A mamája ódon, de élhető kis háza és picike kertje most igazán felértékelődött számára. Nem akarta elhagyni a fővárost – mondjuk a férjét se -, de úgy alakult, hogy, miután az élete kártyavárként omlott össze, ideköltözött, a Duna melletti zsákutca utolsó kis hajlékába.
Amíg ki nem eszeli, hogy hogyan tovább, itt marad, gondolta magában, és, mivel félt a csendtől és a tébolyító tétlenségtől, rögtön elő is állt az ötlettel: rendbe teszi a kertet.
A hatalmas tűlevelűek alatt alig nőtt más, mint néhány kunkorodó borostyán és pár illatos fehér bimbóval integető rózsa. A terasz mellett volt egy satnya körte meg egy öreg almafa is, ami szerinte rontott a képen. “Mama, ezt miért nem vágatod ki? Alig terem, gondolom.” – vetette fel azonnal.
A mama éppen elkészült a kávéval, amelyet ezüstös tálcán egyensúlyozott ki a teraszra, a csipkével letakart asztalkára. “Még akkor sem vágnám ki, ha teljesen elkorhadna. Még Jánossal ültettük. És ráadásul terem is. Pont annyit, amennyi egy özvegyasszonynak kell. A Jóisten adta, ő is veszi el. Igaz ez mindenre. Amit Ő ad, azt én nem hagyom és nem veszítem el.”
Libabőrös lett a kedves, mégis egyértelmű leckéztetéstől. A keserű érzést keserű kávéval öblítette le, és amikor végzett, szó nélkül kezébe vette a gereblyét. Az őszi faleveleket csak eltüntetheti már, abból nem lehet baj! A mama csendben mosolyogva kísérte szemével a nyughatatlan nőt.
Néhány percnyi kapirgálás után a levelek mocorogni kezdtek. Egy sün szorosra húzta magán szúrós takaróját – ilyenkor itt őt nem szokták piszkálni! Óvatosan elegyengette a faleveleket, és inkább visszaült a mama mellé a padra.
“Nem azért nem csinálom meg a kertet, mert nem akarom vagy nem tudom. Hanem, mert ismerem: a természet megtanította a leckét, hogy mikor mit kell tennem. Nem félek a csendtől és az egyedülléttől sem: így jobban hallom a tanításokat! Még az avar alatt alvó sün is oktat: vannak dolgok, amelyeket jobb eltemetve, nyugton hagyni, mert ha megbolygatod, újra megszúr. Hidd el, rá fogsz érezni te is. Még egy pár hét, és mindent másként fogsz látni.”
Naplementéig tétlenül, csendben ültek. Korábban rettegett az ilyen helyzetektől, most mégsem volt ijesztő. Kezdte elhinni, hogy a mamának igaza lesz…
