Eladtam a testem – 3. rész

“Tamás töltött egy kis félszáraz vörösbort. Nézte, ahogy Petra belekortyol és érezte, ahogy süt belőle a félelem. Félt szeretni és nem szeretni. Pontosan tudta, egy vacsorával nem lehet meggyőzni egy nőt, hogy valaki szereti, pláne azzal az előélettel, amely az adott nőnek van. Ezért koccintott vele, majd finoman megsimogatta a vállát.”

A sorozat többi részét itt olvashatod

Petra életében nem szorongott annyit, mint előző este. A normál emberi randi, a vacsora úgy felkavarta, hogy legszívesebben felpofozta volna magát. Szerette volna figyelmeztetni a szívét, hogy ez nem az, aminek látszik, de nem lehetett. Ha nem az, akkor mi? És ha mégis az? Lehet-e ebből a kapcsolatból valóság?

Megfájdult a feje és egész este kedvetlenül társalgott, majd elnézést kért és megkérte a férfit, vigye haza. Biztos volt benne, hogy Tamás megbánta már az egész vacsorát, hiszen mennyivel könnyebb dolga volt vele, amikor csak jött, megkapta, amit akart és fizetett. Petra feje akkor nem fájt egyszer sem.

 
 

A férfi nem mutatta, hogy megbántódott, nem erőltette, hogy maradjon, egyszerűen hazavitte és kérte, hogy aludjon egy nagyot. Úgy tűnt, mintha sejtené, mi játszódik a nőben, ez viszont lehetetlen volt.

Petra, ahogy végigdőlt a kanapén és egy pillanatra lehunyta a szemét, hallotta, hogy üzenetet kapott.
Elmosolyodott.
Korai volt az öröme, mert egy régi ügyfele próbálkozott újra, pedig többször megmondta neki a napokban, hogy véget vetett a régi életének, ám az nem akarta elfogadni. Most is azért könyörgött, hogy legalább hallgassa meg.
Esze ágában sem volt, mert ha pontot tett valaminek a végére, akkor az pont volt, és nem bizonytalan vessző. De a múlt és az ott megismert emberek ezt nem tudták. A lelke mélyén sejtette, hogy nem ússza meg ilyen könnyedén.
A négy év még élénken kiabált mögötte, és egy tollvonással nem lehetett kitörölni. Írt egy rövid, határozott üzenetet, amelyben kérte, hogy értse meg Jocó, nem jöhet, és nem áll már a rendelkezésére. Egy haragos emoji lett a válasz, de ez már nem kavarta fel. A másnapi teendők közé azonnal felkerült telefonszámának megváltoztatása. Már az is hiba volt, hogy eddig halasztgatta.

Nem kellett gyógyszert bevennie, úgy elaludt este, hogy már nem hallotta az újabb üzenetek sorát, amelyben Jocó egyre dühösebben próbálta elérni őt, majd az utolsóban megfenyegette. Azt írta, tesz róla, hogy ne legyen nyugta, ha már ennyire beképzelt lett az utóbbi időben.

Ezzel a lehetőséggel, a fenyegetéssel, a ronda szavakkal nem számolt. Nem volt mimóza, de ha rohadt almához és ócska rongyhoz hasonlították a kurtizán egyéb szinonimája mellett, nem esett jól neki.

Az elmúlt időszak sok dologra megtanította. Többek között arra is, hogy kétféle ember létezik: az egyik, aki elbírja a visszautasítást és belül szenved, a másik viszont nem, ezért támad. Egyik sem volt kellemes, de ez utóbbit veszélyesebbnek érezte.

A reggel a maga egyszerűségével meghozta a feloldozást. Nem fájt már a feje, ezért úgy döntött, elmegy bevásárolni, majd megpróbál munkát keresni. Volt pár barátja, aki talán tud majd segíteni. A tartozás hátralévő részét nem úszhatja meg. A bank nem jótékonysági intézmény, ezt megtapasztalta az idők során.
Öltözködés közben feltűnt neki, hogy megint fogyott, ami nem lett volna baj, ha nem ötvenöt kiló lett volna. Ráfogta a stresszre és gyorsan keresett egy régebbi farmert, ami kellemesen feszült rajta.

