Ígért valaki boldogságot?

Az emberek nagy része úgy tesz, mintha ígéretet kapott volna valakitől arra vonatkozóan, hogy a boldogság bizonyos időn belül osztályrészünk lesz. Mintha elég lenne, csak kicsit igyekezni, aztán hátradőlni, hogy az ölünkbe hulljon.

Ha jó vagy, szerény és kedves, akkor garantált a boldogság? Ha szorgalmas vagy, segítőkész és önzetlen, akkor igen? Nem, még akkor sem. A ma embere folyton elvár. Mintha lenne valahol egy készlet mindenből, amiből csak csepegtetni kellene a fejünkre, ha alá állunk.

 
 

Mérhetetlen magabiztossággal és pökhendiséggel azt gondoljuk, sérthetetlenek vagyunk. Száguldozunk az utakon, nem tartjuk be a szabályokat, nem segítünk másoknak, ha nem érezzük, hogy egyszer hasonló helyzetbe kerülhetünk.

A mostani történések is rámutatnak, hogy igen kevés bajra vagyunk felkészülve. Legyen az betegség, krízis, baleset, szenvedés, válság. Ez a világ a kényelem burkában működik. Úgy éljük a mindennapokat, mintha azok örökös biztonságot jelentenének. Megyünk, mint vak ló a ködben… Ha figyelmeztetést kapunk a természettől, felsőbb hatalmaktól, tőlünk független tényezőktől, legyen az a politika, gazdaság vagy a hatalom bármely formája, egyszerűen nem tudunk mit kezdeni a helyzettel.

Pánikba esünk és átgázolunk másokon vagy megértjük, hogy nem lehetünk mindig urai testünknek, időnknek és lehetőségeinknek?

Bármilyen csapás éri a világot, meglepődünk. Pedig kevés dolog történik előjel nélkül.

Mi, egyszerű halandók, akik érezzük, amit érezni tudunk, éljük az eddig unalmasnak tartott napjaink, semmit nem sejthettünk. És most talán egyfajta időgépet kaptunk. Egy lassulót, amely visszarepít az elfelejtett papírképek világába, a beszélgetésekébe, amikor jól esik összemosolyogni, amikor a nők kenyeret akarnak sütni otthon. Mintha a régmúlt kacsintana egyet és az mondaná, nem lehet csak úgy elfelejteni, ami volt. Pimaszul visszalopakodna, csendre tanítana. Ugye, hogy meg lehet állni? Bólogatni muszáj. Pár hete még legyintettünk volna. Vissza a múltba, hogy legyen jövőnk…

Nagyon jó lenne embernek maradni. Jó embernek. Észrevenni, hogy nem vagyunk egyedül a világmindenségben. Hogy esendők vagyunk, ahogy mások is. A szavainknak értéket szerezni, véleményünket átgondolni. Segíteni akkor is, ha mi sem vagyunk belül erősek.

Próbatételei ezek a mostani világnak. Ideje megugorni.

 

 

71
Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here