Hajnali üzenet

A hajnali csendet kettéhasította egy halk pittyenés. Csak azért hallotta meg, mert nem aludt. Éjfél óta forgolódott, pedig nem nyomta agyon a fülledt éjszaka. Talán hetek óta az első, amikor végre elszundíthatott volna időben, mégsem tudott. Az eső finoman kapirgálta az ablakot, és egy-egy csepp megvárta a többit, hogy együtt folyjanak le a keret mellett egy terebélyesedő tócsába. Néha hallotta a zuhanásukat, aztán csend lett megint.

Az a hang azonnal kizökkentette álságos nyugalmából. Péter is így lehetett ezzel, mert rögtön a telefon után nyúlt és testével takarva a képernyőt megnézte, kinek fontos ennyire. Legalábbis Tünde így gondolta. Az igazság azonban egészen más volt, ahogy az már lenni szokott. Két ember hazudta magának a sajátját és egyik sem akarta elfogadni, hogy nem lehet elbújni a hazugság széles szárnyú köpönyege mögé.
Tünde szerette elhinni, hogy élete rendben van. Ki akar belenézni egy repedezett tükörbe, ami torz képet mutat? Legbelül azért tudta, hogy Péter sem törölgeti le saját tükrét, de nem azért, mert nem képes szembenézni önmagával, inkább valamiféle hazug kényelemből. Hallgatólagos megállapodásukat a telefon hangja szembe köpte, mert a másik oldalon az üzenet küldője nem volt ennyire lusta vagy megalkuvó.

Hallotta, hogy férje óvatosan megmozdul az ágyon és oly módon próbál felülni, hogy a matrac ne rezzenjen meg. Már ez az óvatosság elárulta. Sose volt ennyire figyelmes. A feleségek ismerik a férjek gyarlóságait, amelyek akár egy mozdulattal is árulkodóvá válnak. Nincs az a férfi, akinek eszébe jutna, hogy pár megfontolt mozdulat az ágy szélén elárulja őt. Valamit titkol, gondolta a nő, és ez a titok hajnalok hajnalán nem lehet más, mint egy másik nő. Egy olyan nő, aki eddig háttérben volt, de valamiért üzennie kellett. Pontosan fél négykor.

Péter nem kapcsolta fel a villanyt, miközben a fürdőbe tartott. Az ajtón rényire engedte beszökni a fényt, és még visszanézett, vajon Tünde felébredt-e. A nő mozdulatlanul feküdt. Az már nem tűnt fel neki, hogy szuszogása nem volt egyenletes.

Hajnalodott és a Balaton még aludt. A csendet az ébredő kabócák hangja szőtte át, és a távolban egy kutya ugatott veszettül. Éles hangja alapján kis termetű lehetett, aki a már ezen a korai órán tudtára adja a világnak, hogy apró, de veszedelmes. Szánalmas jószág, gondolta a férfi, miután percek múlva a nappaliban felkapcsolta a villanyt. Mennie kellett, habár Pestet gyorsan el lehet érni, azért nem volt ideje totojázni. Kinyitotta a gardróbszekrény ajtaját és csak gyűrött holmit látott benne. Tünde bedobálta mind, nem törődött az ilyesmivel, habár eleget veszekedtek a rendetlensége miatt. Mindig azzal védekezett, hogy nincs türelme hajtogatni vagy akkurátusan pakolgatni. Majd kilógja magát az előző este, ha kikészítik. Nyaraláson amúgy sem kell úgy kinézni, mintha skatulyából húznák ki az embert. Ebben sose tudtak volna megegyezni, Péter haragudott önmagára, amiért ezt a kérdést így felfújja, de őt szétfeszítette a trehányság.

Kirángatott egy fehér pólót és az ebédlőasztalra dobta. Előkereste a sarokból a vasalót, és precízen kivasalta a galléros felsőt. Már az ujjainál tartott, amikor észrevette, hogy Tünde figyeli. Az ajtófélfának támaszkodva lesi a mozdulatait. Kezét összefonta maga előtt és benne volt a levegőben egy kérdés, amit nem akart feltenni. Ritkán látta a férjét bárminemű házimunkát végezni, ezért a hajnali vasalás árulkodóbb volt, mint egy homlokra tetovált bélyeg.

Péter nem akart megszólalni. Még nem döntötte el, mint mondjon, hisz abban a reménykedett, hogy úton Pestre kigondolja a választ, amíg Tünde alszik.

– Mi történt? – kérdezte a nő, aki tíz éve a felesége volt. Ez a nő már kétszer nem tudta kihordani a gyereküket és egy alkalommal nem a kritikus első trimeszter után szülte meg azt a magzatot, amelyhez Péternek semmi köze nem volt. Ő mindig így hitte. A nő teste nem akarta ezeket a babákat. Ő mindent megtett, hogy megfoganjanak, nem rajta múlt, hogy a kócos asszony, akinek gömbölyded formáit régen felfalta volna, nem tudott egy magzatot világra hozni. Három alkalommal kínlódtak hónapokig, és próbáltak hinni egy új lehetőségben.

