Mióta hordok melltartót? Mióta vannak melleim! Olyan 17 sanyarú éve.
Ennyi időnek elégnek kellett volna lennie ahhoz, hogy hozzászokjak a cicifixhez – mégsem lettünk kebelbarátok. Olyannyira nem, hogy szép lassan, de biztosan elhagytam a melltartót. Már fél éve boldog távkapcsolatban élünk.
1. nap
Felveszek egy toppot vagy trikót, rá a pólót, rá a pulcsit. Várom, hogy a kényelmes pizsamához szokott testem felsajduljon a kényelmetlen ruhák miatt, de a várt hatás elmarad. A póló és a pulcsi lazán hozzásimul a felsőtestemhez, kényelmetlenségnek nyoma sincs. Jaaa, hogy ezt így is lehet?
Bevallom, az öröm kissé lelohadt, amikor a tükör felé fordultam. Hogy ezek csak ekkorák? Eddig is ilyen kicsik voltak? És mintha egy szinttel lejjebb csúszott volna! Mindegy, a kötött pulcsi alatt nem üt át semmi „illetlen”. Hozzáteszem, nekem nincsenek nagy melleim, azért ekkora a bátorságom.
Felülök a vonatra, leveszem a kabátom. A kutyát sem érdekli, hogy az én melleim szabadon lélegeznek, nem kapok lopott pillantásokat, sem konkrét megbámulásokat. Mielőtt leszállok, azért teszek egy kitérőt a WC-ben. A táska mélyére rejtett melltartót néhány könnycseppet elmorzsolva visszaimádkozom a testemre. A munkatársak előtt mégiscsak kellemetlen lenne. Viszlát, szabadság!
2. nap
Szabadnap. Kell kenyér, tej, tojás… jesszusom, átlagos, bevásárló nő lettem. Odakint legfeljebb 10 fok, ha van, ami már a télikabátért kiált. Sajnálom, kedves melltartó, te ma itthon maradsz. Rájöttem, hogy egy bolti kiruccanáshoz, egy ügyintézéshez nem kell melltartót húznom, mert nem vetkőzök le. Sőt, lusta, igénytelen napjaimon előfordul, hogy a pizsipólóra húzom a kabátot, ha csak egy kis csokiért szaladok le. Amit nem látsz, az nem is létezik ugyebár.
3. nap
Még egy szabadnap, élvezzük ki. A fémpántos melltartókat rituálisan felgyújtom, majd feláldozom a szabadon lógó mellek oltárán. Mivel a belém nevelt szégyenérzet marad, elszaladok a kínaiba merevítő nélküli melltartókat venni. Kettőnél többet nem vagyok hajlandó levenni a polcokról, mert nem szándékozom sokat hordani őket. Kényelmesnek persze nem kényelmesek, de egy fokkal jobbak. Jah, és az új trikókis bekerülnek a kosárba.
4. nap
Mehetek vissza húzni az igát, éljen… a vonatra már büszkén szállok fel melltartó nélkül, a táskám mélyén viszont még mindig ott lapul ez a gonosz ruhadarab. Szitkozódva magamra erőltetem az utolsó pillanatban, hogy ne járjak egész nap behúzott vállakkal magamat takargatva.
Sokadik nap
Mindenki tehet egy szívességet, én többé nem hordom ezt a sz@rt! A pulcsi alatt úgysem látszódik, a férfi kollégáimnak meg legalább feldobom a napjait! Hozni hozom magammal, de csak felkészülök egy esetleges vészhelyzetre, találkozóra egy fülledt helyen, ahol már pólóban kéne lennem. Láss csodát, fél év alatt még egy kicsit feszesebbek is lettek! Én viszont fesztelenebb.
