Harminckilenc

Kriszta ránézett az órájára és látta, hogy három perce betöltötte a harminckilencet. És ez egyben azt is jelentette, hogy vége az életének.
Legalábbis anyja szerint. A negyvenes nő elhasznált, tudálékos és megtaposta az élet, mondogatta mindig. Ez valamelyest igaz is volt, persze, mert önmagából indult ki. Haragudott rá ezért a nyomorult ítéletért, de az ember nem válogathatja meg a szüleit, vagy ha igen, akkor ő csúnyán beválasztott.

Mindenesetre úgy döntött, hogy születésnapján teljes restaurálásnak veti alá magát. Lesz abban műszempilla, műköröm, masszázs, egy kis edzés mindezek előtt és talán szauna is, de a legvégén koktélozni megy a legjobb barátnőjével egy menő belvárosi helyre. Vajon kell ennél több egy frissen elvált, gyerek nélküli nőnek?

 
 

Már hallotta is a választ a fülében: mi az, hogy? Pasi nélkül nem egész a nő, de gyerek nélkül pláne nem az. Tehát ha az egyik egy fél, a másik egy negyed, akkor Kriszta a maradék negyed emberként eldöntötte, hogy csakazértse lesz szomorú. Vesz magának egy csinos ruhát is, olyan feltűnő pirosat, amitől az anyja szívinfarktust kap, ha meglátja.

Fél nyolc múlt tíz perccel, amikor elkezdődött a nagy nap. Az a nap, amely tökéletesre volt hivatott Krisztát fényesíteni.  Elment futni majd a közeli szalonban igénybe vette Gyula hatalmas kezeit, aki szétgyúrta rajta a felesleges hájat, de sajnos maradt belőle így is a derekán. Nem bánta. A ragyogó körmök és műszempillák után eszébe jutott, hogy a szauna most ugrott, mert nem akarta friss sminkjét leolvasztani. Amikor kikászálódott a kozmetikus székéből és egy könnyű pillantást vetett magára, megállapította, hogy jól néz ki. Jó, nem tökéletesen, de azért a látvány nem borzasztotta el.

A legvégére maradt a ruha. Az a dögös vérpiros, amit mindig is szeretett volna, de exférje valószínűleg kivágja, ha megveszi. Ahogy rótta az utcákat és kezdett fáradni, majdnem feladta. Egyetlen üzletben sem talált olyat, amelyikben úgy érezte volna, hogy övé a világ. De az utolsóban, ahogy az már lenni szokott, meglátta.
Gyönyörű, sejtelmes anyaga pontosan ott domborodott rajta, ahol kellett, ott feszült, ahol szexis idomait láttatni kellett. Egyes egyedül a hasával nem volt kibékülve, de aztán, megrántotta a vállát és úgy döntött, ha kell, behúzott hassal üli végi a nap hátralévő részét, de megveszi.
A próbafülke hamis tükre is mosolygott rá, ahogy végigmérte a negyvenhez közeledő nő minden porcikáját. Ekkor jutott eszébe, hogy ha ennyit illegeti-billegeti magát, lekési a koktélozást. Luca meg ideges lesz, mert a férje mindig beszólogat neki, ha nem ér haza időre. Csak azért, mert olyankor nem gépezhet eleget, hisz ott a két gyerekük, és azok halálra nyaggatják.

Nem vette le a ruhát. Igaz, hogy a fekete cipő, amiben egész nap rótta a várost piszkosul feltörte a lábát, de aznap szép akart lenni. Sziszegve visszadugta lábát a topánkába és döntött, ma Julia Robertsként fog bevonulni az étterembe, ha fene fenét  eszik is. A pénztáros nem tudta elnyomni kikívánkozó gunyoros mosolyát, de azzal a mondattal, hogy neki szülinapja van, elejét vette a megjegyzéseknek.

Kriszta a csodaszép sminkjében, piros, lekerekített műkörmében és árnyékot vető szempilláiban úgy vonult be a szálloda éttermébe, mint egy vérbeli nő, aki tisztában van azzal, hogy csodálják. Leült a bárpulthoz, és a pultos kérdésére csak annyit mondott, vár valakit.

