Fahéj és szerelem? 14. rész

Majdnem karácsony lett. Nem fehér, de nem is szürke, mert a nap ragyogott, és Angéla jókedvűen ébredt. Semmi másra nem akart gondolni, csak az elkövetkező jobb időkre. Végigfutott az agyán, hogy merje-e átengedni magát az érzelmeinek, de aztán megrántotta a vállát. Elég volt már a rosszból, ő jól akarta magát érezni.

A sorozat többi részét itt olvashatod

A karácsony nem a szerelem ünnepe, mégis annak érezte, amikor kótyagosan egy kakaót csinált magának. Lekuporodott a kanapéra és elképzelte, milyen jó lesz, ha délután Ádámmal közösen sütnek, főznek. Maga az élvezet kedvéért. Azért, mert jó együtt lenni. Már lassan el is felejtette, hogy szabad jól éreznie magát ebben a világban minden lelkifurdalás nélkül.

Mielőtt azonban teljesen átengedte magát az örömnek, úgy döntött, felhívja anyját, boldog ünnepet kíván neki, és majd másnap átmegy, ahogy tervezte.

 
 

A fagyos hangra nem számított. Tudta, hogy anyja elfogult a végtelenségig, de abban a reggeli bódulatban még inkább kijózanítóan hatott rá a rideg fogadtatás.

– Angéla, te miért nem tudod elviselni, hogy a bátyád boldog? Fáj az neked? – kérdezte az anyja mártírhangon.

Utálta, amikor felvette ezt a szerepet. Szeretett ebben tetszelegni, és ha csak alkalma volt, élt is a lehetőséggel.

– Anya, elegem van már abból, hogy te úgy kezelsz, mint egy fekete sakkfigurát! Két gyereked van. Dávid az áldott jó, a fehér király, én meg a fekete paraszt, és te mást sem akarsz, mint kettőnket mozgatni! – tört ki belőle az évek alatt összegyülemlő harag.
– Te nem vagy normális! Mi az istenről beszélsz? Nézz már magadba, édes lányom!

A hang metszően rideg és kioktató volt.

– Sose tudtad elviselni, hogy a bátyád sikeresebb. Azt sem, hogy gazdagabb. És most próbálsz a menyasszonya ellen tenni? Ez gyalázatos dolog.
– Gyalázatos? De jó, hogy ilyesmiket tudsz mondani… Semmit nem tudsz, de vádaskodsz. Ugyan kérdezd majd meg a drága Lucát, mi történt az előző munkahelyén? És ha meghallgatod, és hinni fogsz neki, akkor nem sok beszélnivalónk van egymással.
– Nem hinném, hogy van közöm a régi dolgokhoz… De ne aggódj, tudom, mi a dolgom. A gyerekem érdeke a legfontosabb.
– Remek. És ne feledd, hogy a gyereked már nem ovis. Tudnia kell vigyázni önmagára. Senki nem tudja megvédeni a hibáktól, amit elkövetni készül…
– Angéla, nem fejeznéd be ezt a féltékenységi drámát?

Anyja hangja hisztérikusba váltott.

– Rendben. Úgy gondolom, nektek kell rájönnötök, milyen is a jövendő családtag. Én szóltam, de nem érdekelt senkit. Így most kellemes ünnepeket kívánok neked, és tudod mit anya, ne várj holnap. Ünnepeljetek csak nélkülem. Mindenkinek így lesz jó.
– Ebben egyetértünk! – közölte az asszony és letette.

Szép reggel, gondolta keserűen Angéla. De legalább kimondta a dolgokat. Végre nem hallgatott. És hogy ez épp december 24-én történt, az egy szerencsétlen dolog, de a karácsony amúgy is sokszor álságos, egy történés ide vagy oda.

Lehörpintette a kakaó maradékát, lezuhanyozott és pakolást tett a hajára. Nem mindig úgy zajlik minden, ahogy az ember kitalálja, gondolta sokadszorra, és leült a gép elé, hogy egy vadonatúj süti receptet találjon. Ádámmal ennek is újnak kell lennie, nem csak a kapcsolatuknak. Sokáig vadászott, és közben az járt a fejében, hogy mennyire, de mennyire vágyik Ádám karjaiba, a biztonságba. Csak benne ne csalódjon…

Haját hullámokba sütötte, feltett egy szolid sminket és várta, hogy teljen az idő. Még soha nem érezte, hogy ennyire lassúak a percek. Nem akart ráírni a férfira, az gyerekesnek tűnt volna.

Nem sokkal három óra előtt azonban mégis felhívta, mert gyanús volt neki, hogy nem jelentkezik. Sokáig csörgette, de senki nem vette fel. Aztán újra meg újra, mire végre egy női hang beleszólt.

– Üdv. Csapó Ádám telefonja – mondta sietős hangon. – Ő most nem tudja felvenni.
– Ezt hogy érti? – kérdezett vissza.
– Hölgyem! Pontosan úgy, ahogy mondtam.
– Ne haragudjon, de nem értem. Találkoznom kellett volna vele pár perc múlva…
– Az sajnos nem fog menni, mert az úr itt fekszik a kórházban.

Angéla elsápadt.

