Egy kiló szeretet – 10. rész

“– Holnap tudunk beszélni egy pár szót? Vagy talán inkább hétfőn, miután Emese elment iskolába. Fontos lenne. Ha van kedved, kávézzunk együtt!”

A sorozat többi részét itt olvashatod

A hétfő reggel a szokásosnál is kapkodósabb, idegesebb lett. Elaludtak, ráadásul az eső is esett, ami miatt egy-két melegebb ruhadarabot is elő kellett túrni a szekrény mélyéről, és gyorsan kivasalni. Végül Emese épp időben el tudott indulni, vagyis, ha szerencséje lesz, beér az első órája elejére.

Edina pillanatok alatt letusolt, felvette kedvenc csíkos ruháját, befonta a haját, felkente kedvenc mályva rúzsát, végül felkapkodta Emese nappaliban szétdobált gönceit. 

 
 

Egy gyors szellőztetést is beiktatott, mert túl erősnek érezte a levegőben a parfümöt, nem akarta, hogy Dávid azt higgye, miatta tuningolta fel így magát. Mintha üvegből lettek volna a falak, Dávid pont akkor kopogtatott át, amikor Edina mindennel elkészült. 

A nő kinyitotta az ajtót, és meglepődve látta, hogy Dávid egy hatalmas tálcát egyensúlyoz a kezében.
– Jó reggelt. Kint szakad az eső, ezért arra gondoltam, ahelyett, hogy kimozdulnánk, házhoz hozom a kávézót… Főztem kávét, van tejszín, és vajas croissant-ért is leszaladtam a pékségbe. Jó lesz?

Edina mosolyogva engedte be… bírta a megoldás-centrikus és kreatív fickókat. Az étkezőasztalhoz kísérte Dávidot, aki szép lassan mindent lepakolt a tálcáról, majd leült Edinával szemben.

– Nagyon rendes kislányod van. Büszke lehetsz rá – vágott bele mondandójába Dávid. – Egész nap figyelmesen és illedelmesen kérdezett, beszélt. Nagyon okos és érzékeny lány. Azt hiszem, hogy valami nagy titkot hordoz, ami esetleg okozhatta ezt a hirtelen fogyást is.

Az történt, hogy a juhoknál állva szemtanúi voltunk annak, amikor egy nagyobb gyapjas nekimegy és elsodor egy kisebb termetűt. Emese sokáig nézte, majd annyit mondott szinte magának: mindig így van – a nagyobb erőszakot vesz a kisebben.
Így, ezekkel a szavakkal. Szerintem ez nem túl gyakori szófordulat egy tizenöt éves lánytól…

Edina döbbenten hallgatott. Nem hitt a fülének. Hogy jön ez az idegen férfi ahhoz, hogy azt állítja, hogy ő egy félmondat alapján rájött, mi Emese betegségének az oka? És amúgy is… egyetlen mondatból ilyen durva dologra következtetni… az kifejezetten egy arrogáns okoskodásnak tűnik. Arra pedig nincs szüksége. Még ha az apja, az orvos mondta volna ezt, meg is értené. De ő is inkább terapeutához küldte Emesét, hogy az derítsen fényt az anorexia okára. Ki ez a Dávid?! Ki? Edina elszámolt háromig, majd mély levegőt vett, és higgadtan beszélni kezdett:

Én nagyon tisztellek amiatt, hogy a lányomat elvitted kirándulni – Emese egész hétvégén rólatok áradozott, meg az állatokról mesélt. Ennek ellenére azt gondolom, hogy nagyon messzire mentél azzal, hogy kvázi kioktatva azt állítottad, hogy Emesét bántalmazták… Én vagyok az anyja. Úgy vélem, észrevettem volna, ha ilyen dolog történt volna a lányommal. Dávid, neked nincs is gyereked, honnan tudhatnád, hogy működnek a kamaszok? Mondanak azok mindenféle dolgot…

Dávid nem is tudta titkolni megbántottságát. Bólintott egyet, nagyot hörpintett a kávéjából, majd megköszörülte a torkát.
– Nos, te biztos jobban tudod. Neked van gyereked. Én csak segíteni akartam.

Hosszan ültek még az asztal mellett szótlanul, majd a férfi pakolni kezdett. Mindent szépen a tálcára helyezett, majd felállt. Edina kikísérte az ajtóig. Érezte, hogy ez a találkozó nagyon rossz irányt vett, de nem jutott eszébe semmi, amivel enyhíteni tudta volna a sértett hangulatot.

