Gyereket vár a feleséged?

A névnapomon történt. Tudtam, hogy nem fogsz jönni és valószínűleg el is felejted. Ha meg nem, akkor is lesz indokod, mert folyton dolgozol, ott a család, és még millió minden, amelynek a végén ott kullogok én.

Talán az is a baj, hogy ebbe belenyugodtam. Én a jó szerető akartam lenni. Azt hittem, hogy lehetek elfogadó, kedves és figyelmes mindenkor, mert neked arra van szükséged. Hogy nekem mire, azt már elfelejtettem. Megelégedtem morzsákkal és lopott félórákkal, mert még az is több volt a semminél.

 
 

Szerettelek téged, de önmagamat nem eléggé. Aki szereti saját magát, az nem hazudik folyton, ahogy én tettem. Annyira jó akartam lenni, hogy időnként hányinger fogott el magamtól. Amikor Aliz barátnőm figyelmeztetett, hogy rosszul csinálom, megsértődtem. Azt mondtam, a kedvességet és a jóságot mindenki szereti. Ez így is volt, de én már nem az voltam, hanem csak egy önmagát porba taposó, szeretet után kuncsorgó, nyomorult lélek. Az ilyeneket meg legfeljebb szánni szokták, nem szeretni.

Ültem a gyrosos előtti teraszon és szörföztem a neten, amikor írtál. Kórházban vagy, közölted, mert gond van a picivel, lehet, hogy Enikő elveszíti. Nekem írtál onnan. Nekem, aki évek óta szerettelek. Akkor közölted, hogy a feleséged terhes és kérted, hogy szorítsak neked, mert nagyon vágysz a kislányotok mellé egy fiúra. A világ abban a pillanatban lelassult és talán nem is létezett pár másodpercig.

Amikor egyszer összeszedve a bátorságom, megkérdeztem tőled, milyen a kapcsolatotok az ágyban, annyit mondtál, ritka és szokványos. Mit mondhattál volna? Nekem jólesett ez a válasz, hiszen ez bizonyította, hogy én más vagyok. De én nemcsak a szeretőd vagyok, hanem a társad mindenben. Meghallgatlak, tanácsokkal látlak el, segítek dönteni, ha elbizonytalanodsz. Azt mondod, szereted az eszem és a humorom.

Azt is szoktad mondani, hogy soha senkivel nem olyan jó együtt lenni, mint velem. Mert önmagad mersz lenni. Én pontosan így éreztem eddig.
Á, ez nem teljesen így van. Azokon a találkozókon, amit lopunk egymásnak, nem vagyunk azok, akik valójában. Eltitkoljuk a gyengeségeink, inkább írásban adjuk egymás tudtára, ha valami fáj, vagy aggódásra ad okot. Én a nyugalom szigete akartam lenni neked, és tudom, sikerült is. És most itt ülök, és olvasom az üzeneted, amely annyira hihetetlen, annyira kemény, hogy elsőre el se hiszem. Sose mondtad, hogy vágysz még gyerekre. Én már nem szülhetek neked, mert negyvenen túl, nem lenne észszerű. Soha fel se merült ez kettőnk közt, pontosabban én mindig gondosan vigyáztam arra, hogy ez ne jöjjön szóba. Mert én nem akartalak gyerekkel magamhoz láncolni. A szeretetemmel akartalak, azzal a szenvedéllyel, amit csak én adhatok neked.

Most itt ülök, ezen a nyomorult sárga műanyagszéken és várom, hogy leszakadjon az ég. A felhők feketén gyülekeznek a fejem felett, lassan feltámad a szél. A gyrosom még sehol, de talán nem is bírnám megenni.

Létezik egy nő, aki az első mindenben. Azért, mert őt ismerted meg előbb. Őt ölelted, rá vágytál, ő ajándékozott meg a család és a gyerek örömével.
Én nem voltam még sehol, más utakat jártam, de négy éve egyszer csak találkoztunk. Nem volt ez filmbeli. Beszélgettünk és jó volt. Aztán megint beszélgettünk, és meglegyintett egy könnyű szél. Ez a szél azt súgta, nem szabad.
De én nem hallgattam az intésre, mert valamit megláttam benned. És ez a valami én voltam. Egy új nő volt születőben. Ez a nő addig csendben tette a dolgát, nem, nem volt szürke és üres, de altatta a szívét, a testét meg pláne. A lelkét rég meggyötörte már egy másik férfi, mert azt mondta neki, nem érdemli meg, hogy szeressék. Hallotta ő ezt már eleget gyerekként. Sem akkor, sem később nem értette.

És abban a tetszhalott állapotomban, abban a kifelé mutatott vidámságban megjelentél te. Hagytad, hogy a szavam elérjen hozzád. Hagytam, hogy szavaiddal begyógyítsd a folyton feltépődő sebeket. Kellettél és én kellettem neked. Az első nyáron majdnem belebetegedtem abba, hogy nem mondtam nemet neked. Furdalt a lelkiismeret. A szeretőknek is van olyan, a rohadt harmadiknak is.

De miután megszületett a MI, már nem döfködtem a szívem mérgezett tőrrel.

Az a szél, ami akkor figyelmeztetett, most, négy év múltán is megsúgta, mit kellene tennem. Azt kellene mondanom, hogy köszönök mindent és élj boldogan azzal, akihez tartozol. Ő nyert. Persze, nem volt itt verseny, mert én eleve rossz pozícióból, lemaradva indultam, mégis ő kapott meg, és tarthat meg.  A szerelem nem fontos ennyire. A házasság, a kötés sokkal, de sokkal fontosabb tud lenni.

A kórház folyosóján ülsz… Elképzelem, hogy várod az orvost, aki kijön, és azt mondja, ne aggódj, a gyerekkel minden rendben. Te fellélegzel, mosolyogsz és boldog vagy. Szeretnek téged odafenn, már tudtad eddig is.

Én várakozom a csúf, billegős széken, a torkomban öklömnyi fájdalom. Mintha parázslana bennem a kín. Vajon kimondhatom, ami fáj? Megértenél?
Nem, megijednél. Fogalmad sincs arról, mennyire szeretlek. Azt gondolod, kaland vagy nekem. Nem azért, mert így viselkedem, hanem mert könnyebb ezt hinni. A férfiak nem szeretik a tapadós nőket. Nem szeretik a lelkizést sem. Én ezért mindig laza és nyugodt vagyok. Ezt mutatom neked, ezzel hazudom el csendes szomorúságom. Nem tudok másmilyen lenni. Veled nem.

Az első esőcsepp az asztal közepére hullik. Apró szív alakja van, vagy csak képzelődöm. Aztán még egy és még egy. Feltámad a szél. A fák görcsösen meghajolnak.

És visszaüzenek: remélem, hogy nem lesz baj, és örülök, mert te örülsz.

Csodálkozom, hogy nem csap belém a mennykő, mert akkorát hazudok, hogy megérdemelném. Fél hazugság ez, mert valóban nem kívánok rosszat. Féltékeny vagyok a nőre, aki magában hord egy darabot belőled. És tényleg örülök, mert te biztosan boldog vagy.

Felállok, bemegyek az apró étterembe és kérem, hogy csomagolják be az ebédem. Inkább elviszem. Lépéseim elnehezednek, ahogy elindulok hazafelé. Az eső zuhogni kezd, és csak ömlik a hajamra, vállamra. Könnyem lassan összeolvad örökösen elnyomott, színtelen bánatommal.

fotó: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here