Just a gigolo – 9. rész – Mindenki titkol valamit

“Mi a francot keresek én itt? Minek bájcsevegek, amikor semmi kedvem hozzá? Nem ismerek magamra.”

A sorozat többi részét itt olvashatod

Az est további részében kicsit nyögvenyelős a beszélgetés. A steak egészen kiváló. Marci telefonja többször rezeg, és nem bírja ki, hogy ne nézze meg. Gondosan ügyel arra, hogy érzelemmentes maradjon az arca, de látom, hogy megizzad a tenyere. A nadrágjába törli. Mindannyiszor elnézést kérően annyit mond, munka. Hazudik.

Miután befalja a kaját, eszébe jut, amit menyasszonya mondott a találkozás első pillanatában.

 
 

– Szóval írsz? – kérdi.

Meghökkenek, de én is játszom a magam szerepét.

– Igen! – mondom.
– És miket? Ezt az oldaladat nem ismerem.
– Nemrég kezdtem el aktívan, tulajdonképpen mindenfélét írok.

Ettől a hazugságtól nem szakad le a plafon. Még zavarba sem jövök igazán, mert féligazság. Régebben írtam verseket, de leszoktam róluk. Középszerű volt mind.

Lívia rám pillant.

– Nem azt mondtad, hogy külföldi lapoknak dolgozol?

A rohadt életbe, tényleg azt mondtam. Ha most megkérdi, melyiknek, megint hazudhatok.

– De, de inkább magazinoknak.

Marci elismerően néz rám.
– Mik derülnek ki! – kiált fel. – Tényleg nem ismerjük sokszor még azokat sem, akik régi cimboráink.
– Engem a versek érdekelnének.
– És a lány nem hazudik. Ebben a pillanatban nem. Az biztos, hogy mindhárman titkolunk valamit, és felváltva hazudozunk, de a szeme most őszinte érdeklődést mutat.

Hogy ne kelljen folytatni ezt beszélgetést, váratlanul arra hivatkozom, hogy telefonálnom kell egyet.

A párocska bólogat, én meg a mosdóba megyek. Még látom, ahogy Marci megfogja Lívia kezét és belecsókol a tenyerébe. A lány arcát nem látom.

Bemegyek a mosdóba, megnézem az üzeneteim és várok. Amikor úgy érzem, hogy elég idő telt el, kilépek, és majd belebotlok Líviába.

– Téged vártalak. Szeretnék veled beszélni, de Marci előtt nem tehetem. Tedd el, légy szíves a számom! – nyújtja nekem a névjegykártyáját.
– Micsoda? – hökkenek meg.
– Este beszéljünk, ha nem gond. Kérlek! Nagyon fontos lenne!
– Rendben – hümmögöm.
– Most menj, nem láthatja meg, hogy beszélgetünk. Nagyon féltékeny és félreértené.

Zsebre vágom a cetlit és komótosan visszagyalogolok. Ezer gondolat kavarog a fejemben. Mit akarhat egy lány, akit nem ismerek, és akinek az esküvőjén a vőlegény tanúja leszek?  Tényleg boldogtalan?

Marci már kávét rendeli meg somlóit Líviának. Én csak vizet kérek és várom nagyon, hogy leléphessek.

– Minden rendben? – kérdi.
– Abszolút.

Ekkor a telefonja megint jelez. Ránéz az üzenetére és nem tudom nem észrevenni szemében a rémületet.

Gyorsan elrendezi a vonásait és tekintete üveges lesz.

– És nálad? – kérdem. – Nagyon kedves lány a menyasszonyod! Hihetetlen, hogy nősülni készülsz!

Megrebben a szeme, visszatér a valóságba és bólogat.

– A legszebb lány, akit valaha láttam! – mondja gyorsan. – Szerencsém van, ez biztos. Miért mondtad neki, hogy írással keresed a kenyered?

Töltök magamnak egy kis vizet, és csak utána válaszolok.

– Nem tudom. Csak így sikerült. Idegen volt, nem tartoztam neki őszinteséggel.
– Ebben tökéletesen igazad van… De látod, majdnem lebuktál.

Nem nevet. Halálosan komoly arccal néz rám.

– Köszönöm, hogy nem mondtad meg neki. Kellemetlen lett volna. Elvégre mégiscsak a tanúd leszek, és talán nincs szükség arra, hogy mindenki ismerjen engem.
– Szégyelled a munkád?
– Nem, de azért nem fogom kivarrni a homlokomra.

Ez oltári nagy marhaság. De hazudtam én már ennél nagyobbat is. Sose szégyelltem, amit csinálok, de azt nem mondhatom meg neki, hogy Lívia miatt van, akire nem tudok úgy gondolni, mint az ő jövendőbelijére.

– Valóban semmi köze hozzá senkinek! Azért bíztam benne, hogy letettél már erről.

A lány sehol, a beszélgetés pedig újabb fordulatot vesz. Mérges leszek.

– Most ítélkezni fogsz?
– Dehogy fogok. Nem az én dolgom.
– Akkor jó, mert valóban nem az.
– Én is megváltoztam az évek során, csak annyira ritkán találkoztunk, hogy te nem vetted észre.

Ettől a mondattól leesik az állam.

– Mit értesz ez alatt?

Megérkezik a kávé, és a mosdó ajtajában feltűnik Lívia is. Vékony, hosszú combjára úgy fonódik a szűk ruha, mint egy csodálatos csomagolásnál a minőségi papír.

– Később felhívlak, jó? – súgja oda, mielőtt a lány visszaér.

Hát ez remek. Itt ülünk hárman, én pedig pontosan olyan vagyok, mint a háromszög csúcsa. A jobb és a bal oldali csúcs szemben áll egymással, mindkettő mosolyog és mindkettőnek nagyon fontos mondanivalója van épp nekem. Kezd érdekessé válni a dolog. Azt azonban mondanom sem kell, hogy Lívia telefonja sokkal jobban érdekel. Nem mintha Marcit nem kedvelném, de a nő az nő. És én hallani akarom remegő hangját. Elképzelem, ahogy suttog és liheg az ágyban. Egyszerűen fantasztikus lehet hosszú combjai közt elveszni.

Megisszuk a kávét, Lívia turkálja a somlóit, majd megbeszéljük, hogy mennünk kell, mindenkinek dolga akad. Nekik pláne, nekem meg egy újabb hazugsággal lesz nagyobb a tarsolyom. Már mindegy. Felesleges ezen morfondíroznom.

Beülök a kocsimba és kiürítem az agyam hazáig. Még nem sejtem, hogy amit nem sokára megtudok, enyhén szólva fejbe vág.

Előző rész
Következő rész:

Just a gigolo – 10. rész – Titkok, amelyek mérgeznek

fotó: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here