– Azért majd figyelj Emese jelzéseire. Sokszor egy váratlan pillanatban, egy burkolt mondattal árulják el a legfájdalmasabb titkukat. Bár honnan is tudhatnám ezt… nekem nincs kamaszom. Sem. Szép napot – mondta búcsúzóul Dávid, és átsétált a szomszédba.

Edina alig bírta kivárni, hogy Emese hazaérkezzen. Még jó, hogy rövid napja van, így egykor már itt lesz vele… addig ki kell találnia, hogyan faggassa ki úgy, hogy ne derüljön ki, hogy Dávidtól kapott – szerinte alaptalan – fülest. Nem jutott eszébe semmi vattacukros körítés, így, amikor a lánya hazaért, és kifaggatta, milyen volt a napja, bele is vágott a témába… 

– Kicsikém. Tudod, hogy én nagyon szeretlek. Mindennél jobban. Isten ajándéka vagy. Mindent megtennék érted, és a gyógyulásodért. De csak akkor tudok segíteni, ha te is segítesz nekem. Emese. Elárulnád, ha valaki bántott volna, ugye? – nyomta le kíméletlenül monológját a nagyokat pislogó kamaszlánynak.

Emese fülig vörösödött, amiről Edina rögtön tudta, hogy élő sebbe nyúlt – csak nagyon ritkán, valami nagyon ciki dolog kiderültekor pirult el a gyerek.

– Persze, hogy el. Csak nem értem, hogy ezt most miért kellett… – lökte hátra maga mögött a széket, és viharzott be a szobájába a lány.

Edina lezsibbadva ült tovább az étkezőasztalnál.
Miféle mélységes titkot hordoz ez a gyerek hónapok óta? Ki bántotta és miért? És miért nem szólt róla? Na, persze, erre rögtön tudta a választ… Zsolt és ő az elmúlt időszakban vagy nyíltan gyűlölte egymást, vagy büszke hallgatásba burkolózott… hogyan is mert volna megnyílni egy kamasz egy ilyen helyzetben?
Órák teltek el, míg Emese újra fel nem tépte szobája ajtaját. Vörösre sírt szemei árulkodtak arról, mivel töltötte bent az időt. Odament a konyhában mosogató Edinához, és a pultra tette a táblagépét, majd visszament a kuckójába.
Edina lassan megtörölte a kezét, majd a kütyü után nyúlt. Tudta, hogy amit a gépen talál, az a gyereke legmélyebb titka, és az igazi oka az anorexiának, amely majdnem elragadta tőle Emesét. Remegett a lába, és kiszáradt a torka. 
Darabosan, mint valami robot, bemasírozott a hálószobájába, majd olvasni kezdte Emese hónapokkal ezelőtti naplóját. 
Lassan kezdett kirajzolódni a rettenet, amelytől minden anya félti a gyermekét. A zaklatás, a zsarolás, és a verbális agresszió…
Emese rosszkor volt rossz helyen. Látta, ahogy Benedek egy kilencedikes lányt molesztál… ezért bűnhődött hónapokon keresztül… Érzések, félmondatok, néha csak pár trágár szó… a napló tele volt Emese legmélyebb titkával, fájdalmával, betegségének egyértelmű okával… 
Edina könnybe lábadt szemmel olvasta a sorokat, majd zokogásban tört ki. Tudta, nem ordíthat, csak felverné az egész házat. A kispárnájába fúrta hát az arcát, és görcsösen, megállíthatatlanul, üvöltve bőgött egy fél órán keresztül.

Másnap két kisírt szemű nő állt az előszobában összeölelkezve. “Bocsáss meg, bocsáss meg!” – hajtogatta Edina, de Emesének nem volt mondandója. Csendben kisétált az ajtón. Bőven beér a suliba, nem kell sietnie.

Tíz perccel később Edina kopogásra lett figyelmes. Talán Emese hagyta otthon a kulcsát, vagy valami fontos könyvet? De Dávid volt az. Dejavu kerítette hatalmába: a férfi ott állt egy kávéval és péksütivel megpakolt tálcával a kezében. 

– Nem panel, de mégis áthallatszott, hogy sírsz. Elmondta, ugye? – kérdezte halkan a férfi.
– El. Gyere be – válaszolta elcsukló hangon a nő.

Folytatás hétfőn

Előző rész

fotó: Pinterest

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here