban nem volt az. De nem is volt olyan, hogy övéké. Laura egyre biztosabban érezte, hogy már Oliver lesz életének főszereplője.

– Jó lesz vigyáznod vele, mert úgy hírlik, legalább olyan ravasz, mint az apja. És legalább olyan jóképű is.

A lány bólintott. Tudta, majdnem belesétált a csapdába. De csak majdnem. Viszont megkönnyebbült. Nem is fájt a szíve, pedig pár napja még fél karját odaadta volna egy randiért.
Felállt és odalépett Madame Novákhoz.
Melegen átölelte és csak annyit suttogott neki:
– Köszönöm! – A sírását alig tudta visszatartani, de ez már amolyan örömből fakadó sírás lett volna.
Madame Novák elfogódva nézett rá…
– Istenem, mennyire hasonlítasz Ilonára! – mondta. – Remélem, te boldogabb leszel.

Laura Oliverre gondolt, elmosolyodott és bólintott.

– Igyekezni fogok!

Azzal elköszönt és kilépve az irodából elöntötte az öröm. A tökéletes pillanat öröme, amikor minden, de minden csodálatosnak tűnik. Elővette a telefonját, és két üzenetet írt. Az elsőt Olivernek, amelyben közölte, hogy személyesen akarja elmondani neki a csodálatos dolgot, ami történt vele. A másodikat Balázsnak, amelyben csak annyi állt, köszöni, de nem érdekli a vacsora sem most, sem máskor. Válasz nem jött. Laura tudta, hogy ezzel nincs vége a harcnak a Créme Bruléért, de nem bánta. Már tudta, hogy lesz mellette egy csodálatos pasi, akire mindig számíthat. Ez ezer százalék volt, érezte a zsigereiben. (vége)

BONUS rész vasárnap este!!!

fotó: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here