“Az első randi nagyon fontos. Az ember ilyenkor a szebbik-jobbik oldalát mutatja, de azért mégis, megpróbál önmaga maradni, és természetes bájával meggyőzni a másik felet arról, hogy az akarjon vele újra találkozni. Lényeges, hogy egy nő csinos legyen, de ne kihívó, és, hogy ne csak beszéljen, hanem értőn hallgassa is meg a férfit…” – futtatta végig magában mindazt, amit eddig hallott vagy olvasott az első randevúkról.
Neki ugyanis ma este lesz a “duplán első” randija, ahogy ő fogalmazott: eddig ugyanis még soha senki nem hívta el randira, és Krisztiánnal sem találkozott még a haveri körön kívül, kettesben.
A szekrényből kiválasztott egy farmeringet, mely a nyakánál nőies kis masnival záródott, és elővette azt a ciklámen szoknyát, amely szerinte feldobta az egész megjelenését. A fekete táska és tornacipő már az előszobában várta az este hat órát…
Huszonegy évesen fog először randizni. Nem szokványos, konstatálta magában, de hát így hozta az élet. Az érettségi évében filmszakadás, mely évekre eltántorította őt a fiúktól… előtte meg még nem érdekelték őt igazán a szerelmi izgalmak.
Elővette a sminkkészletét, melynek minden egyes darabját nagy műgonddal vásárolta meg. Értékes volt számára a rúzs, amit még akkor is igyekezett viselni, amikor a kórházban… na, és persze a szempillaspirál, amit meg az anyukájától kapott akkor, amikor újra elkezdett nőni rajta a “bunda”, ahogy kínjukban nevetve hívták mindazt a szőrzetet, ami elhullott a kemó során.
Szépnek látta magát. Legalábbis annyira, amennyire egy túlélő láthatja magát – most már sokkal szebb, mint magányosan, felpuffadtan, hajkorona nélkül, hamuszürkén.
Nem tudta, mikor beszéljen majd az elmúlt évek viszontagságairól… hogyan is érthetné meg egy átlagos egyetemista fickó, miken ment ő keresztül…?
“Majd talán a második randin felhozom…” – engedte el a dilemmát, mely egyre inkább nyomasztotta az idő előrehaladtával.
Apropó, idő! Sietve az órájára nézett, és megállapította, hogy ha nem indul el azonnal, el fog késni.
Krisztián kedves volt és figyelmes, és, mintha ő is ismerte volna az első randikra vonatkozó tanácsokat: sportosan elegáns volt, és nem csak beszélt, kérdezett is. A szigeten sétálva aztán egyre sűrűsödött közöttük a levegő.
– El kell mondanom valamit, amiről lehet, hogy nem most kéne beszélnem, de mégis, fontos része az életemnek. Gyerekkoromban legyőztem a daganatos betegséget. Ne ijedj meg, már egészen jól vagyok. Vannak persze dolgok, melyek örökre megváltoztak bennem… – öntötte rá Krisztián egy szusszra a múltját.
– Hát, tudod, az a helyzet, hogy én ezt megértem – mondta a lány, miután visszaparancsolta kibuggyanó könnyét és érzéseit a szíve legmélyére.
Kézen fogta a fiút, és úgy sétáltak tovább a lámpák fényében, mint akik tudják: igazán összetartoznak.
fotó: Pinterest