Ha unatkozik a gyerek…

Ha unatkozik, hát unatkozzon. Azt a mondatot már alig merem leírni, hogy ez régebben nem volt téma. Nem érdekelt senkit, hogy a gyerek nem tudott mit kezdeni önmagával. Mindenkinek megvolt a dolga a családban és tette is. Ha a gyereknek akadt némi szabadideje a munka és a tanulás mellett, akkor azzal töltötte, amivel akarta, pontosabban, amire lehetősége volt. Senkit nem foglalkoztatott különösebben az, hogy kínlódik-e a semmittevéstől vagy lefoglalja magát számára izgalmas tevékenységgel.

Manapság jajong a szülő, mert azt látja, hogy a gyerek a tableten és a telefonon kívül nem tud más lehetőségben élvezetet találni. Ha netán ettől megfosztják, ami hatalmas vétek a gyerek szemében, akkor mintha fél kezét vágták volna le. Igaz, erre is egyre kevesebb példát találunk, mert a szülők jó része nem mer konfrontálódni a saját gyerekével és kényelmesebb is azt a megoldást választani, hogy a gyerek csendben ellegyen.  A kütyükkel meg ez gyorsan bekövetkezik.

 
 

De mi történik akkor, ha mondjuk, még kisebb a gyerek, vagy ha tényleg akadnak olyan szülők, akik korlátozni merik a kütyük használatát? Ilyenkor előfordulhat, hogy a csemete nem találja a helyét. Baj-ez? Egyáltalán nem. A 21. század azt is magával hozta, hogy mindig csinálni akarunk valamit. Mindig kell a program, a szórakoztatás. De ez nem helyes. Ha a gyerekünk fekszik az ágyon, álmodozik, fantáziál, sokszor többet tesz önmagáért, mint a többi, aki úgy él közösségi életet, hogy nem látja a kortársait és emojikkal közvetíti, hogy fáradt vagy utál valamit.

Az unalom nem egyenlő azzal, hogy szenved valaki attól, hogy nincs dolga. Lehet és szabad nem csinálni semmit. Meg lehet maradni a mai világban úgy is, hogy nem ér bennünket ezer inger percenként. A csend, a nyugalom, a gondolkodás, a fantáziálgatás mind-mind arra jó, hogy befelé fordulva a gyerek néha átlássa a saját helyzetét, rendezze az érzéseit, esetleg felülvizsgálja a körülötte élők reakcióit.

Ha nem lenne ennyi felesleges játék, vagy úgynevezett fejlesztő eszköz, talán könnyebb lenne összpontosítani egy bizonyos tevékenységre. Nem kell mindennek vibrálnia, villognia vagy hangot adnia, hogy érdekes legyen. Ma már el sem tudjuk képzelni, hogy a kisgyereket le tudná kötni az építőkockázás. Tegyünk próbát! Ha a sok, haszontalan játékot, amit nap, mint nap megveszünk, vagy a Mekiből gyűjtögetünk, egyszer kidobnánk, rájöhetnénk arra, hogy a gyerekünk fantáziájában életre kelnek azok a tárgyak, amelyekről mi azt hittük, semmitmondóak.

Ma már a sárban, porban ritkán rajzol egy gyerek, mert jaj, piszkos lesz a ruhája. Pedig egy bottal, néhány száraz levéllel is el tud játszani egy kicsi, ha nem akarjuk folyton újabbnál újabb dolgokkal bombázni. Minden szülő pontosan tudja, látja, hogy felesleges drága játékokat venni, mert sokszor a gyerek a csomagolást érdekesebbnek találja. Mégis megteszi, mert azt hiszi, ezzel többet tesz a gyerekéért.

Pedig ha beengedné a konyhába, ha hagyná, hogy kést fogjon a kezébe, vagy a villával mintát rajzoljon a tésztába és közben beszélgetne vele, sokkal, de sokkal többet megtudna róla, mint a suliból kifelé jövet, amikor sürgeti, mert várja a különóra.

A szülőnek nem kell megoldást találnia arra, hogy a gyerek ne unatkozzon. Nem vásári majom, hogy körülötte ugráljon. Nagyon jó, ha olykor elmennek játszóházba, múzeumba vagy az állatkertbe, de ne a programok töltsék ki a szabadidő nagy részét. Nem kell mindig menni, menni. Békén kell hagyni a gyereket, hogy rajzolgasson, kapirgáljon a fűben, nézze a hangyákat vagy, ha kimenni is lusta, akkor a plafon mintázatát. Legyen néha program nélkül! Ne szóljon a tévé háttérként! A beszélgetések mögé ne ússzon be a Calgon reklám.

Ha beszélgetünk, akkor az legyen beszélgetés. Ne a telefont bámuljuk fél szemmel, mert biztosan üzent valaki. Tegye! Figyelmünket fordítsuk arra, aki éppen mellettünk van.

Így idővel tapasztalni fogjuk, hogy a gyerekünk érdekes kérdésekkel bombáz majd bennünket. Ha nem tudjuk a választ, kinyithatunk egy könyvet, ellátogathatunk a könyvtárba vagy a mindenható Google is kéznél van alternatívaként. De nem azért, hogy a gépnél ragadjunk.

Ha a gyerek nyafog, hogy nem tudja, mit csináljon, adjunk neki feladatokat. Javasoljunk pár dolgot. Segíthet is nekünk, és ez nem minősül a gyereket dolgoztató, gonosz szülői hozzáállásnak. Beszedheti a száradó ruhákat, diót darálhat, virágokat locsolhat. Ezer meg ezer olyan munka van, ami neki élvezet lehet, legfőképpen azért, mert velünk van.

Mindezek mellett mutathatunk neki olyan játékokat, amelyeket mi is élveztük anno.(amőba, malmozás, akasztófázás).  Rajzolhat, festhet, színezhet, ragaszthat. Ez mind-mind olyan tevékenység, amely leköti, fejleszti a kreativitását és nem utolsó sorban láthatja a végterméket. Meg fogja érteni, hogy milyen jó, ha képes valamire. Persze, ez az egész csak akkor működik, ha mi sem vagyunk lusták és nem rázzuk le a kölyköt, nem intézzük el azzal, hogy ott a tévé, kapcsolja be. Nagyon sok múlik rajtunk, felnőtteken! A mi hozzáállásunkkal, segítségünkkel a gyerek érdeklődővé válhat, ötleteit nem fojtja majd magába azért, mert az szemeteléssel vagy kosszal jár.

A kulcs a kezünkben. Nyissunk ki megfelelő ajtókat!

fotó: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here