Tamás nem jelentkezett, nem érdeklődött. Ettől némiképp elszomorodott, de ismerte a férfiakat. Nem jelentett semmit, ha kereste, vagy az sem, ha nem, mert ők máshogy álltak a lelki kérdésekhez.

Amikor leért az utcára és a reggeli hűvös levegő megcsapta az arcát, egyszeriben kislánynak érezte magát.
alaha mindig hajnalban kellett elszaladnia a boltba tejért és zsemléért, mert az apja csak a frisset volt hajlandó megenni. Éveken át minden reggel ugyanabban az időpontban jelent meg a boltban és megvette a két liter tejet és a tíz zsemlét. A boltos már nem viccelődött vele, csak szó nélkül nyújtotta. Elképesztően réginek tűnt ez az emlék, mert a kislány már rég halott volt és az idők folyamán egy nő született az emlékéből, aki nem tudott mit kezdeni az érzéseivel.

Tamás továbbra sem írt. Jocót letiltotta és a délelőtt folyamán elintézte a számcserét is. Előtte még írt a férfinak, hogy új elérhetősége lett, de az nem reagált arra sem.
Petra már nem csodálkozott. Valószínűleg nem volt fontos a számára. Viszont az ő szíve nem ezt jelezte. Mennyivel könnyebb lenne az élet érzelmek nélkül, gondolta. Minden rugalmasabban menne, és nem kellene azon rágódnia, hogy szeretik-e vagy nem és, ha nem miért nem.

Miközben a harmadik kávét főzte magának, hirtelen belé vágott, hogy hónap vége van, és a másik, a randiszoba bérletét nem akarja meghosszabbítani. Ő sose nevezte volna így, de a férfiaknak nem lehetett azt mondani, hogy a kupleráj ajtaja nyitva áll előttük.
Az a kis lakás, a második kerületben egy cseppet sem hasonlított közönséges bordélyhoz. Két szobából, egy fürdőből és egy apró konyhából állt, és nem is olyan régen Petra még nem gondolt rá fájdalommal. Az a hely a munkahelye volt.

Az öregasszony, akitől bérelte, ugyanabban az épületben lakott, de kettővel felette. Valaha a lányáé volt, akit elveszített. Egyszer azt mondta, Petra emlékezteti rá, ezért sem kér sokat érte.

Hálából olykor vitt neki gyümölcsöt meg fagyit. Mindig pontosan fizetett, ezért soha nem kérdezte meg az öregasszony, hogy mire kell neki a lakás, hiszen nyilvánvaló volt, hogy nem lakik ott folyamatosan. Ezért nagyon hálás volt neki.

Miután megitta a kávét, kocsiba ült. A gyér forgalom mellett negyedóra alatt a kanyargós budai utcában találta magát. Az árnyas fák alatt leparkolt és már nyitotta is a kovácsoltvas kaput, amire ráfért volna egy festés. Felcaplatott a harmadikra és bekopogott.

Hallotta a kopogó lépteket. Az öreg hölgy még otthon is cipőben járt, azt mondta, gyűlöli a textilpapucs surrogását. Bele se nézett a kukucskálóba, már nyitotta is az ajtót.

– Vilma néni! Már megint kérdezés nélkül ajtót nyitott – mondta mosolyogva az asszonynak, akinek ősz haja szoros kontyba volt fésülve, és a lábán lévő barna cipő fényesre volt suvickolva.
– Tudom, lányom, tudom! – válaszolta. – Kerülj beljebb, már vártalak!
– Várt?
– kérdezte Petra meglepődve, mert bár időnként benézett, azért nem volt gyakori vendég. A lányom megszólításon nem csodálkozott, sokszor hallotta már a főbérlő szájából. Ez amolyan régi szokás lehetett nála, amellyel kedvességét akarta kifejezni.
– Sejtettem, hogy egyszer eljön az ideje annak, hogy felmondod az albérletet. Ülj csak le, készítek egy teát. Vagy kávét innál?
– Egy gyümölcstea jólesne.

– Van pogácsa is az asztalon, szolgáld ki magad. Nagyon megfogytál az utóbbi időben.

Úgy tett, mintha nem vette volna észre, hogy Petra egy pillanatra elpirul. Lendületesen kikopogott a konyhába és felrakta a teavizet.

– És a hitellel mi lesz? – kérdezte anélkül, hogy megfordult volna.

Előző rész
Következő rész

fotó: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here