Szombat este volt, de az élet még nem kezdődött el. Kriszta nézte a ki-besétáló férfiakat, nőket, a sarokban egy kisebb társaság mulatozott, de Luca nem jött. Késett, mint oly gyakran. Hallgatta a kellemes muzsikát és várt. Aztán kért egy koktélt. Cosmopolitant. Látta a filmekben, hogy az a menő. Belekortyolt, de elsőre nem volt elragadtatva tőle. Látta, hogy a pultos akkurátus mozdulatokkal törli a poharakat és a vendégeket figyeli. Meg is értette. Kriszta aznap szép volt. Mi több, gyönyörű.

Lassan elfogyott a koktél, amikor meghallotta, hogy üzenete érkezett.
Luca írta meg, hogy nagyon sajnálja, de a férje nem ér haza és bármennyire kérlelte, nem törődött azzal, hogy szeretne elmenni. Így le kell mondania a „randit”, de ígéri, hogy kárpótolja a szülinapost.

Kriszta kedve csak egy pillanatra csappant meg. A koktél jótékony hatása alatt nem érdekelte már semmi. Érezte a könnyű bizsergést, amit az italhoz nem szokott szervezete okozott neki. Legyintett, kért még egyet és elmosolyodott. Ez az ő napja volt.

A pult másik végében egy elegáns férfi szintén mosolygott. Tetszett neki a nő. Gyönyörűnek találta az új piros ruháját. Még a címke is rajta volt, a hátán lévő kivágásban fityegett.

Tudta, hogy a nő mit sem sejt róla. Szívesen megszabadította volna a kínos papirostól, de nem akart ajtóstul rontani a házba. Viszont ismerkedésnek talán jó kiindulópontnak tűnt. Felállt és közelebb lépett. Kriszta rámeredt. A férfi elegáns zakója és csillogó szeme azonnal rabul ejtette. Hát még a koktélok ereje…
Egyszer élünk, gondolta vidáman, és titkon abban reménykedett, hogy az ismeretlen megszólítja.

– Ne haragudjon, de el kell mondanom, hogy gyönyörű! – mondta a férfi, akár egy filmben.
– Köszönöm! – pirult el a majdnem negyvenes nő.
– Meghívhatom egy italra ezen az ünnepen? Jól érzem, hogy ünnepel?

Kriszta kezében megállt a pohár. Vajon honnan tudja?

– Születésnapom van… – mondta tőle szokatlan nyíltsággal.
– Á, akkor a ruha az ajándék? – kérdezte a férfi. – Mit kér inni?
– Honnan tudja? Rám van írva?
– Majdnem – válaszolta az ismeretlen. – Kérnék a hölgynek még egy italt és egy ollót!  – fordult az őket mustráló, tolakodó tekintetű pultos felé.

Kriszta zavarba jött. Nem szokott idegenekkel inni, pláne nem olyanokkal, akik ollót is kérnek az ital mellé. Vajon mit akar tőle ez a férfi, aki ennyire közvetlenül letelepedett mellé. Aztán azzal nyugtatta magát, hogy valószínűleg megtetszett neki, hiszen egy olyan korú nő, mint ő is bejöhet valakinek.

– Hadd mutatkozzak be! Gergely vagyok. Marosi Gergely – mondta a férfi apró mosollyal a szája sarkában. – Isten éltesse és engedje meg szép piros ruhás hölgy, hogy megszabadítsam egy darabka papírtól!
– Micsoda?
– kérdezett vissza az ünnepelt idegesen.
– Bízzon bennem és ne mozduljon!

Azzal a Gergelynek nevezett pasas felállt, és egy gyors mozdulattal lenyisszantotta az árcédulát.

– Te jó isten! – suttogta Kriszta.
– Ne aggódjon, senki nem vette észre! – Azzal intett a pincérnek és kért magának is száraz martinit.
– Igyunk a megismerkedésünkre, kedves…
– Kriszta – fejezte be a nő. – Felejthetetlen lesz. Én, a címkés nő és maga…

A férfi elnevette magát és szeme megtelt fénnyel. Kriszta beleborzongott. Lehet, hogy a piros ruha mégiscsak szerencsét hoz, bár kissé kidomborodik a hasa benne?

Felemelte a poharat és valahogy eszébe jutott a Casablanca zárójelenete: lehet, hogy ez egy gyönyörű kapcsolat kezdete, kérdezte önmagától kissé módosítva azt a fránya mondatot.
Aztán legyintett: ez a koktélos nő címkével a hátán című kapcsolat, módosította magában.

fotó: Pinterest

 

 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here