Csak hazáig bírjam ki

Iszonyatos fejfájásra ébredt, ráadásul az ébresztő is a megszokottnál hangosabban szaggatta a dobhártyáját. Vagy, legalábbis úgy tűnt… A férje már rég melóban, ő meg egyszerűen képtelen kikászálódni az ágyból. Ma el kell mennie a postára, valami hülye ajánlott küldeményért. Ez a tény, hogy neki most ki kell mennie, és kedvesen és illedelmesen kell társalognia valakivel, már az előző estéjét is elrontotta. Sosem volt egy laza, nyitott típus.

 
 

Kivergődött a konyhába, és szokásához híven kinyitotta a kamra, vagy ahogy ő hívta magában, a szentély ajtaját. Aztán eszébe jutott, hogy inkább egy kávét kéne innia, és sietve fel kellene öltöznie, így inkább elővette a kotyogóst a szekrényből.

Egy fél órával később már a deres kaput nyikorgatta, és lassan, de céltudatosan a posta felé vette az irányt. Útközben szerencsére nem találkozott senkivel, így a lépte is egyenletes, a gyomra is nyugodt maradt, mire a málló vakolatú, zöld korlátos épülethez ért. “No, eddig meg is volnánk!” – fújta ki a téli párát zakatoló szíve mellől.

“Jó reggelt!” – zörögte udvariasan, de nem sikerülhetett valami kedvesre a köszöntés, mert az ablak mögött ülő nő összerezzent, és kerek szemekkel vette át tőle az értesítőt. “Igazolványt kérek!” – bökte ki végül a postáskisasszony, aki már biztosan nem volt kisasszony: legalábbis vörös, megviselt arca és kissé remegő keze erre engedett következtetni.

Hazafelé számolta a lépéseket – visszafelé, nagyjából, hogy még mennyi lehet hátra. Nem sokat tévedett, és amikor a vaskapu nagyot csattant mögötte, szinte az erő is kiment a lábából, annyira megkönnyebbült. 

Az előszobában levette a kabátját, és felhúzta a meleg házi papucsát. A kamra felé vette az irányt. Tudta, hogy a szentély titkos örömöket, teljes megnyugvást kínál neki. Remegő kézzel húzta elő az üveget a zsíros bödön mögül, majd nagyot kortyolt belőle.

Ma már semmi rossz nem történhet. 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here