Szombat reggel 7:20. Arra kelünk, hogy a szomszéd körfűrésszel fát vág. Ezzel kapcsolatban két dolgot nem értek:
1. Kinek van szüksége egy szép meleg nyári szombat reggelen töméntelen mennyiségű fára?
2. Hogy nem gondolja valaki azt, hogy szombat reggel ez a tevékenység nem zavarja a szomszédot?
Húsz perc abszolút reménytelen kísérlet tömkelegén túljutva, hogy visszaaludjak, a vérnyomásom és a pulzus számom már az eget verte. Tökéletesen tisztába lettem a hirtelen felindulásból elkövetett emberölés mechanikájával, így úgy döntöttem, hogy önazonos leszek jó szomszédi iszonyommal és a tettek mezejére lépek. Ha más nem, talán még a többi szomszéd visszaalszik.
Lefele a lépcsőn még átgondoltam, nagy baj nem lehet, a házat éppen árulom, így maximum még pár hónapig fogjuk egymást köpködni a kedves szomszéddal, illetve, ha belehal a szomszéd a reggeli fűrészelésébe, lapul pár ügyvédszám a táskámban, valaki csak ráér beugrani a Teve utcába képviselni. Így kirongyoltam abszolút cukinak tartott kis pizsimben fúria módjára, mezítláb a kertbe.
Előbányásztam a létrámat és a hang irányába nyargaltam Vivien barátnőm álmos, de döbbent tekintete kíséretében, akit valószínűleg szintén a nem mindennapi szombati kora reggeli zaj vert ki az ágyból. A kerítésnek nekitámasztva a létrát, kerestem, hogy hol találom a személyt, akit most tutira felvilágosítok arról, hogy épp háborítja a csendet és az idegállapotomat.
Megtaláltam a NŐT !!!!! aki háromszori hangos „Jó reggelt!!!” „Elnézést! ” kiabálás után sem hallotta meg a körfűrészelős reggeli mókájától a kapcsolatfelvételre irányult törekvésemet.
Nem volt mit tenni, a fészere tetején talált tobozzal és hajdani tesi tanárom, Zoli bácsi nagyszerű kislabda hajítási képességem maximálisra történt kiművelésének áldásos kombójával, egy jól irányzott dobással már fel is hívtam magamra a figyelmet.
Mivel nem hallott a zajtól, és ezáltal a világ megszűnt körülötte, ami ugye a szomszédokat is jelentette,) döbbenten fordult meg ki a fene dobálja és miért. Tisztán látszott, hogy nem érti ki vagyok és hogy kerülök a kerítés tetejére. Pláne pizsamában.
Pár szóban elmagyaráztam a szombat reggeli alvás szent és sérthetetlen mivoltát arra vonatkozóan, hogy az ember kialudja magát, ha már egész héten korán kell és későn fekszik (lásd, robotol), majd biztosítottam arról, hogy hiányos az ismerete a kulturált szomszédi együttélés szabályairól.
Látszott, hogy sértve érzi magát, hogy merészeltem a reggeli áldásos tevékenységét megtorpedózni, de rajtam is látszott, hogy cuki pizsamám ellenére kész vagyok mindenre, hogy a csöndet és a békét visszakapjam magam és a többi szomszédom számára, ha már csak a reggeli kávé mellé is. Így a fűrészes szomszéd közölte, hogy épp már befejezte volna, hiszen el kell kezdje a főzést az ebédhez, mert amúgy a tyúkhúslevest már oda kellett volna tennie szóval nem ér rá itt velem cseverészni.
Beszarás! Mert én azért jöttem, hogy cseverésszek?! Amúgy gyanúsan néztem körül még mindig a kerítés tetejéről, hogy vajon a tyúkot az emlegetett ebédhez honnan fogja beszerezni. Már gyanítottam egy ideje, hogy téblábolnak szárnyas jószágok a kertjében néha random módon, mert a macskám Mia, néha felebaráti szeretetből hazahoz pár tollat a szájában, és erősen nagy volt a gyanú, hogy nem egy veréb vagy galamb felé közeledett vérmes szándékkal.
Dolgom végeztével lemásztam a létráról, Vivien barátnőm, aki pár napig vendégeskedett nálam, már a kávésbögrémet felém nyújtva nevetett.
– Tudod, imádok nálad lenni, mert kizárt, hogy ne történjen valami.
Fél füllel még hallottam ahogy a szomszédasszony kergeti a szerencsétlen tyúkot/csirkét/szárnyast és traktálja édes-mázos hazugsággal: Gyere ide szépségem nem lesz semmi baj! Hát ezek szerint mégiscsak lett volna legalább egy valaki, aki örült volna, ha a szomszéd inkább tovább körfűrészezik. De én itt már többet nem tehetek, így lekucorodtam a nappaliban a kanapéra a kávémmal, és a ránk szakadt csöndben hangos nevetéssel kívántam jó reggelt a szomszédoknak és a világnak.
fotó: Pinterest
