Igenis kell valaki, aki akkor is melletted van, ha nagyon erősnek mutatod magad. Akkor is, elhiteted másokkal, hogy te boldogulsz egyedül, mert határozott vagy és céltudatos. Kifelé mosolyogsz, lelkesítesz, bátorítod a gyengéket, segíted a szomorúakat, miközben te sem vagy vidám. Mindenkinek szüksége van egy emberre, aki a legnagyobb disznóság elkövetése után is képes őt szeretni. Még akkor is, ha önző volt, ostoba vagy túlontúl hiú, és nem hitte, hogy egyszer elgyengülhet.
Kell valaki, aki csendesen megölel, és azt mondja, nincs baj, itt vagyok, meghallgatlak. Itt vagyok és hozzám bújhatsz. Lehetsz te a világon a legrátermettebb, a legkitartóbb és a legsikeresebb is, lesznek pillanatok, amikor elbuksz. Talán nem lesz, aki észreveszi, és a koronát gyorsan visszateheted a fejedre, de azért az a korona akkor is leesett a sárba. Szíved mélyén tudni fogod, hogy már nem vagy az, aki addig, és érj el bármit, tarolj le minden dicsőséget, kell valaki, akivel megoszthatod az örömöd.
Ha egyedül vagy, és csendesen elfolysz ebben a létben, mindig tudnod kell, hogy a világ tágas, és ha nehezedre is esik, nyitnod kell. Nyitnod azért, mert a kapu csak belülről van zárva, és senki másnak nem dolga, hogy leszedje a zárat, friss levegőt engedjen be, kizárólag neked. El kell fogadnod, hogy a világ nem igazságos, nem a mesebeli jó győzedelmeskedik, de ha megelégszel önmagad bezárásával, azzal, hogy elhiszed, a külvilág riasztóbb, mint odabent, akkor ez így is marad. A te szemüvegeden keresztül nem tisztul majd ki, mert nem leszel képes észrevenni, hogy a változás útjába te magad állsz.
Mindenkinek kell valaki, aki csendben lépdel mellette, és elkapja a karját, ha idő előtt lelépne az útról. Ott kell, hogy legyen, mert óvatlanok és figyelmetlenek vagyunk, könnyen sétálunk bele a csapdába, mert semmi másra nem vágyunk oly nagyon, mint a szeretetre és az elfogadásra. Bátran világgá kiáltjuk, hogy bennünket aztán nem érdekel senki véleménye, mert mi megmutatjuk, hogy boldogulunk szeretet és elismerés nélkül is, közben meg fél karunkat odaadnánk egy dicséretért. Oda is adjuk, elég, ha valaki azt mondja, ránk, hogy csinosak vagyunk, viccesek vagy épp remek kollégák, barátok. Vergődünk a jóért, a kedves szavakért, és a pokolra is elgyalogolnánk, ha valaki azt ígérné nekünk, ott megnyugvást találunk.
Kell valaki, de nem akárki, jelentjük ki büszkén, emelt fővel, miközben rossz kapcsolatok tucatjait halmozzuk, és mindig azt hisszük, tanultunk valamit. Ám ez ritkán fordul elő. Berögzült sémáink, mintáink fogságából nehezen tudunk kiszabadulni.
Az emberek jó része semmi másra nem vágyik, mint arra, hogy szeressék. Persze, ha lenne három kívánsága, nem említené, inkább szemérmesen elhallgatná, mennyire vágyik az elfogadásra. A legtöbben a pénzt mondanák, a hatalmat vagy az egészséget. Hiába tudjuk, hogy az életben a legfontosabb, hogy szeressenek, és szeressünk, nem tanuljuk meg a leckét. Úgy hisszük, majdnem minden megvehető, elérhető, ha van hozzá elég tőkénk, kapcsolatrendszerünk. Ha mindez elég lenne, akkor a bolygó nem lenne tele depressziós, önmagát és másokat gyűlölő emberekkel. Ha a pénz képes lenne kiváltani az érzelmeket, akkor valóban boldogok lennénk. Ha mégis legyintünk erre, gondoljunk csak bele, hány sikeres és nagy hatalmú ember él rettegésben, boldogtalanságban, miközben korlátlan vagyon felett rendelkezik.
Igenis kell valaki, aki mellett azok lehetünk, akik vagyunk. Jók, rosszak, esendők és szánandók. Ha ezt elérjük, akkor elmondhatjuk, nem éltünk hiába. Vajon merre tart most az utunk? Van házunk, kocsink, nyaralónk, jó munkahelyünk, talán egy rakás pénzünk a bankban? De van, aki miattunk mosolyog reggelente? Van, aki miatt örömmel kelünk fel?
Remélem, igen. Másra igazán nincs szükségünk, még akkor sem, ha ezt most nehezen hisszük el.
Kép forrása: Pinterest
