Amikor a fehér Forddal leparkolt az étterem melletti utcában, rögtön kiszúrta Csongor kocsiját. Még mindig azon töprengett, vajon mire fel ez a vacsora. Talán ezzel akarja kifejezni a háláját a férfi? Vagy társaságra vágyik? Tulajdonképpen nem is ismerte. Egyetlen dolgot tudott róla: rosszul öltözködik. Talán nincs mellette nő, aki megmondaná neki, hogy pulóverei öregesek és rondák.
A sorozat többi részét itt olvashatod
Amikor azonban belépett az étterembe egy külsőleg szinte új férfit látott meg integetni neki. Öltöny volt rajta. Sose látta másban, mint bársonynadrágban, vagy régimódi farmerben, esetleg egy semmilyen pólóban. Még férfiként se nézett rá eddig, akkor vette észre először, hogy csodaszép mogyoróbarna a szeme, és hullámos haja erősen őszül. Ötven körülinek saccolta, de lehet, hogy nem volt annyi.
Sötétkék kötött ruhájában, amelyet ezüst öv díszített, Angéla igazán mutatós volt. Csongor arca is ezt tükrözte, amikor meglátta. Kitett magáért, pedig nem is akart tetszeni, inkább jól esett csinosan felöltöznie.
– Gyere, foglalj helyet, már nagyon vártalak! – mondta a férfi izgatottan.
– Zavarba hozol – közölte Angéla, és valóban elpirult.
– Nem szándékosan. Rendeljünk, utána elmondom, mit is terveztem mára.
A nő szemöldöke kérdőn felszaladt a homlokára, de nem szólt semmit. Mindketten göngyölt húst kértek salátával és vízzel. Nem túl eredeti, jegyezte meg a nő, aztán elszégyellte magát, mert azonnal ítélkezett.
– Na, végre, ezen is túl vagyunk – mondta Csongor továbbra is idegesen. – Nem szeretem nagyon az éttermeket, inkább főzőcskézek otthon, mert annak van valami bája… Meg akkor tudom, hogy miből készül. Viszont nem mertem annyira tolakodó lenni, hogy megkérjelek, gyere el hozzám.
Angéla újra elpirult. Mi a fenét akar tőle ez az ember, töprengett dühösen.
– Én szeretek jó helyeken enni. Egészen más, mint otthon… És magamnak főzni nem mindig szórakoztató – válaszolta kimérten.
– Ebben is van igazság. Amióta özvegy lettem, kerülöm az embereket. Nehéz manapság ismerkedni, mert nagyon furcsa nők vannak. Vagy nem szeretnek a háztartással foglalkozni, vagy folyton wellnessre vágynak.
Erre megint csend volt a válasz.
– Jaj, ne vedd magadra, csak úgy mondtam – tette hozzá gyorsan Csongor. – Mostanában nincsenek jó tapasztalataim. De hát az ember nem akar egyedül maradni öregségére, ezért kénytelen megalkudni.
– Valóban? – kérdezte feszengve a nő és tényleg nem értette, mit akar tőle az idősotthon vezetője.
A pincér ekkor lépett hozzájuk, letette az evőeszközt és kitöltötte a vizeket. A csillogó kristályvíz sziszegve bugyborékolt, amikor Csongor felvette és alaposan áttanulmányozta a poharat.
– Van, amikor nincsenek rendesen elmosva – jegyezte meg cinkos mosollyal.
– Megesik.
– Találtam már rúzsnyomot is rajta.
A nő kinézett az ablakon. Az járt a fejében, vajon eddig miért nem vette észre, hogy ez a férfi ennyire unalmas. Valószínűleg azért, mert alig töltött vele pár percet, és azalatt nem derült ki. Már bánta, hogy eljött. Csak abban bízott, hogy a vacsora jó lesz, de ha még az evőeszközt is apránként átvizsgálja, akkor ő feláll és hazamegy, határozta el gyorsan.
A hús lassan érkezett meg. Ezalatt megtudta, hogy a feleség balesetben halt meg, Csongor azóta egy tucat szörnyű nővel randizott, és volt egy heresérv műtéte is. Kezdte egyre rosszabbul érezni magát, mert gyenge reakcióit, erőltetett mosolyát a férfi nem vette észre, csak ömlött belőle a szó.
– Képzeld, az a fickó, aki vissza akarja kapni az épületet, felajánlotta, hogy segít átköltöztetni a lakókat. Mondtam is neki, hogy menjen a francba, ha már elveszi fejük fölül a házat.
Angéla Ádámra gondolt, aki nem volt unalmas, és valóban érdeklődött utána.
– Az nem lehet, hogy jó akart lenni? Merthogy mégiscsak az övéké volt régen… – jegyezte meg csendesen.
– Ugyan már, neked túl jó a szíved, de naiv vagy. Az a pasas egy gazdag úri fiú, aki azt hiszi, jótékonykodhat ennyivel. Ha annyira jó fej lenne, akkor békén hagyna bennünket.
