Fahéj és szerelem? 16. rész

Angéla a legszebb karácsonyaként élte meg azt a két napot, ami következett. Arra gondolt, hogy a boldogság egyszerű dolog, nincs benne semmi rendkívüli. Természetes, mint a levegő, észre sem vesszük, ha jelen van, máskor csak sóvárgunk utána. Ő azonban minden pillanatát meg akarta élni. Ez a két nap azzal, hogy tulajdonképpen egy házba bezárva töltötték, a lehető legjobb, volt, ami történhetett velük.

A sorozat többi részét itt olvashatod

Természetesen elmentek sétálni, és másnap már nem tojásos nokedlit ettek, de egyik sem volt mérhető ahhoz a nyugalomhoz és meghittséghez, ami átjárta a szívét. Szinte minden pillanatot úgy élt meg, mint egy filmet. Meséltek egymásnak, jókat ettek, és szerelmeskedtek. Ennyi volt az egész, de ez több volt, mint a világmindenség.

26-án este, amikor szembesültek azzal, hogy másnap újra be kell szállni a mókuskerékbe, Angéla lustán elnyújtózva annyit mondott, hogy kicsit hiányoznak a ruhái. Szeretne már nem Ádám pólójában flangálni a házban. A férfi kinevette, és közölte, hogy ő aztán nem bánja, ha élete hátralevő részében csak így láthatja, mert ő pontosan tudja, mi a van a póló alatt. És ami alatta van, azt ő nagyon élvezi.

 
 

Angéla belepirult a finom bókba, gyengéden meglegyintette a férfi arcát és somolyogva annyit felelt, hogy szívesen húzna harisnyát, bugyit és egyebet is alkalomadtán, mert munkába azért mégse mehet ezek nélkül.

Ahogy ezt kimondta, megcsörrent a telefonja. Az a hívás volt, amitől azonnal borsózni kezdett a háta, mielőtt felvette volna. Ádám rápillantott szinte nógatva, hogy vegye már fel.

– Anya az… Nem sok kedvem van hozzá. Csúnyán összevesztünk.
– Karácsony van. Biztosan szeretne látni vagy kellemes ünnepeket kívánni.
– 26-án? Azt hiszem, kicsit elkésett. Te nem ismered őt. Ezer százalék, hogy nem ezért hív.
– Nem veszed fel, hogy kiderüljön?
– Nem. Tudom, hogy rossz kedvem lesz tőle. – És valóban ezt gondolta. Ő volt a fekete bárány a családban, de nem azért, mert tett valamit, hanem mert Dávid csodálatos volt, ő annál kevésbé. És a csodálatos bátyja most még csodálatosabb embert talált, egyszóval ő még hátrébb került a rangsorban. Lucának semmit nem kellett tennie, hogy jövendő anyósa kedvelje. Mekkora előnnyel indul, sóhajtott fel, ő meg sosem kapott feltétlen szeretetet.
– Ahogy gondolod! Akkor gyere, kucorodj ide mellém! Szeretem érezni a hajad.

Mielőtt Angéla válaszolhatott volna, a telefon újra megszólalt. És megint végigcsörgött, aztán kezdte elölről…

– Nagyon kitartó. Szerintem, vedd fel, mert egy karácsonyi jókívánságért nem hívogatna ennyire!

Angéla olyan arcot vágott, mint aki citromba harapott. A telefon után nyúlt és kényszeredett mozdulattal megérintette.

– Angéla, az isten szerelmére, miért nem vetted fel eddig? Vagy százszor hívtalak! – anyja hangja türelmetlen, erőszakos és hisztérikus is volt egyben.
– Szervusz, anya, itt vagyok! Mi történt, ami ennyire fontos?
– Örülnék, ha most az egyszer nem fölényeskednél… Nagyon sok minden történt, amire nem számítottunk. Először is eltűnt Luca.
– Azt hogy érted, hogy eltűnt?
– Tegnap együtt ebédeltünk. Remek hangulat volt. A bátyád elmesélte, hogy Lucával nyaralni mennek, és ha visszajöttek, összeházasodnak. Nagyon boldognak tűntek. Elmondták, hogy közös bankszámlát nyitottak, és vesznek egy nagy házat jövőre, ha minden jól alakul.
– Ez csodás. De mi történt? Luca lelépett a pénzzel?
– Jaj, kislányom, te tényleg nem kedveled! Muszáj mindig a legrosszabbat feltételezned? Egyszerűen nem tudja Dávid elérni. Attól félünk, baleset érte.

Angéla kis híján elnevette magát. Baleset. Na, persze. Baleset a bátyja bankkártyáját éri nem sokára, ha nem tiltja le.

– Nem hiszek ebben, de miért hívtál engem? Gondolod, hogy én tudok róla valamit? Nem, anya, arról a nőről én semmit nem tudok és nem is akarok tudni.

Az asszony nagyot sóhajtott.

– Ebbe Dávid tönkremegy. Bele fog pusztulni…- mondta halkabban.
– Nem fog. Hidd el, neki is ideje megtanulnia, hogy nem mind arany, ami fénylik.
– Még mindig bízom a fiam választottjában…Nem téved, meglátod. És ha már az aranyról van szó, nem láttad véletlenül azt a karkötőmet, amit apád vett az évfordulónkra?

