Just a gigolo – 11. rész – Marci a pácban

“– Isten nem hagyja, hogy Lívia mellett döntsek.
– Azt hiszem, istennek ehhez nincs köze. De van két lánynak, akik téged szeretnek.
– Épp ez a baj… Ha elmondom Líviának, Dunának megy. Annyira szeret engem…

Ezen majdnem röhögni kezdek. Pár órája a lány is ezt mondta róla.”

A sorozat többi részét itt olvashatod

Két ember tolja rám a titkait és mindkettő hazudik. Abban biztos vagyok, hogy Marci önmagának is, nemcsak Líviának. Vagy jó színész, mert ahogy rá nézett tegnap, abban biztos volt szerelem. Vajon mi a fenének avatkozom én bele? A tanácsaimat is jobb lenne megtartanom magamnak, de nem bírom befogni a szám.

– És Brigittével beszéltél? – kérdem.
– Persze, hiszen nem állt le a fenyegetéseivel. Azt mondta utánam jön, és ország-világnak kikiabálja, hogy szemétláda vagyok, mert cserben hagyom. És ezt úgy mondta, hogy nem is tudja, hogy eljegyeztem egy másik nőt.
– Mit gondolt, miért szaladgáltál havonta haza? Ez nem volt gyanús neki?
– Azt mondtam, beteg az anyám, és muszáj meglátogatnom, mert a legkedvesebb fia vagyok.
– Elhitte?
– Miért ne hitte volna? Rendes srác vagyok.
– Az. De ezt be is bizonyíthatod neki azzal, hogy elveszed.

 
 

Marci dühös arccal néz rám.

– Ne szekálj már te is!
– Őt is szereted? Vagy egyáltalán szereted te ezeket a lányokat?

Sóhajt.

– Igen… Vagy a franc se tudja. Amikor Brigittével vagyok, akkor élvezem, hogy szenvedélyes és szeszélyes. Ha Líviával, akkor meg az tetszik, hogy okos, rátermett. Belőle is jó anya lesz.
– Te csak törődj a másikkal, épp elég lesz azt megfékezni, ha netán repülőre ül.
– Ne is mondd, képes rá! Mindent bevetettem, azt mondtam neki, hogy egy hét múlva kinn leszek újra, erre lenyugodott. Kérdezte, hogy lányt vagy fiút szeretnék, erre fiút mondtam. Megsértődött. Kioktatott arról, hogy tudom-e, hogy nem rajta múlik. Egyelőre azonban nem nézette meg az ultrahangon.

– Nem irigyellek.
– Hallod haver, nem is tudod, milyen jó dolgod van. Nő sehol, így problémád sincs…

– Azért ez nem egészen igaz… – szalad ki a számon. – Kérsz valamit inni?
– Whiskyd van?
– Nem gondolod, hogy ahhoz még korán van?
– Te most az anyám vagy, Márk?
– Anyád meghalt két éve, nem? Csak azért mondom, mert érzem, hogy kezd elszabadulni a pokol.
– Adj innom és ne prédikálj!

Marci a jól nevelt, vallásos családból származó srác úgy önt magának a pohárba, mintha víz lenne. Egy húzásra megissza a felét és megrázkódik!

– Jóféle – jegyzi meg.
– Az! És most mihez kezdesz? Tényleg kimész egy hét múlva?
– Még nem tudom. Egyelőre húzom az időt.
– Miért?
– Szeretnék rájönni arra, mi a helyes.

Legyintek. Magamnak ásványvizet töltök és kacérkodom még egy kávé gondolatával.

– Az előbb mondtad, hogy az a helyes, ha elveszed a gyereked anyját.
– Tudom, mit mondtam, de össze vagyok zavarodva.

Pár percig hallgatunk. Fura egy helyzet, de nem az első és utolsó a világmindenségben. Nem sajnálom Marcit, maga keverte a levesét, de akkor sem jó ez a helyzet. És még nem is sejti, hogy én milyen gondolatokat forgatok a fejemben. Talán jobb is.

– Te – mondom neki -, akkor most felrúgod az esküvőt? Eddig tartott a szerepem?
– Belgiumban is lehetsz a tanúm
– mondja a legnagyobb nyugalommal a hangjában.

Nem ismerek rá. Ez a fiú nem az, akivel régen együtt kosaraztam és a pálya széléről stíröltük az atletizáló lányokat. Akkor nyuszi volt és ájtatos. Elromlottunk az idők folyamán. Nem ítélkezem, mert az élet nem egy sakktábla.

– Ne igyál többet! – szólok rá, mert az lesz a vége, hogy kifekszik nálam.
– Én olyan szerencsétlen vagyok! – mondja keserű ábrázattal.

Na, hat a pia, gondolom.

Amikor megszólal a telefonom, mindketten összerezzenünk. A képernyőre meredek és látom, hogy barátom pillanatnyi menyasszonya keres. Olyan gyorsan felkapom, amilyen gyorsan csak lehet és bízom benne, hogy ő nem ismerte fel a számot. Még szerencse, hogy nem mentettem el Lívia neve alatt.

– Ezt fel kell vennem! – mondom és átmegyek a másik szobába.
– Na persze, megint egy nő – közli vigyorogva.
– Fogd be! – rivallok rá.
– Tessék? – kérdi Lívia. – Marci hangját hallottam?
– Igen. Nem neked mondtam. Vele szeretnél beszélni?

– Nem. Akkor őt hívtam volna. Később azonban keresni fogom, de ne szólj neki. Ugye nem mondtad el, amit tegnap megosztottam veled?
– Eszemben sem volt. Ez a ti dolgotok.
– Mit gondolsz, jó ötlet, ha bevallom neki és azután szakítok vele? Vagy be se valljam?
– Szerintem, ha nem mondasz semmit, összeroppan. Így nem lehet lefújni egy esküvőt.
– Teljesen igazad van. Hogy is jutott eszembe ez az ostobaság? Annyira jó neki, hogy egy ilyen barátja van, mint te. És nekem is jó, mert nem rázol le, nem küldesz a fenébe.
– Kész Terézapu lettem – mondom nevetve és belegondolva nem is akkora ökörség ez a mondatom. Talán érdemes lenne irodát nyitnom sérült lelkeknek.

Hosszú csend a válasz. Nem tudom, miért hallgat, de aztán meghallom, hogy sír. Már többször pityergett előttem, mint nevetett, de nem gúnyolódom rajta, mert érzékenysége meghat. Lívia egy csodálatos lány, csodálatos külsővel és belsővel. Sajnálom, hogy ezt nem mondhatom meg neki. Biztosan félreértené. Vagy nem. Ha meg igen, nem is lenne nagy baj.

– Márk, én olyan szerencsétlen vagyok – szipogja. – De tegnap este rájöttem, hogy én nem akarok Marci felesége lenni. És nem a gyerek miatt.
– Nem szereted?
– Nem. Kedvelem, de ez részemről nem szerelem. Azt biztosan érzem, hogy nem ő az igazi.
– Lehet – mondom és belül nevetek. – Most viszont le kell tennem, mert a vőlegényed a szomszéd szobában megissza az összes piámat.
– Úristen! – kiált fel. – Talán megsejtett valamit?

Hallgatok.

Előző rész
Következő rész:

Just a gigolo – 12. rész – A látszat talán csal?

fotó: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here