Semmit nem értek. Azt sem, őt miért szeretik jobban. Szőrös és benyali. Természetesen én is szőrös vagyok, de csak mértékkel, amolyan konszolidált módon, de ő egészen közönségesen az. Tenyérbe mászó képétől és vigyorától összeugrik a gyomrom.
Odavannak érte. Annyi bókot kap, amennyit én a büdös életben nem hallottam. Csak hallgatom egyre idegesebben és legszívesebben megtépném. Persze mindenki rám haragudna, mert az az alattomos dög úgy tud helyezkedni, tenni-venni magát, hogy biztosan én jönnék ki rosszul abból is.
Fel nem foghatom, én miért kellettem nekik. Állítólag undorító a szagom. A keserves életbe’, persze, hogy az, amikor az utcán éltem, de ott legalább szabad voltam és senki nem mondta meg, mit tehetek és mit nem. Válogathattam kedvemre a kukákban, mégse nézett rám senki megvető tekintettel. Most meg csak egy pillanatra döntöttem fel a nagy feketét, amit kiraktak hétfő lévén, már ment a szöveg.
A nő gyűlöl engem. Ismerem a fajtáját, sznob a végtelenségig, és én befurakodtam köreibe, ahová csak tiszták és illatosak kerülhetnek. Látom a barátnőit, mind festett. El vannak ájulva egymás illatától, meg ragacsos képétől, de én nem érzek mást, mint pacsulit, és azon túl a bőrük szaga elveszik. Ha ezeket a nőket elrabolná valaki, sose lelné meg őket a hozzám hasonló, mert elnyomják a természetes szagukat. Mind egyforma.
Persze ők se szeretnek, csak azt a fehér dögöt kényeztetik. Megengedik, hogy ölükbe másszon. Egyszer biztosan átrajzolom azt a beképzelt képét, aminek lehet, hogy komoly ára lesz, nem érdekel. Mit tehetnek velem? Visszakerülök az utcára? No és? Hetek óta nem sikerül beilleszkednem, bár a férfi, amikor itthon van, játszik velem pár percet. Emleget néha valami orvost meg kozmetikust, de mindkettőnek hamis a rezgése a számomra.
Orvost egyetlen esetben vennék csak igénybe: ha haldokolnék. Ja, nem, van még egy eset. Erősen foglalkoztat, hogy megoldható lenne-e, hogy én is az legyek, ami a fehér. Ki nem mondom a nevét! Jó, most miért nézel ilyen ostobán rám? Lehetnék én az első, akit átműtenek. Minden csoda három napig tart. Talán kapnék valami bajusznövesztőt, vagy hormonkezelést, amelytől párnásabb lenne a mancsom. Az sem utolsó szempont, hogy a gerincem hajlékonyabb lenne. Gyakran figyelem azt a nyomorultat, amint felszalad a falon és olyan tekintettel néz vissza rám, hogy a dühtől már nem látok. Megfojtom egyszer. Nem, inkább kitekerném a nyakát.
Szerinted féltékeny vagyok? Már hogy lennék az, hiszen életem első, meghatározó évét az utcán töltöttem, nincs szükségem semmiféle gyengédségre. Megkeményedtem az aszfalton. Kaptam pár rúgást, bottal is csaptak a fejemre számtalanszor és mégis itt vagyok. Igaz, hogy besokalltam egy idő után. Boldogan szegődtem a férfi nyomába, aki végül hazahozott ebbe a puccos kertbe, ahol nem végezhetem el a dolgom anélkül, hogy valaki ne üvöltené le a szőrt a tarkómról.
Mit kellene tennem, hogy az lehessek, aki nem vagyok? Vajon elég csak fejet cserélni? Az mekkora buli lenne, ha az újságok címlapján szerepelnék, mint első fejcserét megélt kedvenc, aki kibírta és túlélte! Akkor talán a nő sem fintorogna, amikor elkullogok mellette. Ezen még dolgoznom kell. Legszívesebben saját kézbe venném ezt a műtét dolgot, de tartok attól, hogy nem lennék elég ügyes. Muszáj valamit kitalálnom, hogy szeressenek úgy, ahogy vagyok. Esetleg egy tetkó is szóba jöhetne? Az ma menő. A férfi karján egy sárkány van. Intéz manapság valaki kutyatetkót? Szólj, ha hallasz ilyesmiről!
Ha nem olcsó, megéri kinyírnom a fehér bundást. Ingyen.