Tünde legjobb barátnője egyszer azt mondta, hogy vannak házasságok, amelyek nem családalapításra köttettek. Az ő szövetségüket senki nem akarja választani odafentről, és ezt ideje lenne elfogadniuk. Tünde ezért a mondatáért fél évig nem beszélt vele. Nem engedte bocsánatot kérni. Ezekre a szavakra nincs feloldozás, kiáltotta sokszor sírva. Az igazság kegyetlen éle véresre simogatta a szívét.  Három magzat. Egy kilenc hetes, egy tizenkettő és egy, amelyiknek már majdnem sikerült. Huszonhat hétig bírta. Huszonhat hétig őrizte a melegben, ringatta a remény zöld tollú madarát, aztán mégsem maradt odabenn.

– Mi történt? – kérdezte újra a nő.

Péter ránézett és idegesen megrándult a szája.

– Vissza kell mennem Pestre. Az egyik barátom rosszul lett és bevitte a mentő. Nincs senkije a közelben, szüksége van valakire, aki segít neki.
– Miért Pestre hozták, ha vidéki? Nem értem.
– Ugyan már, Tünde! Nem tudom. Nem tudok semmit. Az biztos, hogy kell valaki mellé, aki elintézi a formaságokat. Majd elmesélem később.
– Ezért vasalsz? – kérdezte a nő pengevékony szájjal.
– Nem mehetek gyűrött holmiban, ez mégiscsak egy kórház! – válaszolta a férfi kioktatóan, és már bújt is ki elnyűtt, sötétkék pólójából, amelyben aludt. – Feküdj vissza! Pár órán belül itt leszek.

Tünde végignézett izmos felsőtestén, és megállapította, hogy még mindig jól néz ki. Jobban, mint megismerkedésükkor. Akkor vézna, alaktalan kéz és láb srác volt, akire ráfért volna, hogy felhizlalják, de anyja messze élt és az albérletben nem főzött rá senki. Péter elmesélte, hogy annyira kevés pénze volt, hogy napi egy zacskós levesen élt, néha tojást meg almát evett mellé. Azóta azonban elmúlt majdnem húsz év, és az idő viaszkezeivel jó kis testet faragott a csontkollekcióból.

– Rendben! Jobbulást kívánok a barátodnak! Lehet tudni, mi a baja?
– Nem, csak annyit írt, hogy szeretné, ha segítenék. Persze nem sejtette, hogy Földváron vagyunk.
– Akkor siess, és vigyél neki a süteményből, amit tegnap sütöttem. Meg pár almát és banánt is. Tudod, hogy kórházban minden jól jön.

Péter furcsa tekintettel pillantott Tündére, aztán egy zacskóba dobált mindent. Két percen belül már kinn is volt a garázsban. A visítós hangú kutya továbbra is hallatta a hangját. Amikor a kocsizúgás eltávolodott, a nő kinézett az ablakon. Az ég alja parázslott és a levegő megtelt a friss fű illatával. Már nem esett, a nyár visszavette hatalmát.

Valami azonban nem volt rendben. Valami, ami miatt nem érezte magát biztonságban. Volt valami árulkodó a vasalásban, a kapkodásban és a csomagolásban is. Péter nem így szokott reagálni a dolgokra. Mintha magára erőltetett volna egy hamis nyugalmat. Túl precíz volt, túl meggondolt. Aztán legyintett. Biztosan képzelődik, mert a nyaralás ideje alatt van ideje agyalni.

Felállt. Összeszedte a szennyestartó tetején halmozódó ruhákat és bedobálta őket a gépbe. Péter nadrágjának a zsebében talált egy ötszázast meg egy cetlit. Megcsóválta a fejét. Még hogy ő trehány? Felvillant előtte, hogy két napja fagyit ettek a parton, akkor csúsztathatta a zsebébe a pénzt. A mosógépre dobta a cetlivel együtt és mosószert töltött a fiókok egyikébe. Beállította a hőfokot és várta, hogy a gép elkezdje felszívni a vizet.

A pénzt a hálóinge zsebébe gyűrte, a cetlit pedig kinyitotta. A mai dátum volt rajta és egy 9 órás időpont az orvos nevével: Dr. Betler József meg egy cs.m. rövidítés.

Egy verítékcsepp, amelyet a gyanú termelt, a füle tövében útnak indult izgalmában. Visszament a szobába és kinyitotta a laptopot. Egyetlen ilyen nevű orvost talált, aki az egyik kórházban volt szülész-nőgyógyász.

A cs. m. nem mondott neki semmit, de a hajnali kelés, a vasalás és a pontos időpont műtétet volt hivatott jelezni, erre rájött.

Szülész-nőgyógyász? A lelke súlytalanul zuhant bele a csendbe. A kín utána nyúlt.

Egyetlen élet sem akarta őt választani anyának? Miért? Mit vétett ő ebben a nyomorúságos pokolban, amelyben egyedül égett a szeretetlenségben? Mi volt a bűne, amiért azok a magzatok elhagyták? Hosszú ideig zokogott. A nap már felkúszott az égre, és makacsul ontotta melegét. A kéretlen sugarak ráültek a nappali padlóján fekvő nő hajára.

Cs. m. Császármetszés, villant be egyszer csak.  Egy másik nő és egy másik gyerek.

Valaki a mai napon a felhők mögött Pétert apának választotta.