Angéla megdöbbent. Csak nem gyanúsítja meg az anyja azzal, hogy lopott tőle.

– A gyémántosra gondolsz, amit évente csak egyszer veszel fel? – kérdezte óvatosan.
– Persze, hogy arra…
– Nem, hol láttam volna? Azt alig használod. Mikor vetted észre, hogy nincs meg?
– Tegnap este, amikor a fülbevalóm tettem vissza a helyére. Nem volt ott, pedig pár napja még láttam.
– Jaj, anya…
– Várj, le kell tennem, hív Dávid! Biztosan minden rendben lesz.

Azzal kinyomta, Angéla meg tanácstalanul meredt Ádámra.

– Ne mondj semmit! Hallottam – mondta a férfi higgadtan. – Van, akit nem lehet meggyőzni. Anyád mindent bevesz, de ezt még meg is érteném, mert idős asszony, hiszékeny. De a bátyád egy ostoba fajankó és eljátssza, hogy van esze. Hát nincs.
– Miért nem hisznek nekem? Miért nem érti meg anya, hogy tévedhet?
– Jaj, Angica, tudhatnád, hogy a legtöbb ember akkor sem látja meg az igazságot, ha belebotlik. Luca egy kígyó. Valószínűleg kihasználta a bátyádat, sose akart a felesége lenni, vagy hirtelen támadt jobb ötlete.

Mindketten hallgattak.

– Akkor nem tehetek semmit? – Angéla elfintorodott. – Ha most kárörvendő lennék, azt mondanám, megérdemelte. De anya is.
– Valószínűleg már mindketten rájöttek arra, hogy félreismerték Lucát. El nem tudom képzelni, hogy például lemerült a telefonja, vagy épp beteg lett a keresztanyja vidéken és ezért nem érik el. De tudod mit, csinálok nekünk egy finom kávét, és felejtsük el az egész dolgot. Majd megoldódik nélkülünk…

Felállt, és ahogy a konyha felé indult, Angéla megállapította, hogy izmos feneke van, ami eddig fel sem tűnt neki. Az járt a fejében, hogy nagy szerencse, hogy az ünnepek nem tartanak hosszú ideig, mert ellustulna és el is hízna, mert Ádám folyton valami finomsággal tömi. Lehet, hogy egy évvel később, ha még együtt lesznek, gurulni fog, mint egy hordó.

Miközben ezen morfondírozott, újra megszólalt a telefonja. Megint az anyja volt, de most nem váratta. Jobb ezen túlesni, mondta magának.

– Eltűnt Dávid összes pénze a kártyájáról – mondta az anyja halálos nyugalommal. – És ne mondd, hogy te megmondtad!
– Rendben. Mit mondjak?
– Semmit. Egy biztos, ez életem legrosszabb karácsonya. Azt hittem, a fiam végre révbe ér. Itt volt ez a szép kis nő, aki mellett boldog volt. Azt gondoltam, talán még unokám is születhet… És most…
– Most vége az álmaidnak. Mert nem hiszel nekem. Próbáltalak figyelmeztetni titeket. De tényleg anya, ez kellett, hogy rájöjj az igazságra?

Az asszony hallgatott.

– Rengeteg pénz volt a számláján… Szereti Lucát…Szerette. Most mi lesz? A bátyád a Dunának megy, ez biztos.
– Anyukám, esetleg tegyen feljelentést!

Adám az ajtófélfának dőlve hallgatta a beszélgetést. Aztán elvigyorodott. Úgy látszik, a karma mégis működik… Dávid nem a legjobb ember, és most az élet bebizonyítja neki, hogy mennyire ostoba és hiszékeny.

– Nem lehet! Ha feljelentést tesz… Na, mindegy is…– azzal elhallgatott.
– Anya, nyugodj meg! Dávid nagyfiú. Majd kiheveri. És a karkötődre jobb, ha keresztet vethetsz.

Azzal letette.

– Hát ez szép kerek történet – jegyezte meg Ádám. Hangjában nem volt káröröm, inkább csak összegezte a hallottakat. – Bevallom, sajnálom a bátyád. Sajnálom, mert rájöhetett volna, ha nem kapkod. Ha nem a farka után megy. Most aztán bánhatja.
– Szerinted, semmit nem tehet?
– Ugyan mit tehetne? Luca nem követett el bűnt. Volt kártyája, kivette a pénzt és már Thaiföldön nyaral valami ostoba fickóval, aki a következő áldozata lesz.

Ahogy ezt kimondta, az ő telefonja is megszólalt.

– Az istenit neki, de nagy forgalom van! – Legszívesebben kidobta volna a mobilt az ablakon, főleg, amikor meglátta, hogy Csongor keresi. Hogy a bánatban mer az a barom karácsony napján telefonálni neki?

Angéla elvette a kávét, amit közben a férfi feléje nyújtott és érezte, hogy vissza kell szállnia a földre, a két napos mennyországnak vége szakadt.

Ádám megérintette a képernyőt és azonnal elöntötte a méreg, ahogy meghallotta az Alkonyat vezetőjének kellemetlen hangját.

Folytatjuk

fotó: Pinterest

 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here