– Úristen! Mi történt?
– Ön a hozzátartozója?
– A menyasszonya vagyok. Tudnom kell, mi történt! – A hazugság olyan természetesen csúszott ki a száján, hogy maga is meglepődött rajta.
– Volt egy kisebb balesete, benn tartottuk, nem lesz gond. Ide tudna jönni, ugyanis nem tudtuk, kit értesíthetünk?
– Azonnal megyek. Melyik kórházban van?

A női hang már egy fokkal kedvesebben, megmondta. Tíz perces út. Szíve vadul zakatolt. A nap már elromlott, nem volt szükség a süteményreceptre.

A tíz perc majdnem félóráig tartott, mert az utolsó nagy roham megette a városi forgalmat. Érdekes módon, a kórház parkolója is tele volt, pedig úgy képzelte, hogy talán senki nem lesz benn olyankor.

A nővér szigorú szemmel nézett végig rajta, látszott, hogy kedvetlen, menne haza, nem önszántából dolgozik.

– A 101-es – mondta fásultan.
– Köszönöm, és boldog karácsonyt! – válaszolta és megpróbált mosolyogni.
– Azt… Magának is – hangzott a válasz.

Angéla megfordult és szinte futott felfelé a lépcsőn.

A 101-es szoba kétágyas volt, de nem volt benne más csak Ádám, aki aludt. Megállt az ajtóban, de nem mert belépni. Nem tudta, felébresztheti-e.

A férfi mintha megérezte volna, hogy nézik, kinyitotta a szemét. Az ajtó felé fordította a fejét, és elmosolyodott. Ebben a mosolyban benne volt minden, amit érzett és gondolt.

Szeret engem, ébredt rá Angéla úgy istenigazából. Ez nem játék, tényleg szeret.

– Szia! – mondta neki melegen. – Nem arról volt szó, hogy közösen sütünk-főzünk? Azt nem mondtad, hogy nem nálad gondolod!

– Sajnálom, de lusta vagyok, gondoltam, innen nézlek majd! – A mosoly továbbra is ott fénylett az arcán.

Angéla közelebb lépett és megölelte.

– Az ütés miatt?
– Nem, képzeld el, belém jött valaki az éjjel. Aztán elhajtott. Hiába mondtam, hogy nem akarok benn maradni, azt mondták, látva az orrom is, hogy jót tenne.
– De nincs nagy bajod?
– Nincs. Túl vagyok minden vizsgálaton, amin túl lehet ilyenkor lenni ebben a csodás hálóingben! – mutatott magára. Mindketten nevettek.
– Benn kell maradnod? Nagyon nagyon megijedtem!
– Csak kialudtam magam, látod, semmi nem történt. Max egy kis agyrázkódás.
– Ez biztos?
– Ezer százalék. Ismerem a főorvost, haza fog engedni. Nincs szükség egy álbetegre karácsonykor idebenn.
– Ez csak félig igaz, de saját felelősségre tényleg elengedlek, te jómadár – szólalt meg valaki váratlanul.

Angéla kibújt Ádám öleléséből és elpirult. Fura érzés volt, hogy egy idegen rajtakapta egy intim pillanatban.

– Na, mit mondtam! – kiáltott fel Ádám.
– Üdvözlöm, Dr. Závodszky vagyok. – Nyújtotta kezét Angélának. – A beteg régi cimborája. Azt nem mondtad, hogy ilyen csinos hölgy vár rád – súgta oda félhangosan.
– Annyira nem ütöttem be a fejem – vigyorgott a beteg. – Jó lesz vigyázni a doktor úrral, világéletében nagy nőcsábász volt.
– Mégiscsak félrebeszélsz – mondta az orvos tettetett szigorúsággal.
– Akkor elengedsz?
– El, de csak ha valóban jól vagy. Minden eredményed negatív, így távozhatsz. Amíg átöltözöl, megcsinálom a papírjaid.

Azzal megfordult és komótosan kislattyogott.

– Hazaviszlek! – kiáltott fel Angéla. – De főznöd nem kell. Majd összeütök gyorsan valamit.

Ádám lassú mozdulatokkal kibújt az ágyból és öltözni kezdett.

– Amióta újra találkoztunk, igen kalandos lett az életem – mondta minden szemrehányás nélkül. – Arra azonban nem számítottam, hogy ennyire.
– Inkább tüntesd el ezt a vágyölő hálóinget! – somolygott Angéla. – Nem láttál semmit abból, aki beléd ment?

A férfi megrázta a fejét.

– Csak a lökést éreztem meg, és lesodródom az útról. Még a kocsi színét se láttam.
– Hatalmas szerencséd volt, ugye tudod?
– Tudtam én ezt már akkor is, amikor téged újra megpillantottalak.

Angéla zavarba jött.

– Lehet, hogy mégis kaptál egy ütést a fejedre? – kérdezte. – Még szerencse, hogy nem nagyobbat.

Azzal belekarolt a férfiba és elindultak kifelé. Ádám kabátjából finom parfüm illata kúszott az orrába. Jó érzés volt mellette lenni, még a kórházi csenevész karácsonyfa is szebbnek tűnt a téli alkonyatban.

Fahéj és szerelem? 15. rész

fotó: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here