Erre megint nem tudott mit mondani.
Mielőtt azonban végleg védelmébe vette volna Ádámot, Csongor végre kibökte az est célját.
– Mondanom kell valamit – kezdte. – Már tervezem egy ideje, mert te mindig annyira kedves vagy velem, hogy úgy érzem, ki kell mondanom, amit érzek…
– Én az otthon lakóival vagyok kedves – nevette el magát a nő.
– Nem hinném, hiszen engem is meglátogatsz. Nekem külön hozol süteményt. Persze, hogy feltűnt nekem az érdeklődésed.
– Csongor… – kezdte mondani, amikor megjelent a pincér és letette eléjük a bőségesen megrakott tányérokat. Angéla nagyot nyelt, rájött, hogy sokkal éhesebb, mint gondolta.
– Jó étvágyat! – vágott közbe sietve, de nem volt elég gyors.
– Neked is! Bár ezt a salátát apríthatták volna vékonyabbra! – Azzal mintha mi sem történt volna, nekiesett a húsnak.
– El kell mondanom, hogy jól esik az érdeklődésed – jegyezte meg pár falat után a férfi. – Elgondolkoztam azon, hogy milyen jó páros lennénk, hiszen te is magányos vagy! – nézett a nőre elégedetten, mintha élete nagy felfedezését tálalta volna.
– Az nem elég ok egy kapcsolatra, ha két ember magányos.
– Ugyan miért nem? Egyikünk sem lesz fiatalabb. Ismerjük egymást, és ez már eleve előny.
Angéla akkorát nézett, hogy torkán akadt a falat. Soha nem gondolta volna, hogy egyszer valaki az orra alá dörgöli, hogy öregszik és emiatt jó parti. Az járt a fejében, mennyire keményen mondja meg a véleményét, de úgy érezte, felesleges megbántania ezt a sérült embert.
– Nem ismerjük egymást, ebben tévedsz. És szerintem, eléggé különbözünk… A kor meg… No, az nem számít vagy nem úgy, ahogy te gondolod.
– Remek! – kiáltott Csongor. – Akkor ideje megismerkednünk! A különbözőségek nem fontosak, nem vagyunk már tinik. Tudod mit, elmesélem az életem, hogy több dolgot megtudj rólam, rendben?
A nő megdöbbent. Ez az udvariasság ára, gondolta. És az elkövetkező fél órában a férfiből ömlött a szó. Tele volt keserűséggel, csalódással, és mindent rossznak látott, ami körülvette. Szidta a rendszert, a munkáját, a nőket és az egész világot. De közben úgy állította be magát, mint aki a körülményei áldozata.
Jóságos ég, csoda, hogy a felesége kibírta, gondolta Angéla. Amikor elfogyott tányérjukról a vacsora, lopva az órájára pillantott. Nem sokkal múlt nyolc, de ő már haza akart menni és szerette volna a fejét a falba verni, amiért ilyen rossz emberismerő.
– Na, most már szinte mindent elmondtam! Nem mondhatod, hogy keveset tudsz rólam! Valljuk be, hogy a mi korunkban valóban nem könnyű ismerkedni… Te egy csinosnak mondott nő vagy, úgy gondolom, kiegészítenénk egymást. Te sütsz, én főzök, és nem lesz semmi gond.
– Csinosnak mondott nő? – kérdezett vissza Angéla kacagva. – Ez aztán a bók!
– Nem vagyok a szavak embere, érted, mire gondolok! Nincs benned sok szenvedély, ahogy bennem sem, így nem borítanánk fel egymás életét! Mit szólsz az ajánlatomhoz?
– Azt hiszem, nem én vagyok, akivel megélheted mindezt!
Basszus, még mindig tapintatos vagyok, mérgelődött a nő.
– Nagyon szerény vagy. Ez tetszik. Gondolkodj rajta, és hívj fel, vagy ugorj be egy adag macaronnal! – tette hozzá heherészve.
Én ledöföm magam egy tompa késsel, háborgott a nő. Vagy inkább ezt a hülyét.
– Sajnos mennem kell – mondta végül. – Tudod, a sütemények…
– Persze, persze, megértem, de ne feledkezz meg rólam! A számlát állom, ne aggódj!
Angéla csak azon aggódott, hogy kifelé menet ne kapjon agyvérzést a méregtől.
A kocsija előtt mélyet szippantott a csípős levegőből és az járt a fejében, hogy aznap pár igen érdekes találkozásban volt része.
Mielőtt elindította volna az autót, hallotta, hogy üzenete érkezett.
Jaj, ne, könyörgött magában. Biztosan Csongor vicceskedik egy utolsót. Ám, amikor rápillantott, látta, hogy Ádám. Rövid üzenet volt: sokat gondolok rád. Ennyi tömören, egyszerűen.
Fahéj, mondta hangosan a nő és elnevette magát.
Folytatás holnap
fotó: Pinterest
